6. fejezet: Váratlan helyzetek

Képzeletembe egy érdekes látomás ugrott be. Egy park játszóterén két fiatal kisgyermek kergetőzött egymással. 

–Úgy sem tudsz elkapni! – kiáltott a kislány és szélsebesen a homokozó felé szaladt. Nem lehetett idősebb 7 évesnél. 

–Dehogynem, mindjárt utol érlek! – futott a fiú utána, kezével előrenyúlva, hátha hamarabb elcsípi játszótársát. Ő sem volt még tinédzser, kb a 11. évében járhatott.

–Gyorsabb vagyok bárkinél! – nevetett fel hangosan a kislány, amikor a fiú már majdnem elkapta, de ebben a pillanatban a lány megbotlott a homokozó szélében és kis híján lehorzsolta volna a térdét, ha a fiú nem nyúl utána, hogy elkapja. 

Hirtelen képváltás, hangos zene, majd a tegnapi jelenet amikor JB úgymond megmentett, szerinte már másodjára. Egy szempillantás alatt kipattant a szemem és hirtelen felülve az ágyon, idegesen a hajamba túrtam. 

–Aishh! Miért kell nekem mindig ilyen furákat álmodnom? Nem volt elég átélnem tegnap azt a szörnyűséget még álmomban is kísért, hát megáll az eszem! –ráztam meg a fejem, hogy elhessegessem ezt a rémálmot, majd az éjjeli szekrényen lévő telefonomra pillantottam, ami hajnali 5:45-öt mutatott. Pislogtam kettőt, hogy most én vagyok még holdkóros, vagy a telefonom hülye, majd mikor megbizonyosodtam az előbbi variációról, egy nem túl szép kifejezés hagyta el a számat.  Másodperces gyorsasággal pattantam ki az ágyból, és amilyen gyorsan csak tudtam magamra ráncigáltam a szekrényből kikapott ruhát majd egy gyors mosdás után, nem törődve a sminkkeléssel, az apróságokat összeszedve rontottam ki a lakásból és még éppen elkaptam a záródni készülő liftet, amiben legnagyobb meglepetésemre Mark ácsorgott. 

–Úgy nézel ki, mint aki a maratonit futotta le! – üdvözölt barátságosan, miközben a térdemre támaszkodva kifújtam magam. 

–Neked is jó reggelt! – köszöntem némi iróniát belévéve hangomba. Nyugtass meg, hogy te is épp elkésel ugye? – néztem rá kérlelően, mire hangosan felnevetett.

 –Épp hozzád indultam, hogy felkeltselek. De, had kérdezzem meg, miért is nem veszed te fel a telefont, ha hívlak? – nézett rám gyanús szemekkel mire a homlokomra csaptam. 

–Te jó ég, tegnap óta nem állítottam vissza a hangot – emlékeztem vissza és gyorsan helyre hoztam a hibát. A reggeli rohanásban észre sem vettem a nem fogadott hívásokat. Anyától kettő….. ebből még baj lesz, Mark-tól öt nem fogadott hívás és Bambam-től (!!!)egy. Markra néztem, majd újra a telefonomra és ezt megismételtem háromszor.

 - Először is, azért ennyire nem hiányozhattam, másodszor, miért van itt Bambam száma? –fürkésztem elkerekedett szemmel a fiút. 

–Elég hosszú sztori! Tegnap este Bambam-re megint rájött az 5 perc. Miközben zuhanyoztam ellopta a telefonomat és beírta a számodat a sajátjába. Pont rajtakaptam mikor kijöttem a fürdőből. Ha láttad volna azt a döbbent fejét…a fiúk 10 percig röhögtek rajta – magyarázta nevetve. 

–Haha, mintha csak Min Ah-t látnám. Ezek ketten nagyon hasonlítanak, mindkettő élvezi, hogy másokkal szórakozhat! – forgattam meg szemeimet. Egy kis szünet után újra megszólaltam. 

–Na de álljon csak meg a menet, nem válaszoltál az első kérdésemre! Mond csak, tényleg ennyire törődsz velem, hogy képes voltál átjönni a cégtől, csak azért, hogy felkelts? – csodálkoztam, mert ilyet még senki nem csinált miattam. 

–Nehogy azt hidd, hogy saját akaratomból jöttem, teljesen kiment a fejemből, hogy ma kezdesz nálunk. Ha a menedzser nem szól, hogy érkezik egy új dolgozó akinek, már lassan itt kéne lennie, nem jöttem volna el! – magyarázta ki magát a helyzetből, bár látszott rajta, hogy ennek a fele se igaz, mindenesetre úgy tettem, mint aki elhiszi.

 – Vagy úgy! Most már minden világos! – bólogattam, majd az épületből kiérve éppen kezdtem volna újra cseverészni a fiúval, mikor megszólalt a telefonom csengőhangja és a kijelzőre pillantva elhúztam a számat! 

–Szia, Anya! – vettem fel már előre félve, hogy megint letol és miközben drága édesanyám megérdeklődte, hogy miért nem vagyok otthon hajnalok hajnalán, elkaptam Mark kíváncsi tekintetét és halkan, hogy ne hallják a vonal másik végén elsuttogtam neki.

 –Hát az úgy történt…..-kezdtem volna kimagyarázni magamat, ahogy szoktam, de anyám közbevágott. 

–Csak azt ne mond, hogy már megint azokkal a hírességekkel vagy! Nem volt elég, hogy botrányba keveredtél ezek után még találkozgatsz is velük? Tegnap megmondtam, hogy egy hétig nem mész sehova! – akadt ki már megint, amiből elegem lett. 

–Légy szíves higgadj le és hallgass végig! Azt gondolod, hogy önszántamból vagyok velük? Kaptam egy lehetőséget, hogy elsimítsam ezt az ügyet, a GOT7-t foglalkoztató cég igazgatója munkát ajánlott. Ha egy teljes hónapig minden hétköznap elintézem a kiszabott munkát, akkor sikerül elhitetni a sajtóval, hogy a cég alkalmazottja vagyok és talán a botrány is elül! – adtam ki magamból, amit már tegnap este meg kellett volna beszélnem anyámmal, hogy azért mégse tűnjek a szemében hazugnak, de annyira lesokkoltak a táncteremben történtek, hogy hazaérve vacsora közben csak végig hallgattam, amit a szüleim a napjukról meséltek és hagytam, hogy nagy vonalakban inkább Min Ah vázolja fel a napunkat. Végig a történteken kattogott az agyam és visszagondolva rá, újra meg újra ugyanaz az érzés öntött el. 

Befejezve a monológomat, szinte láttam magam előtt, ahogy végiggondolva a szavaimat megrendül és egy ’majd este megbeszéljük’ mondattal le is tette. Kifújva a levegőt megkönnyebbülve raktam el a telefont, majd óvatosan Markra néztem, aki csak mosolygott rám. 

–Meg fogja érteni! –tette vállamra a kezét biztatóan, én pedig bólogatva elindultam az épület bejárata felé.

A folyosón sétálva, egy fiatal koordinátor lány termett hirtelen előttünk, majd egy ’sziasztok’-ot kimondva megragadta az idolt, nekem meg csak annyit mondott, hogy sürgős elintézni valójuk van. 

–Menjetek nyugodtan, egyedül is odatalálok az irodához! – mosolyogtam, majd intve nekik az irodához siettem. 5 perces késéssel rontottam be a helyiségbe, ahol két szempár dühösen méregetett. Nem számítottam csak a menedzser társaságára, aki először jól leszidott, amiért elkéstem, majd szóra se méltatva a mellettem álló fiatal lányhoz szólt. 

-Mától fogva együtt fogtok dolgozni egy teljes hónapig. Remélem, jól ki jöttök majd egymással és nem okoztok nekünk csalódást! – beszélt a menedzser a lányhoz, mintha itt se lennék. Láttam, hogy válaszolni akar, de gyorsan megelőztem. 

–Értettem! Uram kérjen, tőlem bármit én a munkaidőm végéig teljesítem önnek! – válaszomon a lány egészen jól szórakozott. Egy velem egykorú lánynak tűnt. Szemüveget viselt és gyönyörű hullámos gesztenyebarna haja lazán omlott a vállára. A menedzser ezzel ellentétben kötözködésemért szikrát szórva szemeivel ismertette a mai munkát! -Először is mind ketten segítetek előkészíteni a sminkeseknek és az öltöztetőknek a kellékeket és a ruhákat a GOT7 holnapi fan metting-jéhez. Majd intézkedtek a srácok ebédjéről és bármit kérnek, teljesítitek azt! Az ebéd után egy órával kezdődik a táncpróbájuk. Gondoskodtok róla, hogy tiszta törölközők kerüljenek az öltözőkbe, a használtakat pedig leadjátok a mosodában. 4 órától énekpróbájuk lesz. Ott is jelen kell lennetek, és ha bármit kér a producer, végrehajtsátok! Megértettétek? 

– Igen is! – hajoltunk meg mélyen, tiszteletünket adva. 

–A hétfői, azaz a mai nap kivételével minden nap 15 óráig tart a munkaidőtök. Ma este 6-ig kell bent lennetek, de mivel Min Ji kisasszony 5 percet késett ezért ő egy fél órával tovább marad! – nézett rám fenyegetően a menedzser, mire elég nyilvánosan fejeztem ki nem tetszésemet, majd elővett a mappájából két lapot, melyen a szerződés állt. Gyorsan alászignóztuk és már mehettünk is a dolgunkra. Mától fogva minden hétköznap augusztus 2-ig ebben a csillagokkal teli épületben kell töltenem a drága szabadidőmet és még csak nem is pénzért! Felháborító!

Mikor elhagytuk az irodát a lány, aki velem fog dolgozni megszólalt: 

-Elég merész voltál, hogy csak így válaszoltál az igazgatónak helyettem! Mindig ilyen bátor vagy? – fényezett, miközben a sminkes szoba felé igyekeztünk az épület belső térképét tanulmányozva. 

