7. fejezet: Miért érzek így?

-Mi..mit keresel te itt? – motyogta még mindig döbbent tekintettel szemét le sem véve dekoltázsomról.  Nem tudom mi üthetett belém! Máskor mindig olyan nagyszájú voltam, de most egy épkézláb ötlet sem jutott eszembe, hogy ne lepleződjön le gyenge oldalam. 

–Nem a kockás hasatokat jöttem meglesni, nehogy azt hidd – böktem ki az első választ, ami beugrott. Az eddig csodálkozó szemei elkerekedtek majd szúrós tekintettel kezdett farkasszemet nézni velem, és úgy nézett, mint aki legszívesebben lyukat vájna belém. Te jó ég Min Ji mekkora idióta vagy! Hogy vagy képes egy ilyen helyzetben ekkora baromságot mondani? 

–Hahaha, de vicces kedvében van valaki – nevetett gúnyosan – nem hiszek a fülemnek, hogy még egy ilyen kínos szituációban is képes vagy poénokat ellőni – lépett közelebb, tekintetét sunyira változtatva. –Bár ahogy most elnézlek, sok titkot rejtegetsz te még előlem – tett még egy lépést ezzel elérve, hogy kb 5 cm távolság legyen köztünk. Elkerekedett a szemem, de nem adtam meg magam.

 – Többet, mint gondolnád. Viszont úgy látom te sem a szerény fiúk körébe tartozol…merész – ráncoltam fel szemöldökömet karba font kézzel és annyira belefelejtkeztem a ’beszélgetésbe’, hogy észre sem vettem még mindig egy szál melltartóban álldogálok egy férfi (!!!) öltözőben. Ha ezt Lilla megtudja….áh nem élem túl azt a napot, bár ahogy belegondolok, a hónapot főleg nem! – ábrándoztam el, közben észre sem véve, hogy JB még közelebb lépet. 

–Ó vagy úgy….akkor talán közelebbről is megismerhetnénk egymást – hajolt még közelebb azzal a szándékkal, hogy megcsókol, amikor valaki őrült módon kezdte el verni az ajtót. 

–Hyung bent vagy? Megjött a kaja! Siess, mielőtt a maknae-k felfalják az egészet – dörömbölt az ajtón Jackson, aki úgy gondolta itt találja a leadert. A meglepődöttségtől JB-nek nem sikerült a terve, én pedig annyira megijedtem, hogy egy apró sikolyt eresztettem ki torkomon. Szerencsére nem folytathattam tovább, mert a srác megragadta karomat és az öltöző egyik belső helyiségébe húzott. A sötétségben neki mentünk egy polc szerűségnek, ami kis zörejt adott ki majd sikerült úgy megbotlanom, hogy a srác mellkasára zuhantam. A sötétben nem láttuk egymást, azonban olyan közel kerülhetem ismét hozzá, hogy éreztem arcomon lélegzetvételét. A szűkös helyiségben moccanni sem bírtam, úgyhogy kénytelen voltam abban a pózban maradni akaratom ellenére. –

Mi volt ez a zaj? – hallottuk meg Jackson hangját, amint épp kinyitotta az öltöző ajtaját. A pulzusom az egekben lehetett az ijedtségtől. Most már egyáltalán nem tetszett ez a játék, amit műveltünk. Ki akartam szabadulni karjaiból ijedtségemben, de visszatartott. 

–Maradj nyugodtan, ha nem akarod, hogy kirúgjanak mindkettőnket – hangjában idegességet véltem felfedezni, így inkább hallgattam. Hallatszott, ahogy Jackson közeledik a belső helyiség ajtajához, de szerencsénkre megcsörrent a mobilja és gyorsan el is hagyta az öltözőt. –Huh – mondtuk ki egyszerre a megkönnyebbültség hangját, majd egymásra nézve felnevettünk. Fogalmam sincs honnan jött, de ez volt az első alkalom, hogy ilyen jóízűen nevetek mióta itt vagyok. 

–Na, ezt megúsztuk! Most öltözz, fel gyorsan mielőtt valaki megint beront ide! – majd intett egyet és meg se várva válaszomat távozott. Pislogás nélkül néztem utána majd megállapítottam, hogy teljesen elment az eszem. Nem ismerek magamra. Új hely új én? Nem nem ez nem fog megtörténni – hessegettem el idióta gondolataimat, s ingemet magamra kapva szinte kirobbantam az öltözőből.

A délután hátralévő részében semmi érdekes nem történt azon kívül, hogy a táncpróba után, még a legújabb dal felvételét is el kellett próbálniuk a fiúknak és nekünk természetesen ebben kellett segédkezni. Az öltözőben történtek óta JB egész délután kerülte a tekintetemet. A többiekkel jól el volt, és ha bármit szeretett volna kérni meg sem várva, hogy megkérdezzem azonnal Se Ri-hez fordult. Én ügyet sem vetve rá végeztem dolgomat és vártam, hogy végre szabadulhassak innen. Nem fogom túlélni ezt az egy hónapot, úgy érzem. 

–Hová tűntél ebédszünetben? Csak nem zárt be valamelyik örül idol a fiúk öltözőjébe? Ahogy elnézlek, elég sok szempár tapadt ma rád, még a végén híres leszel! 

–Tudod te mennyi ideig tart úgy összeszedni a szennyes törölközőket, hogy ne kapjak el semmiféle fertőző betegséget? Még szerencse, hogy a fertőtlenítő spray mindig nálam van – húztam ki magam – erre Se Ri tovább folytatta a kötözködést. 

–Na ne mond, hogy tisztaságmániás vagy? Hiszem ha látom! 

–Várd ki a végét! – fenyegetőztem persze az egészet csak poénból csináltam. 

–Hát jó, ha nem akarod elmondani, mi történt veletek ne mond, úgyis rájövök, Jackson biztos szíves örömest elárulja! – vágott vissza karjait összefonva, majd ennyivel lezárva beszélgetésünket fogta magát és elkapta a folyosón sétáló Jacksont aki értetlen tekintettel bámult hol rám, hol pedig őrült kollégámra. 

–Jah ezt még nagyon megbánod – kiáltottam utánuk, de már rám se hederítettek.

A munkaidő végének közeledtével mindenki a távozáshoz készülődött dolgának utolsó simításait végezve, nekem viszont a késés miatt maradnom kellett még egy fél órát. 

–Szívás – dobott meg egy flakon hideg ásványvízzel Se Ri miközben ő már hazamenni készülődött. 

–A kisasszony befogja szépen, vagy talán azt szeretnéd, hogy a drága Markocskádat bezárjam a táncterembe? Hisz úgyis én vagyok a felelős a zárásért… - szóltam be neki. Velem aztán próbálkozhat ellenkezni a kis fan. 

–Hé miért bántjuk a gyengébbet? Próbálkozz csak, de a te drágalátos JB-d nem igazán fog örülni, ha egy csapattársa a kis barátnője miatt reked itt éjszakára – de még visszavág. – Nahát, úgy látszik komolyan gondoltad, hogy a példaképednek tekintesz. Már az első nap ragadt rád valami, gratulálok – nyújtottam felé kezemet fintorogva. 

–Gyorsan tanulok – fogadta el kézfogásom nyelvét nyújtogatva. 

– Na de álljunk csak meg egy szóra! Még hogy ’kis barátnő’? Ne próbálj meg téveszméket terjeszteni rólam, vagy megbánod! Különben is, áruld csak el szépen mit mondott neked Jackson – próbáltam komolyan beszélni hozzá, mire elnevette magát, és nyitotta volna száját, de valaki megelőzte. 

–Khm, Se Ri kisasszony szeretne csatlakozni Min Ji kisasszonyhoz még egy fél órára? Szíves örömest látjuk, legalább hamarabb lesz felmosva a táncterem – jött koordinátor főnökünk fegyelmező hangja a hátunk mögül. 

–Én örülnék neki! – tettem fel kezem beleegyezve, megpördülve tengelyem körül, hogy szembe kerülhessek a főnökkel, mire kollégám egy hirtelen mozdulattal befogta számat. 

–Ne is figyeljen rá főnök, ma kissé megártottak neki az események, örültem az első napnak, már itt sem vagyok – s egy gyors csúfolódó pillantást vetve rám gyorsan meghajolt a felsőbbrendű előtt, majd el is tűnt a fotocellás ajtón keresztül. Ez remek, és megint nem tudtam meg semmit a Jacksonnal való beszélgetésről. 

–Nos örülök, hogy már az első napotokon ilyen jól kijöttök egymással, de a munka az munka! Irány felmosni a Miss A tánctermét. Aztán csillogjon, korán reggel leellenőrzöm! – utasította főnököm, majd meg sem várva válaszomat kiviharzott az épületből. Eléggé sietett, meg aztán nagyon szépen kicsípte magát estére, biztos randija lesz. Ah a mázlista, a munkát meg persze, hogy az újoncra kell hagyni. Miért is ne? Összeszedve a felmosót, egyenletes tempóban araszoltam végig a folyosón. 

Az épületben már alig tartózkodott valaki, néma csend ült minden helyiségre, egy-két irodából hallatszott már csak telefonálás, vagy a billentyűzet halk pötyögése. A lánycsapat tánctermének természetesen a legutolsó helyiséget szánták pontosan a GOT7 termének szomszédságába. Ahogy közeledtem a folyosó végéhez ismerős zenére lettem figyelmes, ami az utolsó előtti táncteremből szűrődött ki. Kíváncsiságom csak nem hagyott nyugodni, tudván, hogy van még egy negyed órám befejezni a munkát. A felmosó vödröt zajmentesen lerakva óvatosan benyitottam. A félhomályból egy alakot tudtam kivenni, aki erősen koncentrálva a zenére úgy táncolt, mintha élő közönség figyelné mozdulatait. Bár arcát nem láttam, erőteljes lépései kimutatták mennyire komolyan veszi a gyakorlást. Mindig imádtam nézni, ha valaki táncolt, nagyon belefelejtkeztem a nézésébe és csak bámultam csillogó szemekkel. Akkor vettem észre, hogy egy lány belép a táncterembe, mikor a táncoló egyén is, aki ezzel véget is vetett a próbának. Hát ez meg honnan került ide? A lámpák hirtelen felkapcsolódtak így jobban szemügyre tudtam venni a helyiséget és ekkor láttam meg, hogy az oldalsó ajtó nyitva van. Csókoltatom az épület tervezőjét, ez a hely kész labirintus – nem sok lehetőségem volt ezen tovább agyalni, mert a lány egyre közelebb és közelebb ért az alakhoz, aki egy épkézláb mondatot sem tudott kinyögni a meglepődöttségtől. Egy vakmerő pillantás kíséretében kezét lassan végigvezette kiszemeltje karján, a terve azonban hamar elszállt. A táncoló személy még idejében elkapta karját és egy erőteljes mozdulattal a falnak taszította. Ebben a pillanatban sikerült a látószögembe kerülniük és azon nyomban felismertem őket.  

