2. fejezet: A világ másik fele

„Megkérjük kedves utasainkat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket, mert hamarosan megkezdjük a leszállást. Leszállási hely:: Szöul Incheon repülőtér, Helyi idő: 10:35, Hőmérséklet: 28°C Reméljük kellemesen utaztak és köszönjük, hogy minket választottak.”

El se hiszem, hogy itt vagyok a világ másik végén egy vadidegen helyen. Kipillantottam az ablakon és egy hatalmas város tárult a szemem elé, felhőkarcolókkal, hidakkal, hatalmas panel és hagyományos koreai házakkal. Már a látványtól is sokkot kapok, én itt el fogok tévedni. De lehet, belebotlok Donghee-ba és ő majd elkísér engem. Remélem, tud angolul, mert a koreai nyelvet még nem sikerült annyira elsajátítanom. A K-pop bandák közül a Super Junior volt az egyetlen, amit szerettem és a kedvencem Donghee már 2 éve. Ő olyan kis aranyos, nem olyan nagyképű, mint egyes idolok, vele szívesen találkoznék.

Kissé elábrándoztam, mert csak arra lettem figyelmes, hogy Min Ah folyamatosan ráncigál, hogyha nem térek magamhoz, akkor itt hagynak a gépen.

- Nyugodtan itt hagyhattok, így legalább visszamehetek – ébredtem fel az álmodozásból.

- Min Ji, mit mondtál? – fürkészett apa.

 - Nem fontos, egyszer úgyis visszamegyek – folytattam a feleselést, majd feltápászkodtam, hogy leszálljak a gépről.

- Meg kell értened, hogy a vállalat miatt muszáj volt ideköltöznünk, a családról van szó. –Persze, hogy megértem, mindig a vállalat az első nem a lányaitok – válaszoltam mérgesen majd mielőtt a húgom szólhatott volna bármit is megragadtam és húztam magam után.

Mikor kiléptünk a gépből egy ismeretlen világ tárult elém telis tele idegen emberekkel, akik idegen nyelven beszéltek. Ahogy igyekeztünk átvenni a csomagokat két idős ember integetett felénk a repülőtéren. Először nem ismertem fel a koreai nagyszüleimet, mivel karácsonykor láttam őket utoljára, de ez rögtön megváltozott mikor a nevemet kezdték el kiáltani.

- Gyerekek, végre, hogy ideértetek, annyira hiányoztatok – ölelt át engem és Min Ah-t a nagyi úgy, hogy kis híjján összeroppantunk.

- Mi is örülünk, hogy látunk – tettettem jókedvet, miközben próbáltam kiszabadulni a karjai közül.

- Anya Apa! Rátok bízzuk a lányokat egy kis időre, mert sürgősen be kell mennünk a vállalathoz elintézni néhány dolgot. A csomagokat a sofőrünk elviszi az új lakásunkba. – közölték a szüleim mikor átvettük a kézi poggyászokat.

 - Ne aggódjatok, jól fogják érezni magukat a lányok itt az biztos, rengeteg érdekes dolgot nézünk meg együtt – tervezgette nagypapa a mai napunkat.

-Én inkább egy finom ebédre és egy kiadós alvásra vágynék a legjobban – sóhajtottam nagyot, és Min Ah is bólogatott.

- Rendben, látszik, hogy elfáradtatok, de a délután folyamán biztos, hogy megnézzük a Namsan tornyot, ami Szöul egyik legnagyobb nevezetessége – tervezgetett tovább nagyi is.

Hát akkor megvan a mai programunk. pf:/ A kijárat felé igyekeztünk, és mihelyst kiértünk, két fekete autót pillantottam meg. Az egyikből egy magas, erős, öltönyös, 30-as éveiben járó férfi szállt ki és aput egy kézfogással köszöntötte, majd üdvözölte az egész családot. – Üdvözöllek benneteket nálunk. Reméljük kellemesen utaztatok, ó de régen láttunk már benneteket. Hogy ti lányok mekkorát nőttetek mióta utoljára láttuk egymást! – üdvözölt bennünket mosolyogva Dong Woo apu öccse. –Örülünk a találkozásnak. – színleltünk mosolyt Min Ah-val majd kezet fogtunk a bácsikánkkal.

- Lányok, most el kell mennünk anyátokkal a vállalathoz. Este értetek küldjük a sofőrt,(aki amúgy a másik kocsiból szállt ki). Legyetek jók, és érezzétek jól, magatokat az első napon Min Ji – hangsúlyozta ki a nevemet apu és egy szolid mosollyal válaszoltam.

Beszálltunk az autóba a nagyiékkal és egy kb fél órás út után meg is érkeztünk Gangnam-be. Útközben átkeltünk a Han folyón, ami Szöul városát kettészeli. Eközben a nagyiék folyamatosan magyaráztak, hogy ez milyen híres épület, az milyen híres szobor. Min Ah-t jobban érdekelték mint engem, így én csak bámultam ki az ablakon és azon gondolkoztam, mi lesz velem a jövőben. 

Ahogy kiszálltunk az autóból arra lettem figyelmes, hogy egy csapat fiatal a panelház bejárata előtt tolong, és mindenféle nevet kiabál. Nagy nehezen elsuhantunk a tömeg mellett és bementünk az épületbe. Egy hatalmas aulában álltunk telis tele értékes tárgyakkal, és egy gyönyörű étteremmel.