–Drága! Ez az élet velejárója! Ami a szívemen az a számon! Engem így kell elviselni! – mutattam meg egy kicsit a bölcsességemet száz wattos mosollyal. 

–De jó, hogy ez neked ilyen könnyen megy! Mostantól te leszel a példaképem! Min Ji ugye? – lelkesedett mondandómon. 

–Igen így hívnak és szóra sem érdemes – de ha már itt tartunk, téged, hogy hívnak? – lettem kíváncsi hirtelen munkatársamra. 

–Se Ri vagyok, Min Se Ri és a JYP nyári munkás pályázatára jelentkeztem ezért vagyok itt….egyrészt! – avatott be elpirulva itt tartózkodásának okára a lány. 

–És másrészt? – kíváncsiskodtam tovább, de választ már nem kaptam, ugyanis megérkeztünk a smink szobához, ahonnan épp Mark lépett ki és integetve egyenesen hozzánk sietett. 

–Ötödjére változtatták meg a megjelenésemet holnapra! – lassan már azt is el felejtem, hogy nézek ki vakolat nélkül! – kezdte mesélni a történéseket, kifejezve nem tetszését! 

–Pedig én szívesen megnézném azt a Mark-t! – öntöttem belé a lelket, majd Se Ri-hez fordultam, aki még mindig egy szót sem szólt és kikerekedett szemekkel bámulta idol barátomat! 

–Hja Se Ri! Jól vagy? – ráztam meg, és szép lassan sikerült visszahoznom Földre. 

–Jól lennék, ha elhinném, amit látok! – bólogatott, és közelebb sétálva Mark-hoz megfogta a karját. 

–Ez él! Nem álmodom! – sóhajtott nagyokat, mire összenéztünk Mark-kal és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. 

–Te jó ég Se Ri! Mit hittél, hogy Disney Land-be vagyunk és ő Miki egér? – törölgettem szemem a nevetés könnyeitől. 

–Úgy érzem, bírni fogom ezt a csajt! – mutatott like-ot az ujjával Mark a hasát fogva. 

–Ki is vagy te poénos kislány? – kérdezte. 

–Min Se Ri, egy nyári munkás a cégnél és a te első számú rajongód! Valóra vált az álmom. Itt állsz előttem teljes életnagyságban Oppa! Csípjetek meg! – nézett csillogó szemekkel a lány. –

Ha én, megcsíplek az fájni fog! – huncutkodott Mark, mire megforgatva szemeimet belekaroltam Se Ri-be és behúztam az sminkes szoba ajtaján. 

–Halasszátok a csipkelődést máskorra, mielőtt még egy fél órát kapok miattatok! –ezzel ott is hagytuk a magában mosolygó Mark-t. 

A helyiségbe lépve rengeteg lányt láttunk, akik sürögtek forogtak a dolgukat intézve, majd egy idősebb nő a nevünket szólítva kéretett magához. Ő a koordinátorok vezetője és tájékoztatott minket a mai napi teendőkről, ami annyiból állt, hogy a kapott listán szereplő eszközöket készítsük elő a megfelelő módon. 

–Szóval a másik indok, amiért ide jöttél, hogy lásd Mark-t, igazam van? – kérdeztem a púderek pakolgatása közben.  –Eltaláltad okoska! –pirul el – az álmom, hogy énekes legyek a JYP-nél és Mark a férjem legyen!^^ - ábrándozott mire hangosan felnevettem. –Még hogy a GOT7-ből bárki is a férjem legyen? Kizárt! – ráztam a fejem – itt se lennék, ha a legjobb barátnőm kívánságát nem próbáltam volna meg teljesíteni! – szövegeltem, majd látva a lány kíváncsi tekintetét a nagy készülődés közben elmeséltem, miért is kerültem ebbe a szerencsétlen helyzetbe! 

–Hogy neked mekkora mázlid van Min Ji! – csodálkozott – komolyan mondom, felnézek rád! – ámuldozott Se Ri. 

–Ezt nevezed te mázlinak? Elleneztem ezt az egész költözést és a végén egy koreai banda társaságában kötök ki? Mi ez, ha nem a sors fintora? 

–A sors fintora? – kérdezte felháborodva – Te megőrültél, hogy ilyeneket mondasz? Inkább a sors keze, hogy ilyen helyre kerültél! – Se Ri a megdöbbenéstől majdnem leverte az egyik polcon lévő hajlakkot, ami hangos zajt adott ki, mire a főkoordinátor szúrós szemekkel méregetett. 

Csendesebben kezdtem volna érvelni az állítás ellen, mikor valaki őrült trappolással rontott be a szobába. 

–Ahjumma! Farkas éhesek vagyunk! Hol vannak az új dolgozók, akik gondoskodnak az ebédünkről? – nyöszörögte Bambam hasát fogva ezzel jelezve, hogy majd meghal éhen. Ekkor a főkoordinátor magához kéretett minket, hogy elvégezzük a következő feladatot.

-Ők itt Min Ji és Se Ri az új alkalmazottaink, akik gondoskodnak rólatok! – mutatott be minket Bambamnek, mire mélyen meghajoltunk. Felegyenesedve összetalálkozott a tekintetem Bambammel, akinek a szó szoros értelmében elakadt a szava. 

–Min Ji hát te mit keresel itt? Csak nem Min Ah rángatott már el megint, hogy nézzetek meg minket? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva, hogy a főkoordinátor mit magyaráz. 

–Üdv főnök! – kacsintottam rá. Sajnálattal kell közölnöm, hogy tévedtél. Mi vagyunk a ti ’gond viselőtök’ ezentúl egy teljes hónapig, úgyhogy gyorsan nyögd ki, mit akartok enni, hogy minél hamarabb ideérjen a futár és ne haljatok éhen! – mondandómon mindenki elég jól szórakozott, holott én halál komoly voltam

. –Na, várjunk ez nekem sok! Egy teljes hónapig? Jól értettem? – csodálkozott hihetetlenül. –Igen jól értetted, most pedig szépen kérdezzük meg a többieket, mit akarnak enni, ha te nem vagy hajlandó elárulni! – tártam szét a karomat.  

–Jó ezt még később megbeszéljük, mégis mit keresel te itt! Első a kaja! – jelentette ki széles vigyorral és már mutatta is, hogy kövessük. 

A srácokat ismét csak ott találtuk meg ahol tegnap utoljára láttuk őket. Már a folyosóról lehetett hallani, ahogyan valami eszméletlen zene üvölt. 

–Ezt csinálják, ha nagyon éhesek és fáradtak. Max hangerővel hallgatnak mindenfélét! Ilyenkor én inkább a koordináta lányokat szórakoztatom! – nevetett Bambam. 

–Nem is te lennél, ha nem ezt csinálnád! - lőtt el egy poént Se Rin ami most jól jött! 

–Látom, egy újabb fant üdvözölhetünk köreinkben, aki ráadásul a Real GOT7 is nézi!– lelkesedett az idol mire a lány heves szövegelésbe kezdett. Lemaradtak mögöttem és elkezdték kivesézni a témát. Én hamarabb értem a táncterem ajtajához majd óvatosan benyitottam. Érkezésemre mindenki felkapta a fejét és annyira megdöbbentek a látványomon, hogy még a zenét is elfelejtették lehalkítani. 

–Kapcsoljátok ki, mielőtt agykárosodott leszek 17 évesen! – próbáltam túlordítani a zenét, mire sikerült magamra vonni a figyelmet! 

–Na, mindjárt jobb! – dörzsöltem össze kezeimet, mint aki jól végezte dolgát. 

–Mit keresel itt? – jött rögtön az első kérdés JB-től. Komolyan, számítottam erre. 

–Nem téged az biztos – kezdtem a feleselést. Ekkor ért oda Se Ri és Bambam, előbbi kicsit sokkos állapotba a látványtól. 

–Annyeong GOT7! Örülök, hogy láthatlak titeket végre! – integetett Se Ri a srácoknak.

–Bambam azt ne mond, hogy most te hoztál ide egy rajongót! Ebből nem csinálunk rendszert! – oktatta ki a leader a fiatalabbat. 

-JB! Nem erről van szó! – szólt közbe Mark. A lányok egy hónapig a cégnek fognak dolgozni. Jó okuk van rá, szóval kérlek, ne ítélj elhamarkodottan! – a kijelentésre egy másodpercre megállt a levegő a teremben, aztán mindenki egyszerre esett neki Mark-nak. 

–Tudtad, hogy nem bírom a csajt és nem voltál képes erről szólni korábban? – fogta le a leader, de látszott rajta, hogy sosem bántaná csapattársát. 

–Hyung, nem hiszem el, hogy ilyen jó csajokat hoztál ide és nem szóltál korábban, hogy felkészüljek rá lelkileg! – emelte fel erős karjával Jackson a fiút. Erre a kijelentésre összenéztünk Se Ri-vel. Mindketten egyre gondoltunk, aminek meg is lett az eredménye. A többiek is észrevették, hogy ez meglepett minket, majd JB kivételével egyszerre ragadták meg Jacksont és adtak neki egy kis löketet, hogy megtartsa köztünk a tisztes távolságot. 

–Srácok elég a szövegelésből, ezért nem Mark-t kell okolni, hisz ő sem tudta még biztosra a részleteket! – védtem meg a fiút. Már késő volt, hogy visszaszívjam mondandómat. A társaság furcsán kezdett méregetni minket Mark-kal! 

–Héj, ne merészeljetek rosszra gondolni! – mutogattam újjal rájuk. 

–Nem cseverészni jöttünk jó lenne, ha végre a felséges urak felvilágosítanák mélységes szolgálóiakat, mit akarnak ebédelni! – kijelentésemre hangos nevetésben törtek ki, majd összenézve egyszerre kiabálták: Csirkét akarunk! Szárnyakkal együtt! - röhögték el a végét. 

–Istenem, mint az óvodások! – ráztam a fejem. 

–Úgy tudtam, hogy ezt fogjátok kérni, hisz imádjátok! – virult Se Ri. 