-Megőrültél? Mégis mit képzelsz, kivel szórakozol? – meredt JB dühös tekintettel zaklatójára. 

–Hátrább az agarakkal szépfiú! Ne mond már, hogy nem élvezed a játékot – próbálkozott újra a csábítással Suzy, de nem folytathatta tovább, mert egy óriási pofon csattant az arcán, amit még én is megéreztem. Áú.. 

–Ne akard, hogy még durvább legyek, már meg mondtam, köztünk vége mindennek! Fogd már fel végre! – mondta szinte már ordítva a leader, de úgy látszott a lányt nem hatották meg szavai. Egy gúnyos mosolyt villantott exére, majd kihasználva közelsége helyzetét erőteljesen megcsókolta. Jaebum a hirtelen reakciótól kissé meglepődött, de a düh ellenére sem taszította el magától a lányt, hanem hagyta, hogy befejezze. Tágra nyílt szemekkel, eltátott szájjal figyeltem a jelenetet. Mellkasomban élesen szorító fájdalmat éreztem, szívem erőteljesen dobogott. Mi történik velem? Miért vagyok ilyen? Agyam folyamatosan azt üzente ne is törődjek velük. Egyáltalán mi közöm nekem hozzájuk? Pár napja ismerem őket és ennyire ledöbbent a látványuk? Már megint ez a rohadt sok kérdés, ami egyszerűen nem hagy nyugodni. Idegességemben hátraléptem egy nagyot és sikerült felborítanom a felmosó vödröt, ami a halk épületben hatalmas zörejt adott ki. 

–Fenébe! – motyogtam és a vödröt felkapva gyorsan el akartam sietni, viszont a nyitott ajtón át beszűrődő zajra a bent lévők felfigyeltek, majd az ajtó felé igyekvő lépteket hallottam meg. Annyi időm már nem volt, hogy elszaladjak. Az agyam vészesen járt szemeimmel búvóhelyet keresve. Észrevettem nem messze a táncteremtől egy irodát s mivel semmi más nem jutott eszembe szélsebesen berohantam. 

–Mi volt ez a zaj? – hallottam meg JB kérdését, fülemet az iroda ajtajára tapasztva. Ezek szerint már abbahagyták az enyelgést. 

–Biztos csak a szél, ne is törődj vele, gyere, inkább folytassuk, amit elkezdtünk. 

–Neked teljesen elment az eszed. Figyelmeztetlek ez volt az utolsó húzásod! Nagy szerencséd, hogy már nincs az épületben senki, ha még egy botrány alakul esküszöm feljelentelek zaklatásért! – még az ajtó mögül is hallatszott JB hangján az eluralkodott düh és megvetés. 

–Hah drágám! Ki fárasztotta le az agyadat annyira, hogy még gondolkozni sem vagy képes normálisan? Hm? – akaratomon kívül elképzeltem, ahogyan Suzy megsimítja a homlokát majd folytatta. –Ha feljelentesz szerinted nem lesz belőle botrány? Válogasd meg a szavaidat, különben az állásod bánja kárát! – a mocskos ribanc, hogy van mersze egy férfival így beszélni? Akaratom eluralkodott rajtam és majdnem kirobbantam a helyiségből, hogy megkapja a másik pofonját is, de a mellkasomban ismét megéreztem az ismerős kínzó fájdalmat, ezért inkább hagytam az egészet. Semmi közöm hozzájuk, rájuk tartozik, mit csinálnak. Min Ji szedd már össze magad! – csapkodtam homlokom, hátha segít valamit…..nem jött össze. –Menj a francba, látni sem akarlak! – azzal erőteljes ajtócsapódás zárta vitájukat. –Talán a nagyszájú kis csitri elvette az eszedet? – kiabálta a zárt ajtónak, remélve, hogy meghallja utolsó szavait, de mindhiába. Nem az hallotta meg, akinek kellett volna, hanem aki érintett volt a dologban. Ez a mondat szíven ütött, s ismét hatalmába kerített a kibírhatatlan mellkasi fájdalom. 

-Erős vagyok, mindent kibírok! – győzködtem magam, majd minden erőmet összeszedve átvánszorogtam a Miss A próbatermébe elvégezni teendőmet. Nem fogom hagyni, hogy ezek ketten tönkretegyenek. Nem azért jöttem ide! Először is kaptam egy lehetőséget, hogy jóvátegyem hibámat, másodszor szeretnék végre rájönni mi sorsom! Mi lesz belőlem később és egyáltalán boldoggá tudok- e tenni ezzel másokat! Rá fogok jönni, ebben biztos vagyok és semmi, rosszabb esetben senki nem fog megállítani!

*

-Megjöttem! – közöltem félve, mikor beléptem a lakásunkba. Belépve a konyhában, már tényleg volt mitől tartanom. Nemcsak a szüleim, de a nagyszüleim is karba tett kezekkel, szúrós tekintettel fogadtak. Mondanom sem kell mennyire jól esett, hogy a családom így törődik velem. Mikor a gyerek bajba kerül persze, hogy az egész famíliának be kell számolni a történtekről. 

–Örülünk, hogy végre hazaértél, a vacsora készen van. Kérlek, tisztelj meg bennünket annyival, hogy velünk vacsorázol, ha már egész nap nem adtál magadról életjelet – közölte anyu szarkasztikus stílusban, hogy magyarázzak meg mindent, ami a költözés óta történt velem. Most már kénytelen voltam mindent kiadni magamból, nem titkolhatom ezt tovább, anyut már valamelyest beavattam a dolgokba, de ezt muszáj személyesen is megtennem. Nem változhatok meg…a családom előtt biztos nem. Vacsora közben tehát részletesen beszámoltam minden egyes apró részletről és anyámék rezzenéstelen arccal végighallgatták, ami kissé meglepett. Otthon mindig közbe szóltak a mondandómba. Talán rájuk is hatással volt a költözés? Hm talán nem is kicsit. 

–Tehát, ha úgy vesszük azért keveredtél ebbe az egészbe, mert Lillának akartál egy képet Markról, aki a GOT7 egyik tagja és, hogy elüljön a botrány, egy teljes hónapig a cégnél kell dolgoznod, mint kisegítő koordinátor? – próbálta feldolgozni a hallottakat Min Ah nagyokat pislogva mire bólintottam. 

–Sajnálom, tényleg és ígérem, mindent rendbe hozok!  - kértem őszintén bocsánatot s szemem előtt csak az lebegett, ha már így hozta a sors, hogy egy idegen országba kerülünk, legalább engem ne változtasson meg a hatása. Ezek után senki nem szólt semmit csak megértően bólintottak. A nagyiék lassan a távozáshoz készülődtek. Éppen nagyapának ígértem meg, hogy a hétvégén mindenképp elmegyek vele várost nézni, amikor valaki őrült módon ráfeküdt a csengőre. Ki lehet az az elvetemült állat, aki ilyen késő este nem hagyja békén ház lakóit? 

–Nyitom! – kiáltottam az ajtó felé, mivel én voltam a legközelebb hozzá s nem akartam anyuékat már ezzel is fárasztani. Egy határozott mozdulattal szélesre tártam az ajtót, aztán egy határozott mozdulattal vissza is akartam zárni, de az előttem álló egyén nem engedte. –Mégis mit keresel itt? Egyáltalán honnan tudod, hogy ebben a lakásban lakom? – az utóbbi kérdés már kevésbé volt fontos, de még csak az elsőre sem kaptam választ. 

–Min Ji! Ki az ilyen későn? – kérdezte apa és elindult a bejárati ajtó felé, de nem hagyhattam, hogy meglássa. 

–Öö senki, csak egy munkatársam felejtett el valamit ideadni, már megy is! – füllentettem, apám válaszát azonban már nem hallottam, mert a srác egy hirtelen mozdulattal kirántott az ajtón, becsukva azt mögöttem. –Hjá eressz el! Mégis hogy képzeled, ki vagy te, hogy így rángathatsz? – most kifejezetten dühös voltam rá és mindent a fejéhez akartam vágni amit láttam/hallottam, de rám se hederített, csak hallgatott. Zaklatott volt és ideges, ezért megszánva őt, hagytam, hogy elmondja, amit akar. –Egy nagy szívességet szeretnék kérni! Kérlek hallgass meg most az egyszer! – tekintete kérlelőre változott, majd egy olyan kérdés hangzott el szájából, ami a mai napig visszhangként cseng a fülemben. 

–Legyél a barátnőm!

6. fejezet: Váratlan helyzetek

Képzeletembe egy érdekes látomás ugrott be. Egy park játszóterén két fiatal kisgyermek kergetőzött egymással. 

–Úgy sem tudsz elkapni! – kiáltott a kislány és szélsebesen a homokozó felé szaladt. Nem lehetett idősebb 7 évesnél. 

–Dehogynem, mindjárt utol érlek! – futott a fiú utána, kezével előrenyúlva, hátha hamarabb elcsípi játszótársát. Ő sem volt még tinédzser, kb a 11. évében járhatott.

–Gyorsabb vagyok bárkinél! – nevetett fel hangosan a kislány, amikor a fiú már majdnem elkapta, de ebben a pillanatban a lány megbotlott a homokozó szélében és kis híján lehorzsolta volna a térdét, ha a fiú nem nyúl utána, hogy elkapja. 

