4. fejezet: Barát és ellenség?

A rajongók folyamatosan a két fiú nevét kiabálták. Nehezen tudtam meghallani a hangzavarban, hogy mi a másik srác neve, egyébként is, most ez érdekelt a legkevésbé. A fiúk egyszerre nyúltak felém és segítettek fel, viszont ez a rajongóknak nem igazán tetszett, ezért egyre jobban kezdtek el tolakodni. Mark jobbnak vélte lecsitítani őket, amíg engem a másik nagy nehezen kivezetett a tömegből. A fiúnak nehezebben ment, mint gondolta, de szerencséjére egy egész biztonsági őr sereg rohant át az aulán, hogy segítsen neki. Mikor végre csönd lett, én már az egyik padon ültem a „megmentőmmel”. 

–Már megint belétek botlom? – kérdeztem levegő után kapkodva. 

–Jól vagy? Te vagy az a külföldi lány? –bombázott meg egyszerre két kérdéssel is engem fürkészve. 

–Ezt nem hiszem el? Nem, nem vagyok jól. Szerinted van itt még egy ilyen szerencsétlen, hogy kétszer történik meg vele ugyanaz a baleset? – förmedtem rá a bokámat masszírozva. 

–Szépen kérdeztem, de úgy látszik nem érted – folytatta. 

-Ha nem értem, akkor szerinted most milyen nyelven beszélek hozzád? – kérdeztem vissza. 

–Jó, hagyd abba a vitatkozást és inkább köszönd meg, hogy kimentettelek a tömegből, ha én nem vagyok nem csak a lábad sérül meg jobban – beszélt tovább teljesen jogosan. 

–Megköszönni? Még mit nem! Te sodortál el kis híján és még én köszönjem meg, hogy megmentettél? Neked teljesen elmentek otthonról? 

– Na, ebből elég kislány. Most már nem érdekel, hogy megköszönöd-e vagy sem, magadnak kerested a bajt, hogy erre jöttél, kerülni is lehetett volna, nem belevágni a tömegbe. Na, tessék, már ez is lekislányoz. 

–Persze, hogy magamnak kerestem, hisz mindig csak a bajt csinálom, még egy idegen is észreveszi. 
-Látszik, hogy te is olyan vagy mint a többi bálvány, bunkó, nagyképű és önimádó – mire kimondtam ezeket a szavakat az idol összehúzott szemöldökkel méregetett, de mielőtt bármit is hozzáfűzhetett volna, felálltam és a lifthez igyekeztem.   

Észrevette, hogy távozni készülök, így ő is felpattant és jött volna utánam, de egy kar gyorsabb volt, melynek köszönhetően biztonságosabban sikerült beszállnom a liftbe. Nem számítottam pont rá, mikor az előbb még annyira elfoglalt volt. 

–Köszönöm, de megy egyedül is! – próbáltam volna lerázni Mark-t kisebb nagyobb sikerrel. 

– Hisz miattunk sérültél meg, azért ennyivel had tegyem jóvá – hagyta figyelmen kívül a mondatomat majd belém karolt és velem együtt megvárta, még a lift bezárul és elindul. 
-Mi volt ilyen fontos, hogy a rajongókon átverekedve magad, ilyen közel kerülj hozzám? – kérdezte érdeklődve. 

-Tudod, a barátnőm otthon az egyik legnagyobb GOT7 fan és megígértem neki, hogy csinálok rólad egy fényképet – ismertem be a valódi okot, amiért kis híján kockáztattam az életemet. 

–Még külföldön is ennyire népszerűek lennénk? – csodálkozott. 

–De még mennyire!  Magyarországon is rengeteg ember rajong a K-pop zenéért. 

-Kíváncsi vagyok erre az országra – gondolkozott el. 

-Valamikor, ha nem lesz sietős a dolgom, összefuthatunk és mesélek róla. Legalább te nem tekintesz idegennek. 

–Ennek igazán örülnék. Én minden embert elfogadok olyannak amilyen, és a fiúkat sem kell szidni, mert ilyenek; ők is ugyan így gondolják, csak rossz napjuk van. 

–Nem biztos az – mosolyogtam rá, majd egy kisebb csend után újra megszólaltam magamban. 
–Hogy, lehet egy srác ilyen? Látja, hogy az ember nem saját önszántából ugrik bele egy egész fan seregbe és még ő vár köszönetet, amiért segített!? Ezek szerint még nem tapasztalta meg az érzést, miszerint milyen az első nap egy idegen országban! – motyogtam az orrom alatt, viszont sikerült megint szerencsétlen helyzetbe hoznom magam, mert meghallotta. 