–Úgy látszik, többet tudsz rólunk, mint a kollégád, talán jobban is tudsz táncolni! – nézett rám lesajnálóan JB ezzel eszembe juttatva a tegnap történteket.

’Az ijedségtől becsukott szememet lassan kinyitottam. Bár ne tettem volna, mert pont annak a személynek a karjaiba estem, akiébe a legkevésbé szerettem volna. Döbbenten néztünk egymás szemébe, majd hirtelen valami furcsát éreztem a mellkasomban és visszacsukva a szemem azért imádkoztam, hogy ez az érzés ne az legyen, amire gondolok.’ 

Jól vagy? – állított fel lassan táncpartnerem. Hangjának erőssége teljesen más volt, mint eddig; erőtlen és aggódó. A sokk hatásától csak bólogatni volt erőm. JB óvatosan odavezetett a székhez, mire a többieknek is eljutott a tudatáig, hogy mit történt és körénk gyűltek. –Jól van a lábad? – guggolt le Mark, de csak a fejemet ráztam. –Hozok jeget, rögtön jövök – mosolygott rám, majd elhagyta a termet. A többiek tekintetében észrevettem, hogy aggódnak értem, ez egy kicsit megnyugtatott, viszont JB szemében valami egészen másat véltem felfedezni. Aggódott, mint mindenki, de mégis, valami más érzést is tükröztek a szemei. Mintha egy emlék jutott volna eszébe. Ezt a nézés belevéste magát az agyamba és az óta nem vagyok képes kitörölni.

Kijelentésére, kicsit feszültté vált a légkör körülöttünk, de figyelmen kívül hagyva mondatát, még Se Ri előtt reagáltam. 

–Tehát 7 adag csirke szárny a kérés! Értettük! Hamarosan érkezik! Addig is további jó szórakozást vagy akár mit is csináltok! – ezzel megragadva Se Ri-t kisiettem a teremből. Dühösen szedtem a lépéseket vissza a sminkes szobába, hogy a lány alig bírt utánam loholni, de látva arckifejezésemet, inkább nem szólt semmit, amiért hálás vagyok neki! 

A fő koordinátor utasításai szerint leadtuk a rendelést, és amíg megérkezett külön feladatot kaptunk a lánnyal. Neki el kellett mennie a 2PM csapathoz, átadni az üzenetet, hogy készüljenek az új dal felvételéhez. 

Már kezdtem örülni, hogy végre kapok egy kis pihenőt, viszont a gondolatom hamar elszállt. –Eszedbe ne jusson leülni oda, nézd meg gyorsan még a GOT7 táncpróbája előtt, hogy vannak egy tiszta törülközők az öltözőben! – parancsolta, mire sajnos eleget kellett tennem a kérésnek, ha nem akartam bajba kerülni. 

A folyosón araszolva gondoltam csak bele igazán, hogy én most hová is megyek. Ezek után bárhova mentem volna, csak az öltözőbe ne. Egyre közelebb értem a helyszínhez, majd az ajtó előtt megállva halkan bekopogtam, mert azért senkire sem szerettem volna rárontani. Az egyikünknek se lett volna kellemes látvány! Választ azonban nem hallottam, így óvatosan benyitottam. Egy hatalmas kő esett le a szívemről az üres öltöző láttán, tehát beljebb mentem, de törölközőnek nyoma sem volt. Remek, most fordulhatok kétszer! – kezdett elegem lenni a mai napból, pedig még hátra volt a nagyja. 

Ha már itt voltam, körbenéztem a helyiségben. Elég tágas volt, a kis szekrényeken fogasok lógta és volt egy külön polc a cipőknek is. 

Körbeforogva az öltözőben éreztem, hogy az ingem hátul beleakad valamibe, ezzel együtt a melltartóm pántja is, ami sikeresen kikapcsolódott. 

–Mi a franc volt az? –fordultam hátra. A falról egy törött fogas lógott. 

–Hogy nekem, pont ebbe kellett beleakadnom! – fújtattam, majd gyorsan lekaptam magamról a ruhadarabot, elvégre egy öltözőbe vagyok, csak nem nyitnak be kopogás nélkül! – reménykedtem. 

Hátranyúltam, hogy bekapcsoljam a melltartóm, de pont ebben a pillanatban kellett valakinek betörnie az ajtót. 

–Pislogás nélkül meredtem a személyre, bele se gondolva, hogy épp nincs rajtam felülről jóformán semmi takaró dolog. A személy elkerekedett szemekkel döbbenten nézet rám, majd szemeit szép lassan hiányosan fedett testrészemre vezette. 

Ha egy lány ilyen helyzetbe kerül a legnormálisabb dolog, ha sikítva kirohan a helyiségből, sajnos ez az én esetemben másképp történt. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak álltam ott, mint egy darab fa. Életemben nem gondoltam, hogy ez valaha meg fog történni velem. Ezeket a váratlan helyzeteket is csak a sors képes előidézni. És tessék, már megint a sorsnál tartunk. Az én sorsom, most valamiért nagyon fintorog rám! 

5. fejezet: Konfliktusok sorozata

"Az érzések a szívben lakoznak, a beszéd az amit a szánkkal mondunk. A szavak képesek a dicsőséget bukássá, a barátságot gyűlöletté változtatni. Akik uralják a szavaikat, hatalmas fegyvert birtokolnak." (A palota ékköve) 

Egy gyors zuhanyzás után, magamra öltöttem egy világoskék nyári ruhát. kis enyhe sminkkel megcifrázva, majd óvatosan kipillantottam a nappaliba, hogy van-e itthon valaki. A lábamnak ahhoz képest, hogy az orvos szerint pár napot kellene pihennem kutya baja, de a biztonság kedvéért bekentem a felírt krémmel. Nagy sóhaj hagyta el testemet, mikor meggyőződtem róla, hogy a nappali üres. Nem akartam ismét veszekedésbe bonyolódni anyuval. Ám megkönnyebbülésem nem tartott sokáig. Észrevettem, hogy az erkélyajtó tárva-nyitva. 

–Talán mégis van itthon valaki? – gondoltam. Odaléptem, viszont legnagyobb szerencsémre drágalátos húgom üldögélt a fotelban a tabletjével és a facebook-ját böngészte. 

–Végre felébredt a Csipkerózsika is. Már ideje volt – nevetett. 

–Ne kötekedj, nem vagyok vicces kedvemben. Egyébként is, milyen jogon adod te meg a számomat másoknak? – szóltam le. 

–Oké oké leálltam. De ha már egyszer a barátjának tekint, akkor miért ne? Apropó, nagyon híres vagy már egy nap alatt. Gratulálok Unni, sztár lettél! – tolta elém a készüléket. 

–Ne hívj így! A telefonszámos ügyet pedig még lerendezzük. Mi a fene…? - kerekedett el a szemem. „Egy őrült lány tegnap délután lerohanta a GOT7 2 tagját. A pletykák szerint óriási rajongó.  A bálványoknak szerencsére nem esett baja.” Pislogtam kettőt, majd egy nem túl szép kifejezés hagyta el a számat. 

–Még, hogy őrült lány és óriási rajongó? Francokat – ment fel bennem a pumpa.

–Mond, hogy anyuék még nem látták ezt a cikket? – néztem kérlelően húgomra. 

–Nem hiszem! Kora reggel bementek a céghez, csak tegnap látták a képeket a neten. 

–Hah, még jó! Valahogy tisztáznom kell ezt az egészet!

–Jó nagy botrányba keveredtél az első napon – emlékeztetett Min Ah újra a történtekre. 

–Ne feszítsd túl a húrt. Remélem, Mark tud segíteni! 

–Szerinted megteszi ezek után? – kérdezte. 

–Úgy látszik neked nem sikerült kiismerned egy nap alatt. Szedd össze magad Min Ah, egy órára hivatalosak vagyunk a táncpróbájukon.

–Komolyan? – csillant fel a szeme. 

–Ma reggel hívott. Anyuék nincsenek itthon szóval együnk valamit és gyerünk. Bízom benne, hogy tud segíteni az ügyben is.

 –Na, végre valami érdekes is történik a mai napon – lelkesedett, majd felpattant a fotelból és két másodperc alatt a konyhában termett. 
Bepillantottam a hűtőszekrénybe, de azonnal be is csuktam. 

-Öö Min Ah! Amióta itt vagyunk anyuék még nem igazán jártak bevásárlóközpont közelébe ugye? – kérdeztem és a biztonság kedvéért még egyszer benéztem a hűtőbe, hogy tényleg nincs-e itthon semmi enni való. 

–Tényleg! Elfelejtettem mondani. Anyu ránk bízta a bevásárlást. Ott a lista az asztalon. - Ezt most komolyan gondolta, hogy képesek leszünk ennyi mindent beszerezni egyszerre? – kérdeztem, és végigszámoltam a venni valót. 
–Anyu mindent komolyan gondol – rázta a fejét húgom. 

–Együnk az étteremben valamit utána elintézzük a bevásárlást, különben is a sztárocskák is tudnak várni – húztam fel az orrom. 
Gyorsan összekaptuk magunkat és egy szempillantás alatt lent is voltunk az étteremben. Az étlap széles kínálattal rendelkezett, telis tele halasabbnál halasabb ételekkel. Én nem igazán rajongtam az ilyen kajákért, így át is lapoztam a tészta oldalra és egyből kiszúrtam a fokhagymás olívás tésztát. 

–Ezt kérem! – mondtam a pincérnek, aki 10 percen belül már hozta is a rendelést. Na, itt legalább a kiszolgálás gyorsabb, mint otthon. Min Ah velem ellentétben valami extra fűszeres koreai dolgot kért kimchi-vel. 
A bevásárlást gyorsan elintéztük ahhoz képest, hogy majdnem az egész üzletet megvettük. Még jó, hogy a szülők gondoltak az árakra és nem saját zsebből kellett állnunk. 
Pontosan 1 órakor értünk át a JYP-hez, úgyhogy egy szavuk se lehet a srácoknak. Az épület hatalmas volt, még a mi panelunknál is nagyobb. Belépve, szerencsénkre nem kellett keresgélni a fiúkat, hiszen Mark éppen akkor jött ki az egyik irodából. 