Hirtelen képváltás, hangos zene, majd a tegnapi jelenet amikor JB úgymond megmentett, szerinte már másodjára. Egy szempillantás alatt kipattant a szemem és hirtelen felülve az ágyon, idegesen a hajamba túrtam. 

–Aishh! Miért kell nekem mindig ilyen furákat álmodnom? Nem volt elég átélnem tegnap azt a szörnyűséget még álmomban is kísért, hát megáll az eszem! –ráztam meg a fejem, hogy elhessegessem ezt a rémálmot, majd az éjjeli szekrényen lévő telefonomra pillantottam, ami hajnali 5:45-öt mutatott. Pislogtam kettőt, hogy most én vagyok még holdkóros, vagy a telefonom hülye, majd mikor megbizonyosodtam az előbbi variációról, egy nem túl szép kifejezés hagyta el a számat.  Másodperces gyorsasággal pattantam ki az ágyból, és amilyen gyorsan csak tudtam magamra ráncigáltam a szekrényből kikapott ruhát majd egy gyors mosdás után, nem törődve a sminkkeléssel, az apróságokat összeszedve rontottam ki a lakásból és még éppen elkaptam a záródni készülő liftet, amiben legnagyobb meglepetésemre Mark ácsorgott. 

–Úgy nézel ki, mint aki a maratonit futotta le! – üdvözölt barátságosan, miközben a térdemre támaszkodva kifújtam magam. 

–Neked is jó reggelt! – köszöntem némi iróniát belévéve hangomba. Nyugtass meg, hogy te is épp elkésel ugye? – néztem rá kérlelően, mire hangosan felnevetett.

 –Épp hozzád indultam, hogy felkeltselek. De, had kérdezzem meg, miért is nem veszed te fel a telefont, ha hívlak? – nézett rám gyanús szemekkel mire a homlokomra csaptam. 

–Te jó ég, tegnap óta nem állítottam vissza a hangot – emlékeztem vissza és gyorsan helyre hoztam a hibát. A reggeli rohanásban észre sem vettem a nem fogadott hívásokat. Anyától kettő….. ebből még baj lesz, Mark-tól öt nem fogadott hívás és Bambam-től (!!!)egy. Markra néztem, majd újra a telefonomra és ezt megismételtem háromszor.

 - Először is, azért ennyire nem hiányozhattam, másodszor, miért van itt Bambam száma? –fürkésztem elkerekedett szemmel a fiút. 

–Elég hosszú sztori! Tegnap este Bambam-re megint rájött az 5 perc. Miközben zuhanyoztam ellopta a telefonomat és beírta a számodat a sajátjába. Pont rajtakaptam mikor kijöttem a fürdőből. Ha láttad volna azt a döbbent fejét…a fiúk 10 percig röhögtek rajta – magyarázta nevetve. 

–Haha, mintha csak Min Ah-t látnám. Ezek ketten nagyon hasonlítanak, mindkettő élvezi, hogy másokkal szórakozhat! – forgattam meg szemeimet. Egy kis szünet után újra megszólaltam. 

–Na de álljon csak meg a menet, nem válaszoltál az első kérdésemre! Mond csak, tényleg ennyire törődsz velem, hogy képes voltál átjönni a cégtől, csak azért, hogy felkelts? – csodálkoztam, mert ilyet még senki nem csinált miattam. 

–Nehogy azt hidd, hogy saját akaratomból jöttem, teljesen kiment a fejemből, hogy ma kezdesz nálunk. Ha a menedzser nem szól, hogy érkezik egy új dolgozó akinek, már lassan itt kéne lennie, nem jöttem volna el! – magyarázta ki magát a helyzetből, bár látszott rajta, hogy ennek a fele se igaz, mindenesetre úgy tettem, mint aki elhiszi.

 – Vagy úgy! Most már minden világos! – bólogattam, majd az épületből kiérve éppen kezdtem volna újra cseverészni a fiúval, mikor megszólalt a telefonom csengőhangja és a kijelzőre pillantva elhúztam a számat! 

–Szia, Anya! – vettem fel már előre félve, hogy megint letol és miközben drága édesanyám megérdeklődte, hogy miért nem vagyok otthon hajnalok hajnalán, elkaptam Mark kíváncsi tekintetét és halkan, hogy ne hallják a vonal másik végén elsuttogtam neki.

 –Hát az úgy történt…..-kezdtem volna kimagyarázni magamat, ahogy szoktam, de anyám közbevágott. 

–Csak azt ne mond, hogy már megint azokkal a hírességekkel vagy! Nem volt elég, hogy botrányba keveredtél ezek után még találkozgatsz is velük? Tegnap megmondtam, hogy egy hétig nem mész sehova! – akadt ki már megint, amiből elegem lett. 

–Légy szíves higgadj le és hallgass végig! Azt gondolod, hogy önszántamból vagyok velük? Kaptam egy lehetőséget, hogy elsimítsam ezt az ügyet, a GOT7-t foglalkoztató cég igazgatója munkát ajánlott. Ha egy teljes hónapig minden hétköznap elintézem a kiszabott munkát, akkor sikerül elhitetni a sajtóval, hogy a cég alkalmazottja vagyok és talán a botrány is elül! – adtam ki magamból, amit már tegnap este meg kellett volna beszélnem anyámmal, hogy azért mégse tűnjek a szemében hazugnak, de annyira lesokkoltak a táncteremben történtek, hogy hazaérve vacsora közben csak végig hallgattam, amit a szüleim a napjukról meséltek és hagytam, hogy nagy vonalakban inkább Min Ah vázolja fel a napunkat. Végig a történteken kattogott az agyam és visszagondolva rá, újra meg újra ugyanaz az érzés öntött el. 

Befejezve a monológomat, szinte láttam magam előtt, ahogy végiggondolva a szavaimat megrendül és egy ’majd este megbeszéljük’ mondattal le is tette. Kifújva a levegőt megkönnyebbülve raktam el a telefont, majd óvatosan Markra néztem, aki csak mosolygott rám. 

–Meg fogja érteni! –tette vállamra a kezét biztatóan, én pedig bólogatva elindultam az épület bejárata felé.

A folyosón sétálva, egy fiatal koordinátor lány termett hirtelen előttünk, majd egy ’sziasztok’-ot kimondva megragadta az idolt, nekem meg csak annyit mondott, hogy sürgős elintézni valójuk van. 

–Menjetek nyugodtan, egyedül is odatalálok az irodához! – mosolyogtam, majd intve nekik az irodához siettem. 5 perces késéssel rontottam be a helyiségbe, ahol két szempár dühösen méregetett. Nem számítottam csak a menedzser társaságára, aki először jól leszidott, amiért elkéstem, majd szóra se méltatva a mellettem álló fiatal lányhoz szólt. 

-Mától fogva együtt fogtok dolgozni egy teljes hónapig. Remélem, jól ki jöttök majd egymással és nem okoztok nekünk csalódást! – beszélt a menedzser a lányhoz, mintha itt se lennék. Láttam, hogy válaszolni akar, de gyorsan megelőztem. 

–Értettem! Uram kérjen, tőlem bármit én a munkaidőm végéig teljesítem önnek! – válaszomon a lány egészen jól szórakozott. Egy velem egykorú lánynak tűnt. Szemüveget viselt és gyönyörű hullámos gesztenyebarna haja lazán omlott a vállára. A menedzser ezzel ellentétben kötözködésemért szikrát szórva szemeivel ismertette a mai munkát! -Először is mind ketten segítetek előkészíteni a sminkeseknek és az öltöztetőknek a kellékeket és a ruhákat a GOT7 holnapi fan metting-jéhez. Majd intézkedtek a srácok ebédjéről és bármit kérnek, teljesítitek azt! Az ebéd után egy órával kezdődik a táncpróbájuk. Gondoskodtok róla, hogy tiszta törölközők kerüljenek az öltözőkbe, a használtakat pedig leadjátok a mosodában. 4 órától énekpróbájuk lesz. Ott is jelen kell lennetek, és ha bármit kér a producer, végrehajtsátok! Megértettétek? 

– Igen is! – hajoltunk meg mélyen, tiszteletünket adva. 

–A hétfői, azaz a mai nap kivételével minden nap 15 óráig tart a munkaidőtök. Ma este 6-ig kell bent lennetek, de mivel Min Ji kisasszony 5 percet késett ezért ő egy fél órával tovább marad! – nézett rám fenyegetően a menedzser, mire elég nyilvánosan fejeztem ki nem tetszésemet, majd elővett a mappájából két lapot, melyen a szerződés állt. Gyorsan alászignóztuk és már mehettünk is a dolgunkra. Mától fogva minden hétköznap augusztus 2-ig ebben a csillagokkal teli épületben kell töltenem a drága szabadidőmet és még csak nem is pénzért! Felháborító!

Mikor elhagytuk az irodát a lány, aki velem fog dolgozni megszólalt: 

-Elég merész voltál, hogy csak így válaszoltál az igazgatónak helyettem! Mindig ilyen bátor vagy? – fényezett, miközben a sminkes szoba felé igyekeztünk az épület belső térképét tanulmányozva. 

–Drága! Ez az élet velejárója! Ami a szívemen az a számon! Engem így kell elviselni! – mutattam meg egy kicsit a bölcsességemet száz wattos mosollyal. 

–De jó, hogy ez neked ilyen könnyen megy! Mostantól te leszel a példaképem! Min Ji ugye? – lelkesedett mondandómon. 

–Igen így hívnak és szóra sem érdemes – de ha már itt tartunk, téged, hogy hívnak? – lettem kíváncsi hirtelen munkatársamra. 

–Se Ri vagyok, Min Se Ri és a JYP nyári munkás pályázatára jelentkeztem ezért vagyok itt….egyrészt! – avatott be elpirulva itt tartózkodásának okára a lány. 

–És másrészt? – kíváncsiskodtam tovább, de választ már nem kaptam, ugyanis megérkeztünk a smink szobához, ahonnan épp Mark lépett ki és integetve egyenesen hozzánk sietett. 

–Ötödjére változtatták meg a megjelenésemet holnapra! – lassan már azt is el felejtem, hogy nézek ki vakolat nélkül! – kezdte mesélni a történéseket, kifejezve nem tetszését! 