–JB kívülről ridegnek látszik, de belül egy nagyszerű ember, jobb vezetőt nem is képzelhetnék el a csapatnak – kelt hirtelen a fiú védelmére. 

–Á, hogy JB a neve, és ráadásul ő a csapat vezetője? Hah, mik vannak. 

–Látom nem tett valami jó benyomást neked – nevetett fel. 

–Egyáltalán nem – szidtam tovább JB-t. 

–Hidd el, ha megismered, rájössz milyen jó ember. 

–Ja, persze, talán – folytattam beszédemet, amin Mark egészen jól szórakozott. 
Mikor a lift fölért Min Ah abban a pillanatban lerohant. 

– Min Ji merre jártál, már egy fél órája próbálunk, elér…. - az utolsó szó kimondása közben elfelejtett levegőt venni, mikor fölismerte, hogy kivel vagyok. 

–Te, te az vagy, akire gondolok? – dadogott húgom csillogó szemekkel. 

–Kire gondolsz szépség? – kacsintott egyet Mark. 

–Te vagy Mark a GOT7-ből ugye? – kérdezte lélegzetvisszafojtva.

–Ismersz még egy Markot a GOT7-ből? – nevetett fel. 

–Min Ji, ezt nem hiszem el, hogy te mindig összefutsz egy hírességgel – csodálkozott.  -És véletlenül nincs veled Bambam? – intézte kérdését Mark- hoz, közben folyamatosan a hátunk mögé pillantgatva, hátha mögöttünk áll. 

–Velünk nincs, viszont a szomszédos épületben megtalálod, a srácokkal épp most készülünk próbálni a táncot a legújabb videó kliphez, ha van kedvetek, ugorjatok át. 

–Igazán, komolyan megnézhetünk titeket? – ugrált Min Ah majd kicsattanva a boldogságtól. De ebben a pillanatban egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.

-Lányok egy tapodtat, sem mozdultok, amíg Min Ji el nem magyarázza, hogy miért van tele az internet a nevével! - hallottam meg anyám hangját a folyosó végéről. 

– Tessék? A neten? Az meg hogy lehet?  
-Nálatok mindig ilyen gyorsan terjednek a hírek? – suttogtam, hogy csak Márk hallja. 

–Néha még ennél is gyorsabban! – válaszolt sóhajtva. 

–Nos? – kérdezte anyu összeráncolt szemöldökkel. 

–Nem történt semmi csak egy kis baleset a GOT7-el, de mindent elmagyarázok részletesen, de hagy kísérjem el Min Ah-t. 

–Nem mész sehova, amíg el nem mondod mi történt. És hogy érted, hogy a GOT7-el? Egyáltalán kik azok? 

-Semmiség az egész anyu, ezt ne itt beszéljük meg a folyosó közepén. – tártam szét a kezem. 

–Persze, hogy nem, ma már éppen eleget mászkáltál, ráadásul meg is sérülsz az első napon? Min Ah, jobb lesz, hogyha te is itthon maradsz! Egy idegen fiúval akarsz mászkálni akit 10 perce ismersz? 

–Anyu ő nem idegen ő a GOT7-ből Mark! – világosította fel anyut húgom. 

–Jó estét! – köszönt illedelmesen újdonsült ismerősöm. Mivel idegen országban vagyunk, a szüleimmel is idegen nyelven kommunikálunk, hogy az ittenieknek ne legyen furcsa a beszédünk. 

–Fogalmam sincs, kicsoda ő, de annyit tudok, hogy most mindketten bementek és szépen elbeszélgetünk. 

–Sajnálom, Mark, pedig annyira meg akartuk nézni a próbátoka!. – szomorodott el húgom. 

–Semmi baj, megadom a számomat, és ha bármikor találkozni akartok, csak hívjatok fel! Talán éppen szabadidőm lesz – húzott ki a zsebéből egy cetlit, melyen a telefonszáma szerepelt.

 –Neked egy egész post it van a zsebedben, hogy csak így előhúzol egyet? –csodálkoztam. 

–Sosem lehet tudni, mikor botlok új barátokba! – ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal. Majd elköszönt tőlünk és mi is bementünk a lakásba.