-Lányok, idetaláltatok? – kérdezte vigyorral a fején. 

–Ne is mond. Még a Han folyót is átúsztuk – poénkodtam. 

–Akkor biztos elfáradtatok. Gyertek, igyatok valamit – nevette el magát, majd mutatta, hogy kövessük.

Beljebb haladva a látvány csak még ámulatba ejtőbb volt, mint kint. Egy hatalmas előtérbe érkeztünk, melynek jobb oldalán meg is pillantottuk a büfét. Amíg Mark meghívott minket egy-egy limonádéra, mi már el is helyezkedtünk a kanapén és a járókelőket figyeltük. Min Ah rettentően be volt zsongva. Kiválasztotta azt az ülőgarnitúrát, amelyikről a legjobban átlátni a helyiséget és árgus szemekkel kereste az ismerős idolokat, remélve, hogy autogramot kérhet tőlük. Az épületben lézengtek az ismeretlen koreaiak. A legtöbb ember napszemüveget, vagy más egyéb kiegészítőt viselt, míg mások öltönyben és nyakkendőben a legmodernebb telefonokat szorítva a fülükhöz fel-alá mászkáltak. Erről eszembe jutott, hogy dobnom kellene anyunak egy sms-t. Nem szeretnék újabb veszekedésbe bonyolódni, elég volt tegnap este. Egy rövid mondatban összefoglaltam, hogy hol és kivel vagyunk, majd csak azt vettem észre, hogy húgom folyamatosan bökdösi a karomat. 

–Mi van? Ennyire lesokkolt a hely? – fogtam meg a karját, hogy végre abbahagyja. 

–Min Ji, ezt nem hiszem el! Látod, amit én? – kérdezte szemét le sem véve a bejárati ajtóról. 

–Úristen itt a Super Junior? Bár, ez hülyeség, mert nem ennél a cégénél dolgoznak! – viccelődtem. 

–Ajj ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! Az ott Bae Suzy a Miss A egyik tagja! – mutatott a bejárt felé csillogó szemekkel. 

–Na, ezt most érthetően mond, ha kérhetem – fordultam volna felé, de mire elfordítottam a fejemet már csak az üres kanapét láttam magam mellett. 

–A húgod beszabadult a táncterembe? – dobta le mellém magát Mark egy-egy limonádéval a kezében. 

–Köszönöm! Nézz csak oda! – mutattam az említett személy felé, közben a másik kezemmel elvéve az italt. Min Ah már éppen próbált volna közelebb férkőzni az idol lányhoz. 

–Ennek nem lesz jó vége! – fejezte ki nem tetszését a srác. 

–Ne viccelj! Mit árthat a rajongójának egy idol? 

–Ha tudnád a részleteket nem ezt mondanád. Suzy 2 napja szakított a barátjával! Azóta, aki csak a közelébe megy és kommunikálni akar vele, azt levegőnek nézi, vagy elküldi melegebb éghajlatokra. Még a rajongóival is hidegen viselkedik! Valójában nagyon kedves és szeretetre méltó lány, viszont ez volt az első komoly kapcsolata és nagyon megviselte. 

–Daebak! Hogy felétek milyen zűrös az élet. Nálunk, ha egy hírességet dobnak, másnapra már mással van együtt, nem szentelnek ekkora figyelmet a történtekre. Mark már éppen fűzte volna hozzá gondolatait, amikor hangos kiabálásra lettünk figyelmesek és mindketten a hang irányába néztünk. 

–Menny innen! Nem látod, hogy nem érek rá ilyen kislányokkal foglalkozni! – kiabált a szupersztár Min Ah-ra, aki először megmerevedve állt majd összehúzott szemöldökkel visszaszólt. 

–Ezt mond még egyszer!  

–Nem hallottad, amit mondtam? Félre az útból! – majd ment volna tovább, de húgom elkapta a karját és szembe fordította magával. 

–Hogy viselkedhetsz így egy rajongóddal, aki semmi rosszat nem tett? – kiabálta könnyes szemekkel. Suzy elkerekedett szemekkel bámulta Min Ah-t, de szavak nem jöttek ki a száján. 

–Ezt nem nézhetem tovább tétlenül, cselekednem kell! – álltam fel, otthagyva Mark-t és ezzel figyelmen kívül hagyva, hogy épp próbál visszatartani. 

-Eressz el! Mégis kinek képzeled te magad, hogy csak így ráncigálhatsz egy szupersztárt? – kiabált az idol szinte már olyan hangosan, hogy az épületben lévő össze szempár őket bámulta. Mondandóját azonban nem folytathatta az idol, mert egy hatalmasat csattant a tenyerem az arcán. 

–Na erre varrj gombot! 

–Te-te, hogy merted ezt tenni Korea legnagyobb sztárjával? – hebegte, teljesen összezavarodva.

–Hah de még Korea legnagyobb sztárja – forgattam meg a szemem – ezt inkább nekem kéne megkérdezni. Magyarázatot követelek, hogy miért kellett így bánni egy rajongóval, aki még a légynek se tudna ártani? – kérdeztem fennhangon karba tett kézzel, hogy érezze a szánalmat. Suzy-nak azonban egy szó sem jött ki a száján, viszont ha egy gonosz pillantástól meg lehetne halni, én már halott lennék. Ekkor ért oda Mark a konfliktus helyszínére a cég vezérigazgatójával együtt. 

–Mi folyik itt? Hogy képzelitek, hogy ekkora zűrzavart csaptok egy ilyen helyen ráadásul egy idol és egy átlagember? Magyarázatot követelek! Erre mindketten egyszerre kezdtünk el érveket felsorakoztatni, hogy kihúzzuk magunkat a csávából, de Mark leállított. 

–Igazgató, kérem, nyugodjon meg! Az lenne a legjobb, ha ezt az irodában beszélnénk meg! Már így is az egész épület a feje tetejére állt. Ne vonjunk magunkra több figyelmet.

 –Legyen! Nem hiányzik még egy botrány a tegnapi után. Apropó tegnap – nézett rám gyanús szemekkel. –Olyan ismerősnek tűnsz, nem te vagy az ’elvetemült rajongó’ aki fangörcsöt kapott tegnap este JB és Mark láttán? – próbált faggatni. Az eddig dühösen ácsorgó Suzy tekintete rosszalló pillantássá alakult. 

–Nézze uram! Valójában azért jöttem, hogy segítséget kérjek az ügy elsimításában.

-Uram teljesen félreértette a helyzetet, én nem vagyok elvetemült, sőt még rajongó se, hanem… 

-Csend! Ezek szerint jó volt a megérzésem! – állított meg. –Most pedig mind ketten befelé az irodába. Még nem végeztünk! – szórt szikrákat szemeivel, majd elindult, mi pedig nem tehettünk mást, mint követni. Hátrafordultam és ránéztem Mark-ra, aki csak annyit mondott, hogy minden rendben lesz….hát remélem is.

30 perccel később

-Holnap reggel 6 óra 00-kor kezdhetsz! Jelentkezz Kang menedzser irodájában és meg ne próbálj késni, különben dupla annyi munkát kapsz! Értetted? – parancsolta az igazgató. 

–Igen is! – válaszoltam megforgatva szemeimet, majd mélyen meghajolva távoztam. Mikor kiléptem az ajtón Mark és a húgom abban a pillanatban letámadott és kérdésekkel halmozott el. 

–Min Ji szólalj már meg! – toporzékolt Min Ah. 
–Nyugodjatok meg, sikerült elintézni az ügyet kisebb nagyobb feltételekkel. 
–Még pedig? – kíváncsiskodott Mark. Holnaptól egy teljes hónapig a JYP-nek kell dolgoznom cserébe az igazgató beszél a sajtóval mondván, hogy egy alkalmazott vagyok itt, aki a menedzser kérésére közvetített egy fontos üzenetet nektek tegnap este és kénytelen volt átvágni a tömegen. 
–Hogy micsoda? Itt fogsz dolgozni egy egész hónapig? Ez nem lehet igaz Min Ji! Állandóan belekeveredsz valamibe és a végén még jól is jössz ki az egészből –rángatta a karomat húgom és Mark-ra nézett, vára az ő véleményét. 

–Igazán leszokhatnál erről! Leszakítod a karom. 

–Jól van na, csak örülök - biggyesztette le száját Min Ah.

–És mi volt Suzy-val? – váltott hirtelen témát. Láttam a szemén, valahogy nem tetszik neki ez az egész, hogy itt fogok dolgozni. 

–Minden rendben. Az igazgató elmagyarázta neki, hogy nem a rajongókon kell levezetni a feszültségeit és megígértette vele, hogy kérjen bocsánatot tőled Min Ah. 

–Már nem érdekel, nem foglalkozok vele többé akkor se, ha bocsánatot kér. A kedvenc előadóm ezt teszi velem? Oké, hogy ideges volt, de akkor is miért pont engem szúr ki? És én még azt hittem, hogy kedves lesz és autogramot is ad. Fenét! – mérgelődött húgom visszagondolva a történtekre. 

– Ne mond ezt szépség! – mosolygott rá Mark – adj neki még egy esélyt és hidd el, nem fogod megbánni, hogy ő a legkedveltebb előadód! 
– Hmm meglátjuk! – gondolkodott el. 

–Srácok, ne merengjünk a múlton, inkább áruld el Mark, mit szólsz hozzá, hogy holnaptól egy levegőt szívunk? – álltam elé csípőre tett kézzel.

 – Minden vágyam ez volt, hogy az őrült rajongót, akit csak egy napja ismerek, minden nap láthassam! – nevetett fel mire vállba bokszoltam. -Na de nem arról volt szó, hogy megnézhetjük a táncpróbátokat? – emlékeztettem a tényt, hogy valójában miért is vagyunk itt ahol semmi keresni valónk. 

–De Min Ji! Már 3 óra. Csak nem gondolod, hogy még az óta is minket várnak? – nézett az órájára Min Ah. 