–Pedig én szívesen megnézném azt a Mark-t! – öntöttem belé a lelket, majd Se Ri-hez fordultam, aki még mindig egy szót sem szólt és kikerekedett szemekkel bámulta idol barátomat! 

–Hja Se Ri! Jól vagy? – ráztam meg, és szép lassan sikerült visszahoznom Földre. 

–Jól lennék, ha elhinném, amit látok! – bólogatott, és közelebb sétálva Mark-hoz megfogta a karját. 

–Ez él! Nem álmodom! – sóhajtott nagyokat, mire összenéztünk Mark-kal és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. 

–Te jó ég Se Ri! Mit hittél, hogy Disney Land-be vagyunk és ő Miki egér? – törölgettem szemem a nevetés könnyeitől. 

–Úgy érzem, bírni fogom ezt a csajt! – mutatott like-ot az ujjával Mark a hasát fogva. 

–Ki is vagy te poénos kislány? – kérdezte. 

–Min Se Ri, egy nyári munkás a cégnél és a te első számú rajongód! Valóra vált az álmom. Itt állsz előttem teljes életnagyságban Oppa! Csípjetek meg! – nézett csillogó szemekkel a lány. –

Ha én, megcsíplek az fájni fog! – huncutkodott Mark, mire megforgatva szemeimet belekaroltam Se Ri-be és behúztam az sminkes szoba ajtaján. 

–Halasszátok a csipkelődést máskorra, mielőtt még egy fél órát kapok miattatok! –ezzel ott is hagytuk a magában mosolygó Mark-t. 

A helyiségbe lépve rengeteg lányt láttunk, akik sürögtek forogtak a dolgukat intézve, majd egy idősebb nő a nevünket szólítva kéretett magához. Ő a koordinátorok vezetője és tájékoztatott minket a mai napi teendőkről, ami annyiból állt, hogy a kapott listán szereplő eszközöket készítsük elő a megfelelő módon. 

–Szóval a másik indok, amiért ide jöttél, hogy lásd Mark-t, igazam van? – kérdeztem a púderek pakolgatása közben.  –Eltaláltad okoska! –pirul el – az álmom, hogy énekes legyek a JYP-nél és Mark a férjem legyen!^^ - ábrándozott mire hangosan felnevettem. –Még hogy a GOT7-ből bárki is a férjem legyen? Kizárt! – ráztam a fejem – itt se lennék, ha a legjobb barátnőm kívánságát nem próbáltam volna meg teljesíteni! – szövegeltem, majd látva a lány kíváncsi tekintetét a nagy készülődés közben elmeséltem, miért is kerültem ebbe a szerencsétlen helyzetbe! 

–Hogy neked mekkora mázlid van Min Ji! – csodálkozott – komolyan mondom, felnézek rád! – ámuldozott Se Ri. 

–Ezt nevezed te mázlinak? Elleneztem ezt az egész költözést és a végén egy koreai banda társaságában kötök ki? Mi ez, ha nem a sors fintora? 

–A sors fintora? – kérdezte felháborodva – Te megőrültél, hogy ilyeneket mondasz? Inkább a sors keze, hogy ilyen helyre kerültél! – Se Ri a megdöbbenéstől majdnem leverte az egyik polcon lévő hajlakkot, ami hangos zajt adott ki, mire a főkoordinátor szúrós szemekkel méregetett. 

Csendesebben kezdtem volna érvelni az állítás ellen, mikor valaki őrült trappolással rontott be a szobába. 

–Ahjumma! Farkas éhesek vagyunk! Hol vannak az új dolgozók, akik gondoskodnak az ebédünkről? – nyöszörögte Bambam hasát fogva ezzel jelezve, hogy majd meghal éhen. Ekkor a főkoordinátor magához kéretett minket, hogy elvégezzük a következő feladatot.

-Ők itt Min Ji és Se Ri az új alkalmazottaink, akik gondoskodnak rólatok! – mutatott be minket Bambamnek, mire mélyen meghajoltunk. Felegyenesedve összetalálkozott a tekintetem Bambammel, akinek a szó szoros értelmében elakadt a szava. 

–Min Ji hát te mit keresel itt? Csak nem Min Ah rángatott már el megint, hogy nézzetek meg minket? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva, hogy a főkoordinátor mit magyaráz. 

–Üdv főnök! – kacsintottam rá. Sajnálattal kell közölnöm, hogy tévedtél. Mi vagyunk a ti ’gond viselőtök’ ezentúl egy teljes hónapig, úgyhogy gyorsan nyögd ki, mit akartok enni, hogy minél hamarabb ideérjen a futár és ne haljatok éhen! – mondandómon mindenki elég jól szórakozott, holott én halál komoly voltam

. –Na, várjunk ez nekem sok! Egy teljes hónapig? Jól értettem? – csodálkozott hihetetlenül. –Igen jól értetted, most pedig szépen kérdezzük meg a többieket, mit akarnak enni, ha te nem vagy hajlandó elárulni! – tártam szét a karomat.  

–Jó ezt még később megbeszéljük, mégis mit keresel te itt! Első a kaja! – jelentette ki széles vigyorral és már mutatta is, hogy kövessük. 

A srácokat ismét csak ott találtuk meg ahol tegnap utoljára láttuk őket. Már a folyosóról lehetett hallani, ahogyan valami eszméletlen zene üvölt. 

–Ezt csinálják, ha nagyon éhesek és fáradtak. Max hangerővel hallgatnak mindenfélét! Ilyenkor én inkább a koordináta lányokat szórakoztatom! – nevetett Bambam. 

–Nem is te lennél, ha nem ezt csinálnád! - lőtt el egy poént Se Rin ami most jól jött! 

–Látom, egy újabb fant üdvözölhetünk köreinkben, aki ráadásul a Real GOT7 is nézi!– lelkesedett az idol mire a lány heves szövegelésbe kezdett. Lemaradtak mögöttem és elkezdték kivesézni a témát. Én hamarabb értem a táncterem ajtajához majd óvatosan benyitottam. Érkezésemre mindenki felkapta a fejét és annyira megdöbbentek a látványomon, hogy még a zenét is elfelejtették lehalkítani. 

–Kapcsoljátok ki, mielőtt agykárosodott leszek 17 évesen! – próbáltam túlordítani a zenét, mire sikerült magamra vonni a figyelmet! 

–Na, mindjárt jobb! – dörzsöltem össze kezeimet, mint aki jól végezte dolgát. 

–Mit keresel itt? – jött rögtön az első kérdés JB-től. Komolyan, számítottam erre. 

–Nem téged az biztos – kezdtem a feleselést. Ekkor ért oda Se Ri és Bambam, előbbi kicsit sokkos állapotba a látványtól. 

–Annyeong GOT7! Örülök, hogy láthatlak titeket végre! – integetett Se Ri a srácoknak.

–Bambam azt ne mond, hogy most te hoztál ide egy rajongót! Ebből nem csinálunk rendszert! – oktatta ki a leader a fiatalabbat. 

-JB! Nem erről van szó! – szólt közbe Mark. A lányok egy hónapig a cégnek fognak dolgozni. Jó okuk van rá, szóval kérlek, ne ítélj elhamarkodottan! – a kijelentésre egy másodpercre megállt a levegő a teremben, aztán mindenki egyszerre esett neki Mark-nak. 

–Tudtad, hogy nem bírom a csajt és nem voltál képes erről szólni korábban? – fogta le a leader, de látszott rajta, hogy sosem bántaná csapattársát. 

–Hyung, nem hiszem el, hogy ilyen jó csajokat hoztál ide és nem szóltál korábban, hogy felkészüljek rá lelkileg! – emelte fel erős karjával Jackson a fiút. Erre a kijelentésre összenéztünk Se Ri-vel. Mindketten egyre gondoltunk, aminek meg is lett az eredménye. A többiek is észrevették, hogy ez meglepett minket, majd JB kivételével egyszerre ragadták meg Jacksont és adtak neki egy kis löketet, hogy megtartsa köztünk a tisztes távolságot. 

–Srácok elég a szövegelésből, ezért nem Mark-t kell okolni, hisz ő sem tudta még biztosra a részleteket! – védtem meg a fiút. Már késő volt, hogy visszaszívjam mondandómat. A társaság furcsán kezdett méregetni minket Mark-kal! 

–Héj, ne merészeljetek rosszra gondolni! – mutogattam újjal rájuk. 

–Nem cseverészni jöttünk jó lenne, ha végre a felséges urak felvilágosítanák mélységes szolgálóiakat, mit akarnak ebédelni! – kijelentésemre hangos nevetésben törtek ki, majd összenézve egyszerre kiabálták: Csirkét akarunk! Szárnyakkal együtt! - röhögték el a végét. 

–Istenem, mint az óvodások! – ráztam a fejem. 

–Úgy tudtam, hogy ezt fogjátok kérni, hisz imádjátok! – virult Se Ri. 

–Úgy látszik, többet tudsz rólunk, mint a kollégád, talán jobban is tudsz táncolni! – nézett rám lesajnálóan JB ezzel eszembe juttatva a tegnap történteket.

’Az ijedségtől becsukott szememet lassan kinyitottam. Bár ne tettem volna, mert pont annak a személynek a karjaiba estem, akiébe a legkevésbé szerettem volna. Döbbenten néztünk egymás szemébe, majd hirtelen valami furcsát éreztem a mellkasomban és visszacsukva a szemem azért imádkoztam, hogy ez az érzés ne az legyen, amire gondolok.’ 

Jól vagy? – állított fel lassan táncpartnerem. Hangjának erőssége teljesen más volt, mint eddig; erőtlen és aggódó. A sokk hatásától csak bólogatni volt erőm. JB óvatosan odavezetett a székhez, mire a többieknek is eljutott a tudatáig, hogy mit történt és körénk gyűltek. –Jól van a lábad? – guggolt le Mark, de csak a fejemet ráztam. –Hozok jeget, rögtön jövök – mosolygott rám, majd elhagyta a termet. A többiek tekintetében észrevettem, hogy aggódnak értem, ez egy kicsit megnyugtatott, viszont JB szemében valami egészen másat véltem felfedezni. Aggódott, mint mindenki, de mégis, valami más érzést is tükröztek a szemei. Mintha egy emlék jutott volna eszébe. Ezt a nézés belevéste magát az agyamba és az óta nem vagyok képes kitörölni.