*

Az este hátralévő részében megmagyaráztam drága édesanyámnak a mai nap eseményeit és biztosítottam róla, hogy többet nem fordul elő ilyen. Ő elnézte annyival, hogy ez az első napom itt és nem fogadtam valami fényesen a költözést. A lábam és az egész napos rohangálás miatt, elég hamar ágynak estem, de valamiért nem jött álom a szememre. Folyamatosan, csak a két fiúra tudtam gondolni, akik ma annyi galibát okoztak a csapattársaikkal együtt. Akaratlanul is a telefonomra pillantottam mintha vártam volna új barátom hívását, de ez kissé hülye gondolat volt, mert az én számomat nem tudja, így gyorsan elhessegettem a gondolatokat és lehunytam a szemem.

Álmomban egy ismeretlen koncerten voltam. A színpad dübörgött, a közönség ujjongott, a nagy pára miatt alig kaptam levegőt. A színpad mögé indultam innivalót venni, amikor hirtelen észrevettem egy alak árnyékát, amint engem követ. Reflexből hátranéztem, majd egy hatalmas kabátot viselő embert pillantottam meg, aki épp készült kigombolni a ruhadarabot. Szerencsére azonnal kapcsoltam, hogy ez most mit akar, így elkezdtem hátrálni, mire az idegen követte példámat. 

–Csak egy pillantás! – mondogatta egymás után. 

–Hagyjon békén! Menjen innen! – kiabáltam idegesen, de ez nem segített a helyzeten.  Az ember ekkor elkezdett szélsebesen felém futni, mire én is gyorsabbra vettem a lépéseket. Már majdnem utólért, mikor valaki hirtelen mögöttem termett ezzel biztonságot nyújtva nekem. Mivel háttal állt, csak az alakját tudtam megfigyelni. Magas volt, fekete hajú és elegáns öltözetet viselt. –Mit képzel, mit csinál egy fiatal lánnyal? Azonnal menjen innen! – emelte meg hangszínét megmentőm, mire az idegen jobbnak vélte elhúzni a csíkot. Már épp fordult volna meg az illető, amikor....amikor megcsörrent a telefonom, és leestem az ágyról akkorát ugrottam a meglepődöttségtől. Szóval csak álom volt az egész. 

–Áúú, már megint a lábam! – nyöszörögtem álmosan, majd óvatosan visszamásztam az ágyra és felvettem a telefont.

-Halló! – szóltam bele egy ásítás közepette.

-Meddig tartott tegnap este elmagyaráznod anyukádnak a történteket, hogy ilyenkor ébredsz? – kezdte köszönés nélkül egy ismerős hang.

-Nem szeretnéd tudni. De ne mond, hogy ilyen korán reggel eszedbe jutottam, egyáltalán, hogyan szerezted meg a számomat?

- A húgod tegnap este még felhívott és egész idő alatt Bambam-ről kérdezősködött, így elkértem a számodat tőle. Alap, hogy az új barátokat meglepjem reggelente, de a kisasszony el van tévedve, mert délelőtt 11 óra van.

- Mennyi? – pislogtam kettőt és az éjjeliszekrényemen lévő órára néztem. 11:05 
-Basszus, én még ilyenkor ágyban vagyok?  Gyorsan össze kell szednem magam! – tértem észhez. 
- Kösz, hogy felébresztettél, máskülönben estig itt feküdnék a tegnapi fáradtságtól.

- Nincs mit! Egyébként, hogy van a lábad?

- Úgy érzem jobban, de mindjárt teszek egy próbát.

- Ha rendben vagy ugorjatok be a húgoddal a stúdióba 1-kor, a táncpróbánkra.

- Imádkozz, hogy anyu elengedjen a tegnapi után!

- Úgy teszek! – nevetett fel - csörgess meg, ha itt vagytok!

- Rendben – tettem le és elmosolyodtam. Hogy lehet egy új barát ilyen kedves? Már az első „reggelen” felhív? Úgy gondolom ő kivétel a bunkó hírességek közül. Mégis csak vannak ebben az országban kedves idolok is, ez boldoggá tesz. Bár ez nem mondható el mindenkiről – gondolkoztam és akaratlanul is a tegnapi emlékek tértek vissza, valamint az a furcsa álom. Ki lehetett az a srác, aki megvédett, és egyáltalán, hogy kerültem egy koncertre? A kérdések, csak újabb kérdéseket szülnek.  Remélem, egyszer képes leszek rendet tenni a fejemben.