–Lányok, szerintem jobb lenne, ha megnéznénk, mi folyik a táncteremben! Beleőszült e már a várakozásba a többiek – poénkodott Mark majd egyszerre indultunk meg a gyakorlóterem felé. 
Fél úton járva a folyosón egy alacsony szőke hajú izmos srác jött velünk szemben fújtatva és egyenes Mark előtt állt meg. 

–Hyung, hol voltál? Már két órája arra várunk, hogy megjelenj a táncpróbán az állítólagos vendégeiddel, de te eltűntél, mint a kámfor. Mi már addig vagy 5-ször elpróbáltuk a Just Right-t, persze a te részeidet mindig átvette valaki – magyarázott a srác. 

–Jackson, nyugodj meg! Közbe jött valami, de már itt vagyok. Sajnálom, hogy késtem! JB nagyon kiakadt? 

–Á nem, sőt örült neki, Kang menedzser még jobban! – blöffölt Jackson.

–Elmagyarázok mindent, csak előbb menjünk be a többiekhez! – mondta Mark. Mi a húgommal egy szó nélkül figyeltük a párbeszédet, majd Jackson bólintott és tovább mentünk a folyosón. 

–Srácok, megjöttünk! – jelentette ki Mark, amikor beléptünk a táncterembe. Ekkor 5 mérges szempár ragadt ránk, akik a falnak dőlve ültek és vizet kortyolgattak. 

–Örülünk, hogy végre ide értél a próba végére. Megmagyaráznád, hogy mégis hol voltál ennyi ideig? – állt fel az egyik, és Mark elé sétált. 

–Sajnálom srácok, hogy csak most jöttem, de a lányok egy kis konfliktusba keveredtek Suzy-val és a tegnapi ügyet is elintéztük! – ismertette Mark röviden az elmúlt két óra eseményeit. –Őt jobb lett volna elkerülni a mai napon. És megtudhatnánk kiket hoztál ma ide, hogy megnézzék a próbát? – kérdezte egy másik srác. 

–Ők lennénk azok! – mutatott ránk Mark – Min Ji és Min Ah. Tegnap költöztek az országba Európából. 

–Lányok, ők itt a GOT7 tagjai… -JB, JR Jackson, Youngjae, Bambam és Yugyeom – vágott bele húgom Mark mondandójába. 

–Héj srácok egy IGOT7! – kiabálta egy fiatal tag, azt hiszem Bambam mire a többiek körénk gyűltek. Végignéztem a fiúkon és találkozott a tekintetem JB-vel. 

–Köszönjük szépen, hogy meghívtatok a próbátokra és sajnálom, hogy miattunk késett Mark. Vagyis Min Ji miatt. – szólta el magát Min Ah mire meglöktem a vállát 

–Csak nem te vagy az ’őrült fan’ tegnapról? Tele van veled az internet! – ismert fel Jackson. 

–Én nem vagyok őrült, sőt még rajongó sem, komolyan mindenki félreérti a helyzetet? – akadtam ki. A fiúk elkerekedett szemekkel néztek rám, majd Markra. 

-Hyung, hogy hozhattál ide egy anti fant? Megőrültél? – fogta a fejét Bambam ijedten és két lépést hátrált. 

–Srácok, ő nem egy anti fan! Csak a barátnőjének akart egy fotót készíteni rólam tegnap és ezért keveredett bele a botrányba. Még jó, hogy JB időben érkezett és a rajongók nem támadták meg. 

–Nahát, szóval ő volt az a lány, aki tegnap kiosztott? – intézték kérdésüket egyszerre a tagok JB-nek. 

–Miről beszéltek? Megmentettem az életét és annyi tisztelet sem volt benne, hogy megköszönje! –Köszönjem meg, hogy elsodortál? – kiabáltam szinte már farkasszemet nézve a leader-rel. 

–Na, jól van, nyugodjon le mindenki, elvégre azért jöttek a lányok, hogy lássanak bennünket. Ezt beszéljétek meg máskor és lehetőleg ne folyjon vér egy ilyen apróság miatt! – tárta szét a kezét Jackson. 

–Ti csak helyezzétek magatokat kényelembe és élvezzétek a próbát! – mutatott Mark mosolyogva két székre, mire elfordítottam a fejemet, de továbbra is éreztem JB dühös tekintetét magamon. És nekem, ennek a baromnak a tekintetét kell elviselnem egy teljes hónapig. Meg fogok őrülni! A fiúk beálltak JB pedig elindította a zenét és kezdetét vette a műsor. Min Ah rettentően élvezte. Annyira énekelte a dalt, hogy már azt gondoltam táncolni is beáll a srácokhoz. Be vallom őszintén egyáltalán nem volt rossz a tánc, sőt tetszett, hogy egyszerre mozogtak, és szinte mindenkinek láttam a tánc örömét az arcán még JB-nek is akit egész próba alatt megpróbáltam nem figyelni, de állandóan betáncolt a látószögembe.

 –Jaj srácok ez eszméletlen jó volt. Hogy lehettek ilyen jók? – támadta le a fiúkat Min Ah és csillogó szemekkel lepacsizott velük.

 –Gyakorlat teszi a mestert! – mosolygott Mark rá, majd odajött hozzám. 

–Na, sikerült elragadtatnunk téged is? 

– Hát, már nem sok hiányzott, hogy elolvadjak a mozdulatoktól – nyújtottam rá a nyelvem. 

–Ilyet is most hallok először! – nevetett fel. 

–Nyugodtan hozzászokhatsz! – folytattam a csúfolódást, de ez nem tartott sokáig, mert hirtelen megragadta a karomat és felrántott a székből. 

–Hja mit csinálsz, már te is élvezed a rángatásomat, mint Min Ah? – rántottam el a karom. 

–Ha ennyire tetszett miért nem csinálod velünk? – kérdezte, mire én hangosan felnevettem. 

–Haha, ez jó vicc volt, mondj még ilyet – törölgettem a szemem. 

–Én is én is! – ugrott mellém húgom feltartott kezekkel. –Unni, gyere táncoljunk velük, tudom, hogy te is akarod ne is tagadd! – fenyegetőzött. 

–Mondtam, hogy ne hívj így, különben is mióta mondod te meg nekem, hogy mit csináljak? Hmm? – biccentettem oldalra fejemet karba tett kézzel.

 –Jaj ne csináld már, tudom, hogy szeretsz táncolni. Gyerünk! – állt mögém és a táncterem közepére próbált tolni. 

–Haj na jól van, de csak azért mert te szeretnéd! – néztem sunyin Markra, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy miatta adtam be a derekam. 

–De jó! – örvendezett húgom majd beállt mellém a kezével intve Mark-nak, hogy mutassa a koreográfiát neki. 

–Legalább a húgod meggyőzött, ha rám nem hallgattál! – kacsintott. 

–Ez az első és utolsó alkalom, hogy mások előtt táncolok. De ha már neked valaki segít, nekem se ártana egy ’tánc tanár’, hogy igazságosak legyünk. 

–Ez igaz! – értett egyet Mark majd a többiek felé fordult akik ismét a fal mellett helyezkedtek el. -Ki akar Min Ji-nek segíteni? – kérdezte kíváncsian, a szemével folyamatosan a leader-re nézve.  A többiek vették az adást, hogy Mark mire készül és mindnyájan azzal az érvvel álltak elő, hogy hulla fáradtak és lehetne JB, mivel ő mindig tele van energiával. 

–Szó sem lehet róla, még a végén megöl a szemeivel! 

-Na, menj már Hyung, kímélj meg minket még egy tánctól! – fogta a fejét Junior tettetve, hogy már alig él. 

–Látom, veletek nem lehet bírni – majd felállt és lazán mellém sétált.

 –Eszedbe ne jusson hozzám érni! – szórt szikrákat szemeivel JB.

 –Akkor inkább kiugrok az ablakon! – zsörtölődtem majd Mark elindította a zenét és elkezdtünk táncolni. Néhány lépést random eltaláltam, mert Min Ah mióta kijött az album állandóan a dance videóját nézi és automatikusan megjegyeztem a könnyű lépéseket még akaratom ellenére is. Kénytelen voltam azonban párszor ránézni JB-re, hogy mégse égjek le az egész GOT7 előtt az elrontott lépésekkel. Körülbelül a dal közepénél jártunk amikor hirtelen éles fájdalom nyilallt a lábamba és elvesztve az egyensúlyomat, majdnem elestem ha valaki nem kap el. Az ijedségtől becsukott szememet lassan kinyitottam. Bár ne tettem volna, mert pont annak a személynek a karjaiba estem, akiébe a legkevésbé szerettem volna. Döbbenten néztünk egymás szemébe, majd hirtelen valami furcsát éreztem a mellkasomban és visszacsukva a szemem azért imádkoztam, hogy ez az érzés ne az legyen, amire gondolok. 

4. fejezet: Barát és ellenség?

A rajongók folyamatosan a két fiú nevét kiabálták. Nehezen tudtam meghallani a hangzavarban, hogy mi a másik srác neve, egyébként is, most ez érdekelt a legkevésbé. A fiúk egyszerre nyúltak felém és segítettek fel, viszont ez a rajongóknak nem igazán tetszett, ezért egyre jobban kezdtek el tolakodni. Mark jobbnak vélte lecsitítani őket, amíg engem a másik nagy nehezen kivezetett a tömegből. A fiúnak nehezebben ment, mint gondolta, de szerencséjére egy egész biztonsági őr sereg rohant át az aulán, hogy segítsen neki. Mikor végre csönd lett, én már az egyik padon ültem a „megmentőmmel”. 

–Már megint belétek botlom? – kérdeztem levegő után kapkodva. 

–Jól vagy? Te vagy az a külföldi lány? –bombázott meg egyszerre két kérdéssel is engem fürkészve. 

–Ezt nem hiszem el? Nem, nem vagyok jól. Szerinted van itt még egy ilyen szerencsétlen, hogy kétszer történik meg vele ugyanaz a baleset? – förmedtem rá a bokámat masszírozva. 