Kijelentésére, kicsit feszültté vált a légkör körülöttünk, de figyelmen kívül hagyva mondatát, még Se Ri előtt reagáltam. 

–Tehát 7 adag csirke szárny a kérés! Értettük! Hamarosan érkezik! Addig is további jó szórakozást vagy akár mit is csináltok! – ezzel megragadva Se Ri-t kisiettem a teremből. Dühösen szedtem a lépéseket vissza a sminkes szobába, hogy a lány alig bírt utánam loholni, de látva arckifejezésemet, inkább nem szólt semmit, amiért hálás vagyok neki! 

A fő koordinátor utasításai szerint leadtuk a rendelést, és amíg megérkezett külön feladatot kaptunk a lánnyal. Neki el kellett mennie a 2PM csapathoz, átadni az üzenetet, hogy készüljenek az új dal felvételéhez. 

Már kezdtem örülni, hogy végre kapok egy kis pihenőt, viszont a gondolatom hamar elszállt. –Eszedbe ne jusson leülni oda, nézd meg gyorsan még a GOT7 táncpróbája előtt, hogy vannak egy tiszta törülközők az öltözőben! – parancsolta, mire sajnos eleget kellett tennem a kérésnek, ha nem akartam bajba kerülni. 

A folyosón araszolva gondoltam csak bele igazán, hogy én most hová is megyek. Ezek után bárhova mentem volna, csak az öltözőbe ne. Egyre közelebb értem a helyszínhez, majd az ajtó előtt megállva halkan bekopogtam, mert azért senkire sem szerettem volna rárontani. Az egyikünknek se lett volna kellemes látvány! Választ azonban nem hallottam, így óvatosan benyitottam. Egy hatalmas kő esett le a szívemről az üres öltöző láttán, tehát beljebb mentem, de törölközőnek nyoma sem volt. Remek, most fordulhatok kétszer! – kezdett elegem lenni a mai napból, pedig még hátra volt a nagyja. 

Ha már itt voltam, körbenéztem a helyiségben. Elég tágas volt, a kis szekrényeken fogasok lógta és volt egy külön polc a cipőknek is. 

Körbeforogva az öltözőben éreztem, hogy az ingem hátul beleakad valamibe, ezzel együtt a melltartóm pántja is, ami sikeresen kikapcsolódott. 

–Mi a franc volt az? –fordultam hátra. A falról egy törött fogas lógott. 

–Hogy nekem, pont ebbe kellett beleakadnom! – fújtattam, majd gyorsan lekaptam magamról a ruhadarabot, elvégre egy öltözőbe vagyok, csak nem nyitnak be kopogás nélkül! – reménykedtem. 

Hátranyúltam, hogy bekapcsoljam a melltartóm, de pont ebben a pillanatban kellett valakinek betörnie az ajtót. 

–Pislogás nélkül meredtem a személyre, bele se gondolva, hogy épp nincs rajtam felülről jóformán semmi takaró dolog. A személy elkerekedett szemekkel döbbenten nézet rám, majd szemeit szép lassan hiányosan fedett testrészemre vezette. 

Ha egy lány ilyen helyzetbe kerül a legnormálisabb dolog, ha sikítva kirohan a helyiségből, sajnos ez az én esetemben másképp történt. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak álltam ott, mint egy darab fa. Életemben nem gondoltam, hogy ez valaha meg fog történni velem. Ezeket a váratlan helyzeteket is csak a sors képes előidézni. És tessék, már megint a sorsnál tartunk. Az én sorsom, most valamiért nagyon fintorog rám! 

5. fejezet: Konfliktusok sorozata

"Az érzések a szívben lakoznak, a beszéd az amit a szánkkal mondunk. A szavak képesek a dicsőséget bukássá, a barátságot gyűlöletté változtatni. Akik uralják a szavaikat, hatalmas fegyvert birtokolnak." (A palota ékköve) 

Egy gyors zuhanyzás után, magamra öltöttem egy világoskék nyári ruhát. kis enyhe sminkkel megcifrázva, majd óvatosan kipillantottam a nappaliba, hogy van-e itthon valaki. A lábamnak ahhoz képest, hogy az orvos szerint pár napot kellene pihennem kutya baja, de a biztonság kedvéért bekentem a felírt krémmel. Nagy sóhaj hagyta el testemet, mikor meggyőződtem róla, hogy a nappali üres. Nem akartam ismét veszekedésbe bonyolódni anyuval. Ám megkönnyebbülésem nem tartott sokáig. Észrevettem, hogy az erkélyajtó tárva-nyitva. 

–Talán mégis van itthon valaki? – gondoltam. Odaléptem, viszont legnagyobb szerencsémre drágalátos húgom üldögélt a fotelban a tabletjével és a facebook-ját böngészte. 

–Végre felébredt a Csipkerózsika is. Már ideje volt – nevetett. 

–Ne kötekedj, nem vagyok vicces kedvemben. Egyébként is, milyen jogon adod te meg a számomat másoknak? – szóltam le. 

–Oké oké leálltam. De ha már egyszer a barátjának tekint, akkor miért ne? Apropó, nagyon híres vagy már egy nap alatt. Gratulálok Unni, sztár lettél! – tolta elém a készüléket. 

–Ne hívj így! A telefonszámos ügyet pedig még lerendezzük. Mi a fene…? - kerekedett el a szemem. „Egy őrült lány tegnap délután lerohanta a GOT7 2 tagját. A pletykák szerint óriási rajongó.  A bálványoknak szerencsére nem esett baja.” Pislogtam kettőt, majd egy nem túl szép kifejezés hagyta el a számat. 

–Még, hogy őrült lány és óriási rajongó? Francokat – ment fel bennem a pumpa.

–Mond, hogy anyuék még nem látták ezt a cikket? – néztem kérlelően húgomra. 

–Nem hiszem! Kora reggel bementek a céghez, csak tegnap látták a képeket a neten. 

–Hah, még jó! Valahogy tisztáznom kell ezt az egészet!

–Jó nagy botrányba keveredtél az első napon – emlékeztetett Min Ah újra a történtekre. 

–Ne feszítsd túl a húrt. Remélem, Mark tud segíteni! 

–Szerinted megteszi ezek után? – kérdezte. 

–Úgy látszik neked nem sikerült kiismerned egy nap alatt. Szedd össze magad Min Ah, egy órára hivatalosak vagyunk a táncpróbájukon.

–Komolyan? – csillant fel a szeme. 

–Ma reggel hívott. Anyuék nincsenek itthon szóval együnk valamit és gyerünk. Bízom benne, hogy tud segíteni az ügyben is.

 –Na, végre valami érdekes is történik a mai napon – lelkesedett, majd felpattant a fotelból és két másodperc alatt a konyhában termett. 
Bepillantottam a hűtőszekrénybe, de azonnal be is csuktam. 

-Öö Min Ah! Amióta itt vagyunk anyuék még nem igazán jártak bevásárlóközpont közelébe ugye? – kérdeztem és a biztonság kedvéért még egyszer benéztem a hűtőbe, hogy tényleg nincs-e itthon semmi enni való. 

–Tényleg! Elfelejtettem mondani. Anyu ránk bízta a bevásárlást. Ott a lista az asztalon. - Ezt most komolyan gondolta, hogy képesek leszünk ennyi mindent beszerezni egyszerre? – kérdeztem, és végigszámoltam a venni valót. 
–Anyu mindent komolyan gondol – rázta a fejét húgom. 

–Együnk az étteremben valamit utána elintézzük a bevásárlást, különben is a sztárocskák is tudnak várni – húztam fel az orrom. 
Gyorsan összekaptuk magunkat és egy szempillantás alatt lent is voltunk az étteremben. Az étlap széles kínálattal rendelkezett, telis tele halasabbnál halasabb ételekkel. Én nem igazán rajongtam az ilyen kajákért, így át is lapoztam a tészta oldalra és egyből kiszúrtam a fokhagymás olívás tésztát. 

–Ezt kérem! – mondtam a pincérnek, aki 10 percen belül már hozta is a rendelést. Na, itt legalább a kiszolgálás gyorsabb, mint otthon. Min Ah velem ellentétben valami extra fűszeres koreai dolgot kért kimchi-vel. 
A bevásárlást gyorsan elintéztük ahhoz képest, hogy majdnem az egész üzletet megvettük. Még jó, hogy a szülők gondoltak az árakra és nem saját zsebből kellett állnunk. 
Pontosan 1 órakor értünk át a JYP-hez, úgyhogy egy szavuk se lehet a srácoknak. Az épület hatalmas volt, még a mi panelunknál is nagyobb. Belépve, szerencsénkre nem kellett keresgélni a fiúkat, hiszen Mark éppen akkor jött ki az egyik irodából. 

-Lányok, idetaláltatok? – kérdezte vigyorral a fején. 

–Ne is mond. Még a Han folyót is átúsztuk – poénkodtam. 

–Akkor biztos elfáradtatok. Gyertek, igyatok valamit – nevette el magát, majd mutatta, hogy kövessük.

Beljebb haladva a látvány csak még ámulatba ejtőbb volt, mint kint. Egy hatalmas előtérbe érkeztünk, melynek jobb oldalán meg is pillantottuk a büfét. Amíg Mark meghívott minket egy-egy limonádéra, mi már el is helyezkedtünk a kanapén és a járókelőket figyeltük. Min Ah rettentően be volt zsongva. Kiválasztotta azt az ülőgarnitúrát, amelyikről a legjobban átlátni a helyiséget és árgus szemekkel kereste az ismerős idolokat, remélve, hogy autogramot kérhet tőlük. Az épületben lézengtek az ismeretlen koreaiak. A legtöbb ember napszemüveget, vagy más egyéb kiegészítőt viselt, míg mások öltönyben és nyakkendőben a legmodernebb telefonokat szorítva a fülükhöz fel-alá mászkáltak. Erről eszembe jutott, hogy dobnom kellene anyunak egy sms-t. Nem szeretnék újabb veszekedésbe bonyolódni, elég volt tegnap este. Egy rövid mondatban összefoglaltam, hogy hol és kivel vagyunk, majd csak azt vettem észre, hogy húgom folyamatosan bökdösi a karomat. 

