Prológus

A nevem Park Min Ji és egy félig magyar, félig koreai majdnem 17 éves lány vagyok, aki Magyarországon él. Hogy miért is sikerültem ilyenre? Nem szeretnék ódákat zengeni a származásomról, megpróbálom rövidre fogni!
Édesapám Dél-Koreában élt és egy hatalmas marketing vállalatnak az elnöke volt, míg nem elhatározta, hogy befektet egy magyar céghez, ezért ide kellett utaznia. Na, de hogy jön mindehhez anyám? ő nem más, mint egy magyar építészmérnök, aki a marketing cégekkel is üzletel. Csodák csodájára pedig apám pont ahhoz a céghez fektetett be, ahol anyám is dolgozott. Így ismerkedtek meg és szerettek egymásba, majd egy év múlva elhatározták, hogy összeházasodnak. Viszont felmerült egy probléma, miszerint az itteni házasságkötéshez apámnak egy engedélyre volt szüksége. Nagy mázlim volt, hogy a nagyszüleimnek sikerült elintéznie mindent, melynek következtében egy szűk esküvőt tartottak. Máskülönben nem írnám, eme nagyszerű és kalandokkal teli történetem. De lássuk csak a következményeket..itt még koránt sincs vége a kezdetnek!

A szüleim úgy döntöttek, itt maradnak, ezért apám kénytelen volt átadni a szöuli marketing cég elnöki címet az öccsének, így mostantól Magyarországon üzletel. Rá egy évre megszülettem én, és a szüleim egyből rám is ruházták a Park Min Ji nevet. Majd 2 év elteltével megszületett a húgom is Min Ah. Így élünk boldogan egy családként Budapesten, egy gyönyörű lakásban. Illetve boldogan éltünk 17 éven át, viszont ki derült, hogy nagybátyám cége Koreában óriási veszélyben van így a 2. gimnáziumi évet követő nyáron ki kellet költöznünk Dél-Koreába. Ezek után egy ottani gimnáziumban kell kijárnom a maradék 2 évet és egyetemre menni, a húgommal együtt. Ha a szülő egy ilyen hírt közöl, a gyerek biztosan azt gondolja, csak viccel. Pedig a szülők általában nagyon ritkán viccelnek. És igen, a szüleim halál komolyan bejelentették: „Használj ki minden lehetőséget, hogy a barátaiddal légy, mert a nyáron költözünk Dél-Koreába!”  Hihetetlen..