–Szépen kérdeztem, de úgy látszik nem érted – folytatta. 

-Ha nem értem, akkor szerinted most milyen nyelven beszélek hozzád? – kérdeztem vissza. 

–Jó, hagyd abba a vitatkozást és inkább köszönd meg, hogy kimentettelek a tömegből, ha én nem vagyok nem csak a lábad sérül meg jobban – beszélt tovább teljesen jogosan. 

–Megköszönni? Még mit nem! Te sodortál el kis híján és még én köszönjem meg, hogy megmentettél? Neked teljesen elmentek otthonról? 

– Na, ebből elég kislány. Most már nem érdekel, hogy megköszönöd-e vagy sem, magadnak kerested a bajt, hogy erre jöttél, kerülni is lehetett volna, nem belevágni a tömegbe. Na, tessék, már ez is lekislányoz. 

–Persze, hogy magamnak kerestem, hisz mindig csak a bajt csinálom, még egy idegen is észreveszi. 
-Látszik, hogy te is olyan vagy mint a többi bálvány, bunkó, nagyképű és önimádó – mire kimondtam ezeket a szavakat az idol összehúzott szemöldökkel méregetett, de mielőtt bármit is hozzáfűzhetett volna, felálltam és a lifthez igyekeztem.   

Észrevette, hogy távozni készülök, így ő is felpattant és jött volna utánam, de egy kar gyorsabb volt, melynek köszönhetően biztonságosabban sikerült beszállnom a liftbe. Nem számítottam pont rá, mikor az előbb még annyira elfoglalt volt. 

–Köszönöm, de megy egyedül is! – próbáltam volna lerázni Mark-t kisebb nagyobb sikerrel. 

– Hisz miattunk sérültél meg, azért ennyivel had tegyem jóvá – hagyta figyelmen kívül a mondatomat majd belém karolt és velem együtt megvárta, még a lift bezárul és elindul. 
-Mi volt ilyen fontos, hogy a rajongókon átverekedve magad, ilyen közel kerülj hozzám? – kérdezte érdeklődve. 

-Tudod, a barátnőm otthon az egyik legnagyobb GOT7 fan és megígértem neki, hogy csinálok rólad egy fényképet – ismertem be a valódi okot, amiért kis híján kockáztattam az életemet. 

–Még külföldön is ennyire népszerűek lennénk? – csodálkozott. 

–De még mennyire!  Magyarországon is rengeteg ember rajong a K-pop zenéért. 

-Kíváncsi vagyok erre az országra – gondolkozott el. 

-Valamikor, ha nem lesz sietős a dolgom, összefuthatunk és mesélek róla. Legalább te nem tekintesz idegennek. 

–Ennek igazán örülnék. Én minden embert elfogadok olyannak amilyen, és a fiúkat sem kell szidni, mert ilyenek; ők is ugyan így gondolják, csak rossz napjuk van. 

–Nem biztos az – mosolyogtam rá, majd egy kisebb csend után újra megszólaltam magamban. 
–Hogy, lehet egy srác ilyen? Látja, hogy az ember nem saját önszántából ugrik bele egy egész fan seregbe és még ő vár köszönetet, amiért segített!? Ezek szerint még nem tapasztalta meg az érzést, miszerint milyen az első nap egy idegen országban! – motyogtam az orrom alatt, viszont sikerült megint szerencsétlen helyzetbe hoznom magam, mert meghallotta. 

–JB kívülről ridegnek látszik, de belül egy nagyszerű ember, jobb vezetőt nem is képzelhetnék el a csapatnak – kelt hirtelen a fiú védelmére. 

–Á, hogy JB a neve, és ráadásul ő a csapat vezetője? Hah, mik vannak. 

–Látom nem tett valami jó benyomást neked – nevetett fel. 

–Egyáltalán nem – szidtam tovább JB-t. 

–Hidd el, ha megismered, rájössz milyen jó ember. 

–Ja, persze, talán – folytattam beszédemet, amin Mark egészen jól szórakozott. 
Mikor a lift fölért Min Ah abban a pillanatban lerohant. 

– Min Ji merre jártál, már egy fél órája próbálunk, elér…. - az utolsó szó kimondása közben elfelejtett levegőt venni, mikor fölismerte, hogy kivel vagyok. 

–Te, te az vagy, akire gondolok? – dadogott húgom csillogó szemekkel. 

–Kire gondolsz szépség? – kacsintott egyet Mark. 

–Te vagy Mark a GOT7-ből ugye? – kérdezte lélegzetvisszafojtva.

–Ismersz még egy Markot a GOT7-ből? – nevetett fel. 

–Min Ji, ezt nem hiszem el, hogy te mindig összefutsz egy hírességgel – csodálkozott.  -És véletlenül nincs veled Bambam? – intézte kérdését Mark- hoz, közben folyamatosan a hátunk mögé pillantgatva, hátha mögöttünk áll. 

–Velünk nincs, viszont a szomszédos épületben megtalálod, a srácokkal épp most készülünk próbálni a táncot a legújabb videó kliphez, ha van kedvetek, ugorjatok át. 

–Igazán, komolyan megnézhetünk titeket? – ugrált Min Ah majd kicsattanva a boldogságtól. De ebben a pillanatban egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.

-Lányok egy tapodtat, sem mozdultok, amíg Min Ji el nem magyarázza, hogy miért van tele az internet a nevével! - hallottam meg anyám hangját a folyosó végéről. 

– Tessék? A neten? Az meg hogy lehet?  
-Nálatok mindig ilyen gyorsan terjednek a hírek? – suttogtam, hogy csak Márk hallja. 

–Néha még ennél is gyorsabban! – válaszolt sóhajtva. 

–Nos? – kérdezte anyu összeráncolt szemöldökkel. 

–Nem történt semmi csak egy kis baleset a GOT7-el, de mindent elmagyarázok részletesen, de hagy kísérjem el Min Ah-t. 

–Nem mész sehova, amíg el nem mondod mi történt. És hogy érted, hogy a GOT7-el? Egyáltalán kik azok? 

-Semmiség az egész anyu, ezt ne itt beszéljük meg a folyosó közepén. – tártam szét a kezem. 

–Persze, hogy nem, ma már éppen eleget mászkáltál, ráadásul meg is sérülsz az első napon? Min Ah, jobb lesz, hogyha te is itthon maradsz! Egy idegen fiúval akarsz mászkálni akit 10 perce ismersz? 

–Anyu ő nem idegen ő a GOT7-ből Mark! – világosította fel anyut húgom. 

–Jó estét! – köszönt illedelmesen újdonsült ismerősöm. Mivel idegen országban vagyunk, a szüleimmel is idegen nyelven kommunikálunk, hogy az ittenieknek ne legyen furcsa a beszédünk. 

–Fogalmam sincs, kicsoda ő, de annyit tudok, hogy most mindketten bementek és szépen elbeszélgetünk. 

–Sajnálom, Mark, pedig annyira meg akartuk nézni a próbátoka!. – szomorodott el húgom. 

–Semmi baj, megadom a számomat, és ha bármikor találkozni akartok, csak hívjatok fel! Talán éppen szabadidőm lesz – húzott ki a zsebéből egy cetlit, melyen a telefonszáma szerepelt.

 –Neked egy egész post it van a zsebedben, hogy csak így előhúzol egyet? –csodálkoztam. 

–Sosem lehet tudni, mikor botlok új barátokba! – ajándékozott meg egy gyönyörű mosollyal. Majd elköszönt tőlünk és mi is bementünk a lakásba.

*

Az este hátralévő részében megmagyaráztam drága édesanyámnak a mai nap eseményeit és biztosítottam róla, hogy többet nem fordul elő ilyen. Ő elnézte annyival, hogy ez az első napom itt és nem fogadtam valami fényesen a költözést. A lábam és az egész napos rohangálás miatt, elég hamar ágynak estem, de valamiért nem jött álom a szememre. Folyamatosan, csak a két fiúra tudtam gondolni, akik ma annyi galibát okoztak a csapattársaikkal együtt. Akaratlanul is a telefonomra pillantottam mintha vártam volna új barátom hívását, de ez kissé hülye gondolat volt, mert az én számomat nem tudja, így gyorsan elhessegettem a gondolatokat és lehunytam a szemem.

Álmomban egy ismeretlen koncerten voltam. A színpad dübörgött, a közönség ujjongott, a nagy pára miatt alig kaptam levegőt. A színpad mögé indultam innivalót venni, amikor hirtelen észrevettem egy alak árnyékát, amint engem követ. Reflexből hátranéztem, majd egy hatalmas kabátot viselő embert pillantottam meg, aki épp készült kigombolni a ruhadarabot. Szerencsére azonnal kapcsoltam, hogy ez most mit akar, így elkezdtem hátrálni, mire az idegen követte példámat. 

–Csak egy pillantás! – mondogatta egymás után. 

–Hagyjon békén! Menjen innen! – kiabáltam idegesen, de ez nem segített a helyzeten.  Az ember ekkor elkezdett szélsebesen felém futni, mire én is gyorsabbra vettem a lépéseket. Már majdnem utólért, mikor valaki hirtelen mögöttem termett ezzel biztonságot nyújtva nekem. Mivel háttal állt, csak az alakját tudtam megfigyelni. Magas volt, fekete hajú és elegáns öltözetet viselt. –Mit képzel, mit csinál egy fiatal lánnyal? Azonnal menjen innen! – emelte meg hangszínét megmentőm, mire az idegen jobbnak vélte elhúzni a csíkot. Már épp fordult volna meg az illető, amikor....amikor megcsörrent a telefonom, és leestem az ágyról akkorát ugrottam a meglepődöttségtől. Szóval csak álom volt az egész. 

–Áúú, már megint a lábam! – nyöszörögtem álmosan, majd óvatosan visszamásztam az ágyra és felvettem a telefont.

-Halló! – szóltam bele egy ásítás közepette.