–Mi van? Ennyire lesokkolt a hely? – fogtam meg a karját, hogy végre abbahagyja. 

–Min Ji, ezt nem hiszem el! Látod, amit én? – kérdezte szemét le sem véve a bejárati ajtóról. 

–Úristen itt a Super Junior? Bár, ez hülyeség, mert nem ennél a cégénél dolgoznak! – viccelődtem. 

–Ajj ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! Az ott Bae Suzy a Miss A egyik tagja! – mutatott a bejárt felé csillogó szemekkel. 

–Na, ezt most érthetően mond, ha kérhetem – fordultam volna felé, de mire elfordítottam a fejemet már csak az üres kanapét láttam magam mellett. 

–A húgod beszabadult a táncterembe? – dobta le mellém magát Mark egy-egy limonádéval a kezében. 

–Köszönöm! Nézz csak oda! – mutattam az említett személy felé, közben a másik kezemmel elvéve az italt. Min Ah már éppen próbált volna közelebb férkőzni az idol lányhoz. 

–Ennek nem lesz jó vége! – fejezte ki nem tetszését a srác. 

–Ne viccelj! Mit árthat a rajongójának egy idol? 

–Ha tudnád a részleteket nem ezt mondanád. Suzy 2 napja szakított a barátjával! Azóta, aki csak a közelébe megy és kommunikálni akar vele, azt levegőnek nézi, vagy elküldi melegebb éghajlatokra. Még a rajongóival is hidegen viselkedik! Valójában nagyon kedves és szeretetre méltó lány, viszont ez volt az első komoly kapcsolata és nagyon megviselte. 

–Daebak! Hogy felétek milyen zűrös az élet. Nálunk, ha egy hírességet dobnak, másnapra már mással van együtt, nem szentelnek ekkora figyelmet a történtekre. Mark már éppen fűzte volna hozzá gondolatait, amikor hangos kiabálásra lettünk figyelmesek és mindketten a hang irányába néztünk. 

–Menny innen! Nem látod, hogy nem érek rá ilyen kislányokkal foglalkozni! – kiabált a szupersztár Min Ah-ra, aki először megmerevedve állt majd összehúzott szemöldökkel visszaszólt. 

–Ezt mond még egyszer!  

–Nem hallottad, amit mondtam? Félre az útból! – majd ment volna tovább, de húgom elkapta a karját és szembe fordította magával. 

–Hogy viselkedhetsz így egy rajongóddal, aki semmi rosszat nem tett? – kiabálta könnyes szemekkel. Suzy elkerekedett szemekkel bámulta Min Ah-t, de szavak nem jöttek ki a száján. 

–Ezt nem nézhetem tovább tétlenül, cselekednem kell! – álltam fel, otthagyva Mark-t és ezzel figyelmen kívül hagyva, hogy épp próbál visszatartani. 

-Eressz el! Mégis kinek képzeled te magad, hogy csak így ráncigálhatsz egy szupersztárt? – kiabált az idol szinte már olyan hangosan, hogy az épületben lévő össze szempár őket bámulta. Mondandóját azonban nem folytathatta az idol, mert egy hatalmasat csattant a tenyerem az arcán. 

–Na erre varrj gombot! 

–Te-te, hogy merted ezt tenni Korea legnagyobb sztárjával? – hebegte, teljesen összezavarodva.

–Hah de még Korea legnagyobb sztárja – forgattam meg a szemem – ezt inkább nekem kéne megkérdezni. Magyarázatot követelek, hogy miért kellett így bánni egy rajongóval, aki még a légynek se tudna ártani? – kérdeztem fennhangon karba tett kézzel, hogy érezze a szánalmat. Suzy-nak azonban egy szó sem jött ki a száján, viszont ha egy gonosz pillantástól meg lehetne halni, én már halott lennék. Ekkor ért oda Mark a konfliktus helyszínére a cég vezérigazgatójával együtt. 

–Mi folyik itt? Hogy képzelitek, hogy ekkora zűrzavart csaptok egy ilyen helyen ráadásul egy idol és egy átlagember? Magyarázatot követelek! Erre mindketten egyszerre kezdtünk el érveket felsorakoztatni, hogy kihúzzuk magunkat a csávából, de Mark leállított. 

–Igazgató, kérem, nyugodjon meg! Az lenne a legjobb, ha ezt az irodában beszélnénk meg! Már így is az egész épület a feje tetejére állt. Ne vonjunk magunkra több figyelmet.

 –Legyen! Nem hiányzik még egy botrány a tegnapi után. Apropó tegnap – nézett rám gyanús szemekkel. –Olyan ismerősnek tűnsz, nem te vagy az ’elvetemült rajongó’ aki fangörcsöt kapott tegnap este JB és Mark láttán? – próbált faggatni. Az eddig dühösen ácsorgó Suzy tekintete rosszalló pillantássá alakult. 

–Nézze uram! Valójában azért jöttem, hogy segítséget kérjek az ügy elsimításában.

-Uram teljesen félreértette a helyzetet, én nem vagyok elvetemült, sőt még rajongó se, hanem… 

-Csend! Ezek szerint jó volt a megérzésem! – állított meg. –Most pedig mind ketten befelé az irodába. Még nem végeztünk! – szórt szikrákat szemeivel, majd elindult, mi pedig nem tehettünk mást, mint követni. Hátrafordultam és ránéztem Mark-ra, aki csak annyit mondott, hogy minden rendben lesz….hát remélem is.

30 perccel később

-Holnap reggel 6 óra 00-kor kezdhetsz! Jelentkezz Kang menedzser irodájában és meg ne próbálj késni, különben dupla annyi munkát kapsz! Értetted? – parancsolta az igazgató. 

–Igen is! – válaszoltam megforgatva szemeimet, majd mélyen meghajolva távoztam. Mikor kiléptem az ajtón Mark és a húgom abban a pillanatban letámadott és kérdésekkel halmozott el. 

–Min Ji szólalj már meg! – toporzékolt Min Ah. 
–Nyugodjatok meg, sikerült elintézni az ügyet kisebb nagyobb feltételekkel. 
–Még pedig? – kíváncsiskodott Mark. Holnaptól egy teljes hónapig a JYP-nek kell dolgoznom cserébe az igazgató beszél a sajtóval mondván, hogy egy alkalmazott vagyok itt, aki a menedzser kérésére közvetített egy fontos üzenetet nektek tegnap este és kénytelen volt átvágni a tömegen. 
–Hogy micsoda? Itt fogsz dolgozni egy egész hónapig? Ez nem lehet igaz Min Ji! Állandóan belekeveredsz valamibe és a végén még jól is jössz ki az egészből –rángatta a karomat húgom és Mark-ra nézett, vára az ő véleményét. 

–Igazán leszokhatnál erről! Leszakítod a karom. 

–Jól van na, csak örülök - biggyesztette le száját Min Ah.

–És mi volt Suzy-val? – váltott hirtelen témát. Láttam a szemén, valahogy nem tetszik neki ez az egész, hogy itt fogok dolgozni. 

–Minden rendben. Az igazgató elmagyarázta neki, hogy nem a rajongókon kell levezetni a feszültségeit és megígértette vele, hogy kérjen bocsánatot tőled Min Ah. 

–Már nem érdekel, nem foglalkozok vele többé akkor se, ha bocsánatot kér. A kedvenc előadóm ezt teszi velem? Oké, hogy ideges volt, de akkor is miért pont engem szúr ki? És én még azt hittem, hogy kedves lesz és autogramot is ad. Fenét! – mérgelődött húgom visszagondolva a történtekre. 

– Ne mond ezt szépség! – mosolygott rá Mark – adj neki még egy esélyt és hidd el, nem fogod megbánni, hogy ő a legkedveltebb előadód! 
– Hmm meglátjuk! – gondolkodott el. 

–Srácok, ne merengjünk a múlton, inkább áruld el Mark, mit szólsz hozzá, hogy holnaptól egy levegőt szívunk? – álltam elé csípőre tett kézzel.

 – Minden vágyam ez volt, hogy az őrült rajongót, akit csak egy napja ismerek, minden nap láthassam! – nevetett fel mire vállba bokszoltam. -Na de nem arról volt szó, hogy megnézhetjük a táncpróbátokat? – emlékeztettem a tényt, hogy valójában miért is vagyunk itt ahol semmi keresni valónk. 

–De Min Ji! Már 3 óra. Csak nem gondolod, hogy még az óta is minket várnak? – nézett az órájára Min Ah. 

–Lányok, szerintem jobb lenne, ha megnéznénk, mi folyik a táncteremben! Beleőszült e már a várakozásba a többiek – poénkodott Mark majd egyszerre indultunk meg a gyakorlóterem felé. 
Fél úton járva a folyosón egy alacsony szőke hajú izmos srác jött velünk szemben fújtatva és egyenes Mark előtt állt meg. 

–Hyung, hol voltál? Már két órája arra várunk, hogy megjelenj a táncpróbán az állítólagos vendégeiddel, de te eltűntél, mint a kámfor. Mi már addig vagy 5-ször elpróbáltuk a Just Right-t, persze a te részeidet mindig átvette valaki – magyarázott a srác. 

–Jackson, nyugodj meg! Közbe jött valami, de már itt vagyok. Sajnálom, hogy késtem! JB nagyon kiakadt? 

–Á nem, sőt örült neki, Kang menedzser még jobban! – blöffölt Jackson.

–Elmagyarázok mindent, csak előbb menjünk be a többiekhez! – mondta Mark. Mi a húgommal egy szó nélkül figyeltük a párbeszédet, majd Jackson bólintott és tovább mentünk a folyosón. 

–Srácok, megjöttünk! – jelentette ki Mark, amikor beléptünk a táncterembe. Ekkor 5 mérges szempár ragadt ránk, akik a falnak dőlve ültek és vizet kortyolgattak. 

–Örülünk, hogy végre ide értél a próba végére. Megmagyaráznád, hogy mégis hol voltál ennyi ideig? – állt fel az egyik, és Mark elé sétált. 