- Nem is tudtuk, hogy ilyen luxus helyen éltek – csodálkozott Mi Ah.

- Nem, ebben az épületben ti fogtok élni, apátok mondta, hogy mutassuk meg nektek az új otthonotokat, majd utána mennyünk hozzánk Gangdonguba a külvárosba.

Hát szóhoz sem jutok, hogy ilyen puccos helyen kell leélnem életem hátralévő részét. Persze Budapesten is egy igen szép házban éltünk, de azért nem volt ennyire „kastély” és legalább családi ház volt, friss levegővel, ez meg bent van a város közepén. Klassz.

A sofőrök is megérkeztek a csomagjainkkal majd a lifthez lépve nagyi megnyomta a 8. emelet gombját. Mikor fölértünk az emeletre 3 irányban folyosók ágaztak el, az előtérben pedig egy ülőgarnitúra és egy kávéautomata állt. A középső folyosó felé vettük az irányt majd a 856-os ajtónál megálltunk.

- Gyerekek, megérkeztünk. Ez itt a lakásotok. – nyitott ajtót a nagyi majd a szó szoros értelmében leesett az állam, mikor megláttam a helyiséget. Egy hatalmas nappali tárult a szemem elé antik bútorokkal, bőr kanapéval és fotellel majd ebből nyílt a konyha és az ebédlő helyiség, a legmodernebb gépekkel és bútorokkal. A nappaliból nyílt még 3 hálószoba és egy fürdő is.

- Min Ah abban a pillanatban feltalálta magát, körberohant a lakásba, és minden helyiségbe benézett.

 -Na mit szóltok hozzá? – kérdezték kíváncsian a nagyiék.

- Ez elképesztő. – örvendezett Min Ah. - Nem hiszek a szememnek, biztos, hogy jó lakásba jöttünk? – kérdeztem még mindig csodálkozva a lehetetlenen.

- Igen, ettől a naptól fogva itt éltek majd, a szomszéd épület pedig a JYP Entertainmentnek a központja, vagyis lehetséges, hogy a hírességek is itt laknak a közelben. – kacsingatott nagypapa felém, mintha nem tudná, hogy nem vagyok oda értük egyedül a Super Junior az, akit elviselek.

Szenzációs. – bólogattam mintha valóban örülnék neki, pedig totál nem. Egy ilyen puccos lakásban a világ másik felén, ennél már csak nem lehet rosszabb?        - Na lányok, most pedig irány a nagyiék rezidenciája, ami még ennél is különlegesebb! – ábrándoztak és már invitáltak is minket az ajtó felé, hogy menjünk.

- Öhhm nem lehetne, hogy a mai napot itt töltjük, és majd ha apuéknak is szabad napjuk lesz, meglátogatunk titeket? – próbálkoztam témát váltani, mert nem gondolhatják, hogy annyi energia van bennünk, hogy már az első nap bejárjuk a fél országot.

- Ó dehogynem, ne haragudjatok már annyira beleéltük magunkat abba, hogy ide kötöztök, nem is vettük figyelembe milyen fáradtak lehettek. Mint mindig ők mindenbe beleélik magukat, annak ellenére, hogy egy évben jó, ha kétszer meglátogattak, most meg már azonnal letámadnak, és mindenhová vinnének magukkal.

- Mit szólnátok hozzá, ha a földszinten lévő étteremben ebédelnénk, már olyan régóta meg akartam kóstolni a Kimchit. – állt elő egy ötlettel Min Ah, ami éppenséggel nem tűnt rossz ötletnek. Még mindig jobb, mint a nagyiéknál mindenféle történeteket hallgatni a régmúlt időkről.

- Ez jól hangzik, és utána körbejárhatjuk a környéket. – helyeselték az ötletet a nagyszülők. –Vagy aludnánk? – vágtam közbe, mert már most elegem volt ebből az egészből ráadásul 15 órás repülőút után az ember lánya nem mindig van a helyzet magaslatán. –Ti nyugodtan menjetek várost nézni én majd csatlakozom, miután aludtam egy kiadósat. –Ne csináld már, lehet, hogy összetalálkozunk Donghae Oppával, tudod milyen szomorú lesz, ha nem vagy ott? – próbált viccelődni húgom, pedig most egyáltalán nem voltam humoros kedvemben. –Akkor majd add meg neki a telefonszámomat, és add át üdvözletemet. – vágtam vissza és már indultam is az ajtó felé, hogy végre ehessek valamit. Amíg a nagyiék bezárták az ajtót, mi a lifthez sétáltunk és vártuk, hogy felérjen. Abban a pillanatban, amikor az ajtó kinyílt egy csapat fiú rohant ki a liftből fellökve minket, majd a jobb oldali folyosó utolsó lakásába rontottak be. Mind ketten a földön kötöttünk ki, de nem ez volt a legnagyobb baj. Húgom egyből felpattant és a fiúk irányába nézett, de én nem tudtam. A lábam iszonyúan fájt és nem tudtam ráállni.

De ennél is lehet rosszabb, mégpedig h sérüléssel kezdem az új életem!