-Meddig tartott tegnap este elmagyaráznod anyukádnak a történteket, hogy ilyenkor ébredsz? – kezdte köszönés nélkül egy ismerős hang.

-Nem szeretnéd tudni. De ne mond, hogy ilyen korán reggel eszedbe jutottam, egyáltalán, hogyan szerezted meg a számomat?

- A húgod tegnap este még felhívott és egész idő alatt Bambam-ről kérdezősködött, így elkértem a számodat tőle. Alap, hogy az új barátokat meglepjem reggelente, de a kisasszony el van tévedve, mert délelőtt 11 óra van.

- Mennyi? – pislogtam kettőt és az éjjeliszekrényemen lévő órára néztem. 11:05 
-Basszus, én még ilyenkor ágyban vagyok?  Gyorsan össze kell szednem magam! – tértem észhez. 
- Kösz, hogy felébresztettél, máskülönben estig itt feküdnék a tegnapi fáradtságtól.

- Nincs mit! Egyébként, hogy van a lábad?

- Úgy érzem jobban, de mindjárt teszek egy próbát.

- Ha rendben vagy ugorjatok be a húgoddal a stúdióba 1-kor, a táncpróbánkra.

- Imádkozz, hogy anyu elengedjen a tegnapi után!

- Úgy teszek! – nevetett fel - csörgess meg, ha itt vagytok!

- Rendben – tettem le és elmosolyodtam. Hogy lehet egy új barát ilyen kedves? Már az első „reggelen” felhív? Úgy gondolom ő kivétel a bunkó hírességek közül. Mégis csak vannak ebben az országban kedves idolok is, ez boldoggá tesz. Bár ez nem mondható el mindenkiről – gondolkoztam és akaratlanul is a tegnapi emlékek tértek vissza, valamint az a furcsa álom. Ki lehetett az a srác, aki megvédett, és egyáltalán, hogy kerültem egy koncertre? A kérdések, csak újabb kérdéseket szülnek.  Remélem, egyszer képes leszek rendet tenni a fejemben. 

3. fejezet: Szerencsétlenség, egy kis boldogsággal fűszerezve

- Úhh! – szisszentem fel a fájdalomtól, amit a lábamban éreztem. Megpróbáltam felállni, de azonnal összecsuklottam.
–Manapság mindenkinek ilyen sietős a dolga, hogy nem néz a lába elé? – motyogtam magamban. Hirtelen oldalra pillantottam, mikor a lift újra fölért, amiből egy fiatal srác lépett ki lihegve és az előző csapat irányába igyekezett. 
–Hyung siessetek már, Kang menedzser eléggé ideges, hogy folyton itthon hagyjátok a kottát – kiáltotta utánuk, majd hirtelen megtorpant mikor észrevett engem a földön. Ebben a pillanatban szaladtak oda a nagyszüleim is és próbáltak volna felsegíteni, de a srác gyorsabb volt. 
–Te jó ég! Jól vagy? – kérdezte kissé zavartan. Fiatalnak látszott nem lehetett sokkal idősebb nálam, szőke haja tökéletesen be volt állítva, öltözékéből ítélve nem egy hétköznapi embernek látszott. 
-Szerinted úgy nézek ki? – kérdeztem vissza és mutattam a bokámra, ami akkorára dagadt, mint egy golflabda. A fiú először csodálkozva nézett, hogy megértettem, amit mondott, biztos leesett neki a kinézetemből, hogy nem idevalósi vagyok. 
–Te külföldi vagy?- kérdezte meglepődve mire idegességemben nem túl kedvesen válaszoltam. 

–Most ez a legnagyobb probléma? Nem látod, hogy az? - csattantam fel. A fiún látszott, hogy nem ezt a reakciót várta tőlem így kissé zavartabban kért bocsánatot. 

-Ne haragudj a fiúkra, mindig ilyenek, ha valamit itthon hagynak. 
-Hyung, hogy lehettek ilyenek, hogy aki csak az utatokban áll azt elsodorjátok és nem figyeltek oda? – kiáltott mérgesen a csapat után, akik már éppen az ajtón akartak kijönni, persze mindenki egyszerre. 

 –Akármennyire is sietős a dolgotok azért nem kéne elsodorni az ember lányát. – háborodtam fel, mert mára bőven elegem volt a meglepetésekből.

-Oh my good. Nem vettünk észre kislány! – közeledett felém az egyik srác, aki egyáltalán nem tűnt szimpatikusnak. 

–Azért neked se kéne a folyosó közepére állnod, mikor itt jönnek, mennek az emberek! – folytatta egy másik. 
–Mi? Hogy, én vagyok a hibás, amiért nekem jöttetek? – kérdeztem vissza dühösen. 

–Ó, a kislány nagyon felkapta a vizet. Nem látod, hogy sietős a dolgunk? Látszik. hogy nem vagy idevalósi – vágta hozzám az előbbi, mire felment bennem a pumpa. 
–Köszönöm, hogy már megint azt hallhatom, nem vagyok idevalósi. Mára bőven elegem volt a véletlenekből, menjetek a dolgotokra! – próbáltam felállni és a nagyiéknak köszönhetően sikerrel jártam.

– Biztos nem kell segítség? – kérdezte a fiatal srác még mindig zavarban. 

– Ilyen emberektől, akik nem néznek a lábuk elé és az első napomon fellöknek, ráadásul ennyire szúrom a szemüket? Még mit nem! – mordultam rájuk, majd a nagyiba és Min Ah-ba karolva bicegtem a lifthez, és egyenesen a kórház felé vettük az irányt. Na, szép!

– Hogy érthette, hogy az első napján? – kérdezte a fiatal, aki segíteni próbált nekem. 

–Talán azért mert most érkezett az országba, elvégre külföldinek látszott – vágta rá a srác, aki lekislányozott.

 –Mindegy most már menjünk a dolgunkra, mert Kang menedzser leszedi a fejünket. Azzal mindannyian eltűntek a liftben.

A kórházi váróban várakoztam az eredményekre, és közben folyamatosan szidtam a srácokat. Miért mindig velem történnek ilyenek? Nekem mindegy, hogy péntek 13 vagy 23 a szerencsétlenség mindig utólér.

-Min Ji kisasszony? – szólított az asszisztens egy jó fél óra várakozás után. 
–Igen, jövök! – mondtam és még egyszer megöleltem a nagyiékat, nyugtatva őket, hogy nincs semmi komoly bajom, majd követtem az asszisztenst a kórterembe.

-Foglaljon helyet! – utasított az orvos én pedig követtem a parancsát. 

– Doktor úr! Mik az eredmények? – kérdeztem kissé félve, hogy talán nagyobb baj is lehet. 

–Ne aggódjon, nincs semmi komoly baja, csak kificamodott a bokája, egy pár nap alatt rendbe jön némi pihenéssel és tornával. – közölte az orvos a diagnózist. 
–Szerencsétek van, bunkókáim! – motyogtam az orrom alatt, amit az orvos is meghallott. 

–Mit mondott kisasszony? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel. 

–Semmit, akarom mondani szerencsém, hogy nem történt komolyabb baj, a nagyszüleim nagyon aggódnak! – simítottam el gyorsan a szavakat. 
Na, már megint én meg a szerencse. Klassz. Úgy se lett volna kedvem sehová se menni ebben az idegen városban, országban vagy akárhol is vagyok. De azért arra végképp nem számítottam, hogy az első napon lesérülök. Azok a nyavalyások. Miattuk kötök ki az első napomon a kórházban. Kissé elkalandoztam, mert csak arra lettem figyelmes, hogy az orvos folyamatosan csettintget az arcomba. 

–Mi öhm tessék? Elnézést, máshol jár az agyam – túrtam bele hajamba zavaromban. 
–Nagyon elkalandozott a kisasszony, csak annyit mondtam, hogy pihenjen sokat, de mozogjon is egy kicsit és kevesebb, mint 3 nap alatt, rendbe jön! – közölte. 

–Köszönöm szépen, úgy lesz! – álltam fel óvatosan és kibicegtem a váróba. 

–Na, mit mondtak, eltört a lábad? – esett kétségbe Min Ah a fejét fogva, a nagyszüleim pedig két oldalról megfogtak, hogy nehogy elessek. 

–Egyből a legrosszabbra gondoltok, semmi baja a lábamnak csak egy kis ficam, pár nap alatt rendbe jön! – nyugtattam meg őket, és szinte hallottam a megkönnyebbülés hangját a szívükön. 

–Azok a fiatalok, hogy nem néztek a lábuk elé?! – szidta nagypapa a srácokat, mire ismét elküldtem őket gondolatban melegebb éghajlatokra. 

–Gyertek, menjünk haza, és ne is foglalkozzunk velük – majd mindannyian beszálltunk a kocsiba.

Hazaérve, nem volt kedvem semmihez csak lehuppantam az ágyra és kikapcsoltam az agyam. A nagyiék is jobbnak látták, ha ma nem megyek sehová így miután rendeltünk kaját (sérült lábbal nem mentem étterembe) és elfogyasztottuk mély álomba zuhantam. 