–Sajnálom srácok, hogy csak most jöttem, de a lányok egy kis konfliktusba keveredtek Suzy-val és a tegnapi ügyet is elintéztük! – ismertette Mark röviden az elmúlt két óra eseményeit. –Őt jobb lett volna elkerülni a mai napon. És megtudhatnánk kiket hoztál ma ide, hogy megnézzék a próbát? – kérdezte egy másik srác. 

–Ők lennénk azok! – mutatott ránk Mark – Min Ji és Min Ah. Tegnap költöztek az országba Európából. 

–Lányok, ők itt a GOT7 tagjai… -JB, JR Jackson, Youngjae, Bambam és Yugyeom – vágott bele húgom Mark mondandójába. 

–Héj srácok egy IGOT7! – kiabálta egy fiatal tag, azt hiszem Bambam mire a többiek körénk gyűltek. Végignéztem a fiúkon és találkozott a tekintetem JB-vel. 

–Köszönjük szépen, hogy meghívtatok a próbátokra és sajnálom, hogy miattunk késett Mark. Vagyis Min Ji miatt. – szólta el magát Min Ah mire meglöktem a vállát 

–Csak nem te vagy az ’őrült fan’ tegnapról? Tele van veled az internet! – ismert fel Jackson. 

–Én nem vagyok őrült, sőt még rajongó sem, komolyan mindenki félreérti a helyzetet? – akadtam ki. A fiúk elkerekedett szemekkel néztek rám, majd Markra. 

-Hyung, hogy hozhattál ide egy anti fant? Megőrültél? – fogta a fejét Bambam ijedten és két lépést hátrált. 

–Srácok, ő nem egy anti fan! Csak a barátnőjének akart egy fotót készíteni rólam tegnap és ezért keveredett bele a botrányba. Még jó, hogy JB időben érkezett és a rajongók nem támadták meg. 

–Nahát, szóval ő volt az a lány, aki tegnap kiosztott? – intézték kérdésüket egyszerre a tagok JB-nek. 

–Miről beszéltek? Megmentettem az életét és annyi tisztelet sem volt benne, hogy megköszönje! –Köszönjem meg, hogy elsodortál? – kiabáltam szinte már farkasszemet nézve a leader-rel. 

–Na, jól van, nyugodjon le mindenki, elvégre azért jöttek a lányok, hogy lássanak bennünket. Ezt beszéljétek meg máskor és lehetőleg ne folyjon vér egy ilyen apróság miatt! – tárta szét a kezét Jackson. 

–Ti csak helyezzétek magatokat kényelembe és élvezzétek a próbát! – mutatott Mark mosolyogva két székre, mire elfordítottam a fejemet, de továbbra is éreztem JB dühös tekintetét magamon. És nekem, ennek a baromnak a tekintetét kell elviselnem egy teljes hónapig. Meg fogok őrülni! A fiúk beálltak JB pedig elindította a zenét és kezdetét vette a műsor. Min Ah rettentően élvezte. Annyira énekelte a dalt, hogy már azt gondoltam táncolni is beáll a srácokhoz. Be vallom őszintén egyáltalán nem volt rossz a tánc, sőt tetszett, hogy egyszerre mozogtak, és szinte mindenkinek láttam a tánc örömét az arcán még JB-nek is akit egész próba alatt megpróbáltam nem figyelni, de állandóan betáncolt a látószögembe.

 –Jaj srácok ez eszméletlen jó volt. Hogy lehettek ilyen jók? – támadta le a fiúkat Min Ah és csillogó szemekkel lepacsizott velük.

 –Gyakorlat teszi a mestert! – mosolygott Mark rá, majd odajött hozzám. 

–Na, sikerült elragadtatnunk téged is? 

– Hát, már nem sok hiányzott, hogy elolvadjak a mozdulatoktól – nyújtottam rá a nyelvem. 

–Ilyet is most hallok először! – nevetett fel. 

–Nyugodtan hozzászokhatsz! – folytattam a csúfolódást, de ez nem tartott sokáig, mert hirtelen megragadta a karomat és felrántott a székből. 

–Hja mit csinálsz, már te is élvezed a rángatásomat, mint Min Ah? – rántottam el a karom. 

–Ha ennyire tetszett miért nem csinálod velünk? – kérdezte, mire én hangosan felnevettem. 

–Haha, ez jó vicc volt, mondj még ilyet – törölgettem a szemem. 

–Én is én is! – ugrott mellém húgom feltartott kezekkel. –Unni, gyere táncoljunk velük, tudom, hogy te is akarod ne is tagadd! – fenyegetőzött. 

–Mondtam, hogy ne hívj így, különben is mióta mondod te meg nekem, hogy mit csináljak? Hmm? – biccentettem oldalra fejemet karba tett kézzel.

 –Jaj ne csináld már, tudom, hogy szeretsz táncolni. Gyerünk! – állt mögém és a táncterem közepére próbált tolni. 

–Haj na jól van, de csak azért mert te szeretnéd! – néztem sunyin Markra, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy miatta adtam be a derekam. 

–De jó! – örvendezett húgom majd beállt mellém a kezével intve Mark-nak, hogy mutassa a koreográfiát neki. 

–Legalább a húgod meggyőzött, ha rám nem hallgattál! – kacsintott. 

–Ez az első és utolsó alkalom, hogy mások előtt táncolok. De ha már neked valaki segít, nekem se ártana egy ’tánc tanár’, hogy igazságosak legyünk. 

–Ez igaz! – értett egyet Mark majd a többiek felé fordult akik ismét a fal mellett helyezkedtek el. -Ki akar Min Ji-nek segíteni? – kérdezte kíváncsian, a szemével folyamatosan a leader-re nézve.  A többiek vették az adást, hogy Mark mire készül és mindnyájan azzal az érvvel álltak elő, hogy hulla fáradtak és lehetne JB, mivel ő mindig tele van energiával. 

–Szó sem lehet róla, még a végén megöl a szemeivel! 

-Na, menj már Hyung, kímélj meg minket még egy tánctól! – fogta a fejét Junior tettetve, hogy már alig él. 

–Látom, veletek nem lehet bírni – majd felállt és lazán mellém sétált.

 –Eszedbe ne jusson hozzám érni! – szórt szikrákat szemeivel JB.

 –Akkor inkább kiugrok az ablakon! – zsörtölődtem majd Mark elindította a zenét és elkezdtünk táncolni. Néhány lépést random eltaláltam, mert Min Ah mióta kijött az album állandóan a dance videóját nézi és automatikusan megjegyeztem a könnyű lépéseket még akaratom ellenére is. Kénytelen voltam azonban párszor ránézni JB-re, hogy mégse égjek le az egész GOT7 előtt az elrontott lépésekkel. Körülbelül a dal közepénél jártunk amikor hirtelen éles fájdalom nyilallt a lábamba és elvesztve az egyensúlyomat, majdnem elestem ha valaki nem kap el. Az ijedségtől becsukott szememet lassan kinyitottam. Bár ne tettem volna, mert pont annak a személynek a karjaiba estem, akiébe a legkevésbé szerettem volna. Döbbenten néztünk egymás szemébe, majd hirtelen valami furcsát éreztem a mellkasomban és visszacsukva a szemem azért imádkoztam, hogy ez az érzés ne az legyen, amire gondolok. 

4. fejezet: Barát és ellenség?

A rajongók folyamatosan a két fiú nevét kiabálták. Nehezen tudtam meghallani a hangzavarban, hogy mi a másik srác neve, egyébként is, most ez érdekelt a legkevésbé. A fiúk egyszerre nyúltak felém és segítettek fel, viszont ez a rajongóknak nem igazán tetszett, ezért egyre jobban kezdtek el tolakodni. Mark jobbnak vélte lecsitítani őket, amíg engem a másik nagy nehezen kivezetett a tömegből. A fiúnak nehezebben ment, mint gondolta, de szerencséjére egy egész biztonsági őr sereg rohant át az aulán, hogy segítsen neki. Mikor végre csönd lett, én már az egyik padon ültem a „megmentőmmel”. 

–Már megint belétek botlom? – kérdeztem levegő után kapkodva. 

–Jól vagy? Te vagy az a külföldi lány? –bombázott meg egyszerre két kérdéssel is engem fürkészve. 

–Ezt nem hiszem el? Nem, nem vagyok jól. Szerinted van itt még egy ilyen szerencsétlen, hogy kétszer történik meg vele ugyanaz a baleset? – förmedtem rá a bokámat masszírozva. 

–Szépen kérdeztem, de úgy látszik nem érted – folytatta. 

-Ha nem értem, akkor szerinted most milyen nyelven beszélek hozzád? – kérdeztem vissza. 

–Jó, hagyd abba a vitatkozást és inkább köszönd meg, hogy kimentettelek a tömegből, ha én nem vagyok nem csak a lábad sérül meg jobban – beszélt tovább teljesen jogosan. 

–Megköszönni? Még mit nem! Te sodortál el kis híján és még én köszönjem meg, hogy megmentettél? Neked teljesen elmentek otthonról? 

– Na, ebből elég kislány. Most már nem érdekel, hogy megköszönöd-e vagy sem, magadnak kerested a bajt, hogy erre jöttél, kerülni is lehetett volna, nem belevágni a tömegbe. Na, tessék, már ez is lekislányoz. 

–Persze, hogy magamnak kerestem, hisz mindig csak a bajt csinálom, még egy idegen is észreveszi. 
-Látszik, hogy te is olyan vagy mint a többi bálvány, bunkó, nagyképű és önimádó – mire kimondtam ezeket a szavakat az idol összehúzott szemöldökkel méregetett, de mielőtt bármit is hozzáfűzhetett volna, felálltam és a lifthez igyekeztem.   

Észrevette, hogy távozni készülök, így ő is felpattant és jött volna utánam, de egy kar gyorsabb volt, melynek köszönhetően biztonságosabban sikerült beszállnom a liftbe. Nem számítottam pont rá, mikor az előbb még annyira elfoglalt volt. 

–Köszönöm, de megy egyedül is! – próbáltam volna lerázni Mark-t kisebb nagyobb sikerrel. 

– Hisz miattunk sérültél meg, azért ennyivel had tegyem jóvá – hagyta figyelmen kívül a mondatomat majd belém karolt és velem együtt megvárta, még a lift bezárul és elindul. 
-Mi volt ilyen fontos, hogy a rajongókon átverekedve magad, ilyen közel kerülj hozzám? – kérdezte érdeklődve. 

-Tudod, a barátnőm otthon az egyik legnagyobb GOT7 fan és megígértem neki, hogy csinálok rólad egy fényképet – ismertem be a valódi okot, amiért kis híján kockáztattam az életemet. 

–Még külföldön is ennyire népszerűek lennénk? – csodálkozott. 

–De még mennyire!  Magyarországon is rengeteg ember rajong a K-pop zenéért. 

-Kíváncsi vagyok erre az országra – gondolkozott el. 

-Valamikor, ha nem lesz sietős a dolgom, összefuthatunk és mesélek róla. Legalább te nem tekintesz idegennek. 

–Ennek igazán örülnék. Én minden embert elfogadok olyannak amilyen, és a fiúkat sem kell szidni, mert ilyenek; ők is ugyan így gondolják, csak rossz napjuk van. 

–Nem biztos az – mosolyogtam rá, majd egy kisebb csend után újra megszólaltam magamban. 
–Hogy, lehet egy srác ilyen? Látja, hogy az ember nem saját önszántából ugrik bele egy egész fan seregbe és még ő vár köszönetet, amiért segített!? Ezek szerint még nem tapasztalta meg az érzést, miszerint milyen az első nap egy idegen országban! – motyogtam az orrom alatt, viszont sikerült megint szerencsétlen helyzetbe hoznom magam, mert meghallotta. 

–JB kívülről ridegnek látszik, de belül egy nagyszerű ember, jobb vezetőt nem is képzelhetnék el a csapatnak – kelt hirtelen a fiú védelmére. 

–Á, hogy JB a neve, és ráadásul ő a csapat vezetője? Hah, mik vannak. 

–Látom nem tett valami jó benyomást neked – nevetett fel. 

–Egyáltalán nem – szidtam tovább JB-t. 

–Hidd el, ha megismered, rájössz milyen jó ember. 

–Ja, persze, talán – folytattam beszédemet, amin Mark egészen jól szórakozott. 
Mikor a lift fölért Min Ah abban a pillanatban lerohant. 

– Min Ji merre jártál, már egy fél órája próbálunk, elér…. - az utolsó szó kimondása közben elfelejtett levegőt venni, mikor fölismerte, hogy kivel vagyok. 

–Te, te az vagy, akire gondolok? – dadogott húgom csillogó szemekkel. 

–Kire gondolsz szépség? – kacsintott egyet Mark. 

–Te vagy Mark a GOT7-ből ugye? – kérdezte lélegzetvisszafojtva.

–Ismersz még egy Markot a GOT7-ből? – nevetett fel. 

–Min Ji, ezt nem hiszem el, hogy te mindig összefutsz egy hírességgel – csodálkozott.  -És véletlenül nincs veled Bambam? – intézte kérdését Mark- hoz, közben folyamatosan a hátunk mögé pillantgatva, hátha mögöttünk áll. 

–Velünk nincs, viszont a szomszédos épületben megtalálod, a srácokkal épp most készülünk próbálni a táncot a legújabb videó kliphez, ha van kedvetek, ugorjatok át. 

–Igazán, komolyan megnézhetünk titeket? – ugrált Min Ah majd kicsattanva a boldogságtól. De ebben a pillanatban egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.

-Lányok egy tapodtat, sem mozdultok, amíg Min Ji el nem magyarázza, hogy miért van tele az internet a nevével! - hallottam meg anyám hangját a folyosó végéről. 

– Tessék? A neten? Az meg hogy lehet?  
-Nálatok mindig ilyen gyorsan terjednek a hírek? – suttogtam, hogy csak Márk hallja. 

–Néha még ennél is gyorsabban! – válaszolt sóhajtva. 

–Nos? – kérdezte anyu összeráncolt szemöldökkel. 

–Nem történt semmi csak egy kis baleset a GOT7-el, de mindent elmagyarázok részletesen, de hagy kísérjem el Min Ah-t. 

–Nem mész sehova, amíg el nem mondod mi történt. És hogy érted, hogy a GOT7-el? Egyáltalán kik azok? 

-Semmiség az egész anyu, ezt ne itt beszéljük meg a folyosó közepén. – tártam szét a kezem. 

–Persze, hogy nem, ma már éppen eleget mászkáltál, ráadásul meg is sérülsz az első napon? Min Ah, jobb lesz, hogyha te is itthon maradsz! Egy idegen fiúval akarsz mászkálni akit 10 perce ismersz? 

–Anyu ő nem idegen ő a GOT7-ből Mark! – világosította fel anyut húgom. 

–Jó estét! – köszönt illedelmesen újdonsült ismerősöm. Mivel idegen országban vagyunk, a szüleimmel is idegen nyelven kommunikálunk, hogy az ittenieknek ne legyen furcsa a beszédünk. 

–Fogalmam sincs, kicsoda ő, de annyit tudok, hogy most mindketten bementek és szépen elbeszélgetünk. 

–Sajnálom, Mark, pedig annyira meg akartuk nézni a próbátoka!. – szomorodott el húgom. 

–Semmi baj, megadom a számomat, és ha bármikor találkozni akartok, csak hívjatok fel! Talán éppen szabadidőm lesz – húzott ki a zsebéből egy cetlit, melyen a telefonszáma szerepelt.

 –Neked egy egész post it van a zsebedben, hogy csak így előhúzol egyet? –csodálkoztam. 

–Sosem lehet tudni, mikor botlok új barátokba! – ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal. Majd elköszönt tőlünk és mi is bementünk a lakásba.

*

Az este hátralévő részében megmagyaráztam drága édesanyámnak a mai nap eseményeit és biztosítottam róla, hogy többet nem fordul elő ilyen. Ő elnézte annyival, hogy ez az első napom itt és nem fogadtam valami fényesen a költözést. A lábam és az egész napos rohangálás miatt, elég hamar ágynak estem, de valamiért nem jött álom a szememre. Folyamatosan, csak a két fiúra tudtam gondolni, akik ma annyi galibát okoztak a csapattársaikkal együtt. Akaratlanul is a telefonomra pillantottam mintha vártam volna új barátom hívását, de ez kissé hülye gondolat volt, mert az én számomat nem tudja, így gyorsan elhessegettem a gondolatokat és lehunytam a szemem.

Álmomban egy ismeretlen koncerten voltam. A színpad dübörgött, a közönség ujjongott, a nagy pára miatt alig kaptam levegőt. A színpad mögé indultam innivalót venni, amikor hirtelen észrevettem egy alak árnyékát, amint engem követ. Reflexből hátranéztem, majd egy hatalmas kabátot viselő embert pillantottam meg, aki épp készült kigombolni a ruhadarabot. Szerencsére azonnal kapcsoltam, hogy ez most mit akar, így elkezdtem hátrálni, mire az idegen követte példámat. 

–Csak egy pillantás! – mondogatta egymás után. 

–Hagyjon békén! Menjen innen! – kiabáltam idegesen, de ez nem segített a helyzeten.  Az ember ekkor elkezdett szélsebesen felém futni, mire én is gyorsabbra vettem a lépéseket. Már majdnem utólért, mikor valaki hirtelen mögöttem termett ezzel biztonságot nyújtva nekem. Mivel háttal állt, csak az alakját tudtam megfigyelni. Magas volt, fekete hajú és elegáns öltözetet viselt. –Mit képzel, mit csinál egy fiatal lánnyal? Azonnal menjen innen! – emelte meg hangszínét megmentőm, mire az idegen jobbnak vélte elhúzni a csíkot. Már épp fordult volna meg az illető, amikor....amikor megcsörrent a telefonom, és leestem az ágyról akkorát ugrottam a meglepődöttségtől. Szóval csak álom volt az egész. 

–Áúú, már megint a lábam! – nyöszörögtem álmosan, majd óvatosan visszamásztam az ágyra és felvettem a telefont.

-Halló! – szóltam bele egy ásítás közepette.

-Meddig tartott tegnap este elmagyaráznod anyukádnak a történteket, hogy ilyenkor ébredsz? – kezdte köszönés nélkül egy ismerős hang.

-Nem szeretnéd tudni. De ne mond, hogy ilyen korán reggel eszedbe jutottam, egyáltalán, hogyan szerezted meg a számomat?

- A húgod tegnap este még felhívott és egész idő alatt Bambam-ről kérdezősködött, így elkértem a számodat tőle. Alap, hogy az új barátokat meglepjem reggelente, de a kisasszony el van tévedve, mert délelőtt 11 óra van.

- Mennyi? – pislogtam kettőt és az éjjeliszekrényemen lévő órára néztem. 11:05 
-Basszus, én még ilyenkor ágyban vagyok?  Gyorsan össze kell szednem magam! – tértem észhez. 
- Kösz, hogy felébresztettél, máskülönben estig itt feküdnék a tegnapi fáradtságtól.

- Nincs mit! Egyébként, hogy van a lábad?

- Úgy érzem jobban, de mindjárt teszek egy próbát.

- Ha rendben vagy ugorjatok be a húgoddal a stúdióba 1-kor, a táncpróbánkra.

- Imádkozz, hogy anyu elengedjen a tegnapi után!

- Úgy teszek! – nevetett fel - csörgess meg, ha itt vagytok!

- Rendben – tettem le és elmosolyodtam. Hogy lehet egy új barát ilyen kedves? Már az első „reggelen” felhív? Úgy gondolom ő kivétel a bunkó hírességek közül. Mégis csak vannak ebben az országban kedves idolok is, ez boldoggá tesz. Bár ez nem mondható el mindenkiről – gondolkoztam és akaratlanul is a tegnapi emlékek tértek vissza, valamint az a furcsa álom. Ki lehetett az a srác, aki megvédett, és egyáltalán, hogy kerültem egy koncertre? A kérdések, csak újabb kérdéseket szülnek.  Remélem, egyszer képes leszek rendet tenni a fejemben.