Már javában délután volt mire fölébredtem. Körbe néztem, de a lakás üres volt. Az asztalon egy üzenetet találtam. „Elmentünk a Dosan parkba, mert Min Ah nem bírt magával, pihenj nyugodtan, később jövünk. Puszi: a nagyiék.” Hát kedvesek mondhatom. Az első nap egyedül hagynak. Mondjuk, nem lenne rossz ötlet körülnézni. A lábam már nem fájt annyira, így gondoltam elmegyek egyet sétálni, az orvos szerint is szükségem van egy kis mozgásra, meg a környéken csak nem tévedek el. Mielőtt indultam viszont muszáj volt lezuhanyoznom, mert mióta megérkeztünk nem váltottam ruhát és totál rám melegedett. Kihalásztam a bőröndömből a tisztálkodási eszközeimet, egy farmer rövidnadrágot és egy pólót majd a fürdőbe belépve minden kiesett a kezemből a látványtól. Aranyozott fürdőkád és mosdókagyló, antik csempe, gyönyörű bútor, szőnyegek. Mintha egy palotában lennék. Nem húztam az időt a bámészkodással Egy gyors tusolás után már ki is léptem a lakásból. Először körülkémleltem, hogy a környék, veszélyes fiú mentes-e, senkinek nem kívántam, hogy a reggeli baleset újra megtörténjen Mikor meggyőződtem róla, hogy a folyosó teljesen üres, bezártam a lakást és óvatosan megnyomva a lift gombját félre álltam, hogyha bárkinek rohanási zavara van, ne lökjön fel. A liftben viszont senki nem állt így kissé megnyugodva léptem be. Az épületből kiérve megcsapott az a semmivel össze nem téveszthető kora nyári illat. A levegőt mélyen beszívva vettem elő a telefonomat wifit keresve. Nem is kellett keresni, hiszen a telefonom azonnal kiadta, hogy 3 nyílt wifi is érzékelhető az épület környékén. Elindultam a járdán lassan és közben felnéztem facebookra, hogy megváltoztassam a lakhelyemet, mert mióta megérkeztünk nem hogy kedvem, de még erőm sem volt felnézni. Bejelentkezve három üzenetem is érkezett, viszont értesítésem egy se.

Lilla: Épségben odaértetek? Milyen Szöul, mesélj!?

Min Ji: Igen. Nagy és hangos. És már az első napon szerencsétlenség ért. :S

Lilla: Csak nem belefutottál egy idol-ba és nem tudtál megszólalni a látványtól? :D

Min Ji: Majdnem! Nem egy, hanem 7 srác lökött fel a lift előtt úgy, hogy kis híján eltört a lábam.

Lilla: Na, ne, hogy lehetnek ennyire figyelmetlenek? És véletlenül nem volt köztük Mark oppa a GOT7-ből? ^^ 
Barátnőm teljesen oda van a GOT7-ért, ő mutatta meg nekem a Super Juniort is, viszont nekem a GOT7 egyáltalán nem jön be, sokkal inkább a SUJU.

Min Ji: Most ez a legnagyobb probléma? >< Egyébként fogalmam sincs, azt sem tudom, hogy kik voltak, de ha meglátom mindenképp le fényképezkedem vele csak, hogy örülj. :3 Bár tuti nem ismerem fel, ők mind egyformák.

Lilla: U de jó, köszi, amúgy mi csinálsz?

Min Ji: Kijöttem sétálni az épület elé.

Lilla: Biztos szép hely. Na, lépnem kell, holnap megyünk a Balatonra kár, hogy most nem tudsz velünk jönni. L

Min Ji: Inkább oda mentem volna, minthogy itt dekkoljak egy teljesen idegen városban és mindenki úgy nézzen rám, mint aki szellemet látott.

Lilla: Sajnálom, mindenképp meglátogatlak a jövő hónapban. Szia J

Min Ji: Az még sokára van, de már nagyon hiányzol és várlak. Szia L J

A másik két üzenetem Márktól és anyámtól jött. Anyu csak annyit írt, hogy későn érnek haza, hagyjuk a nagyiékat elmenni és vigyázzunk egymásra. Visszaírtam, egy oké-t. Nem volt kedvem elmesélni a történteket, mert totál kiakadtak volna. Inkább bezártam az ablakot és mosolyogva figyeltem, hogy Márk mit írt. 
„Remélem épségben megérkeztél. Hiányzol.” Már nem volt fent, de ez nem is számított, annyira megörültem ennek a pár szónak, hogy visszaírni csak ennyit tudtam: „Igen, valóban?” Majd visongva ugrándoztam a járdán, figyelmen kívül hagyva a lábam sajgását és észre sem véve, hogy valakinek neki megyek. 

– Ó elnézést, nem figyeltem! – hajoltam meg, bocsánatkérés céljából. Ahogy felnéztem egy gyönyörű lányt pillantottam meg. Biztos nem egy hétköznapi lány volt, barna haja hullámosan omlott a vállára, egy elegáns nyári ruhát viselt és gyönyörűen mosolygott rám.

–Semmi baj, látom nagyon belemerültél a telefonodba – nevetett fel. 

–Igen, kaptam egy üzenetet, aminek nagyon megörültem – avattam be öntudatlanul a dologba. 

–Csak nem egy fiú? –kérdezett vissza sunyin. 

–Honnan tudtad? – csodálkoztam. 

–Levontam a következtetéseket. Jártas vagyok a témában. 

–Na, ne mond? Nem tűnsz egy hétköznapi embernek. 

–Te sem. Külföldi vagy? –kérdezte hirtelen –csak, mert eddig nem találkoztam olyannal, aki ne ismert volna meg és ilyen folyékonyan beszél koreaiul. Bevallom, nem esett jól, hogy már megint valakitől azt hallom: 'Külföldi vagy.' Viszont ettől a személytől más érzés volt hallani. Ő nem vágta durván a fejemhez, hanem szépen megkérdezte.

–Igen magyar vagyok. A nyelvet pedig 5 éve tanulom, apukám koreai származású, de anyukám magyar. Ma költöztünk ide a családommal a bácsikám vállalata miatt – válaszoltam kedvesen. 

–Ó értem, ne haragudj, hogy megkérdeztem. 

–Dehogy haragszom, inkább örülök, hogy van kivel beszélgetnem. Még nem ismerek itt senkit – hajtottam le a fejem. 

–Ez esetben, örülök, hogy megismerhetlek Kim Tae Yeon vagyok a Girls Generation lánycsapat vezetője. Hallottál már rólunk? – érdeklődött. 

–Azt hiszem igen. Tudod, a barátnőm Magyarországon imádja a K-poppot, mindig elém tolja a laptopját, hogy nézzem meg a klipeket. Rengetegszer hallgattatott már benneteket és te vagy az egyik kedvence – ismertettem barátnőm szenvedélyét. 

–Nahát, ennek örülök, nem gondoltam volna, hogy olyan messze is vannak rajongóim! – csodálkozott, majd a táskájához nyúlt és ki vett belőle egy kártyát rajta az aláírásával. –Tessék a barátnődnek – nyújtotta át. –És köszönöm, hogy ennyire szeret minket. 

–Én köszönöm, az autógrammot. Nem fogja elhinni, hogy találkoztam veled – nevettem fel és kezet fogtam a lánnyal. 

–Hogy hívnak? – kérdezte érdeklődve. 

–Park Min Ji vagyok. 

– Nagyon szép neved van! Meghívhatlak egy kávéra?

 –Igazán örülnék neki, köszönöm, de szerintem jobb lenne, ha elállnánk az útból, mert elsodornak - álltam félre a járdán, mert majdnem nekem jött egy ember, már megint. 

- Egy találkozóm van 8 órakor, de addig még van időm. Gyere, üljünk be a kávézóba - mutatott az utca túloldalára majd bólintottam és követtem a lányt. Egy-egy kapucsínóval ültünk le egy asztalhoz, majd elkezdtem mesélni az élettörténetemet. A lány csodálkozva hallgatta, és sokszor felnevetett, az adott témánál. Sokat beszélgettünk. Ő is mesélt a családjáról és a Girls Generation-ról is. Örültem, hogy nem kell az estét magányosan töltenem és találkoztam egy aranyos lánnyal, akit a barátnőmnek mondhatok, attól függetlenül, hogy jóval idősebb nálam. Annyira belefelejtkeztünk a beszélgetésbe, észre sem vettük, hogy repül az idő. Az óra 7-et ütött és Tae Yeonnak mennie kellet a találkozóra, de megadta a telefonszámát, és örült, hogy megismerhetett. Kilépve a kávézóból elköszöntünk egymástól, majd hazafelé indultam. Épphogy az épülethez értem, az üvegajtón keresztül láttam, hogy hatalmas tömeg tolong az épületben. 

–Mi történik? –kérdeztem a biztonsági őrt. 

– GOT7 rajongó vagy? – kérdezte idegesen. 

–Tessék? Én? Dehogy! Miért kérdezi? – kíváncsiskodtam.

 –Akkor elmondhatom. A rajongók felismerték az egyik tagot az épületben és egyszerűen lerohanták. Persze ő nem bánja, hiszen imádja a rajongóit így sorban osztogatja az autogramot. 

–Értem, akkor bemegyek – mondtam határozottan, majd az ajtón belépve megtorpantam. A GOT7? A GOT7? Hiszen az Lilla kedvenc bandája. És talán az a Mark az, aki autogramot osztogat. Én pedig megígértem neki, hogy mindenképp csinálok egy fotót vele. Tettem egy próbát és megpróbáltam benyomulni a tömeg közé, de hirtelen egy srác jött nekem, egyenesen az idol- hoz tartott ezzel elsodorva engemet is, így már a tömeg közepén is voltam. Annyira lökdöstek, hogy a nem teljesen stabil lábam összecsuklott és a padlóra zuhantan. A két srác egy emberként fordult felém és mindketten leguggoltak hozzám, megnézni, hogy nem esett e bajom.

–Jól vagy? - kérdezte kétségbeesetten a fekete hajú srác.

–Már hogy lennék? – válaszoltam és ekkor felnéztem. Hirtelen bevillant egy kép az agyamban Markról. És igen, ő volt az, aki autogramot osztogatott, viszont a másik srác ismeretlen volt. Ahogy ránéztem, mégis mintha láttam volna már valahol. És akkor esett le. A fiúk, akik nekem jöttek a liftnél. Ez a fiú is ott volt köztük. Ő mondta a bunkó srácnak, hogy biztos külföldi vagyok. Most már emlékszem. Akkor ők a GOT7. 

Ők löktek fel? Nekik köszönhetem a sérülésemet? Csak ültem ott összerogyva és a fiút bámultam. A szemében láttam, hogy megismert és szörnyen sajnálja a dolgot, de én akkor is mérges voltam. Nem csak rájuk, hanem a helyzetre is. Egy csapat rajongó végignézi, hogy két idol segít egy összeesett lánynak? Ez a holnap címlapján fog szerepelni. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen?