6. fejezet: Váratlan helyzetek

Képzeletembe egy érdekes látomás ugrott be. Egy park játszóterén két fiatal kisgyermek kergetőzött egymással. 

–Úgy sem tudsz elkapni! – kiáltott a kislány és szélsebesen a homokozó felé szaladt. Nem lehetett idősebb 7 évesnél. 

–Dehogynem, mindjárt utol érlek! – futott a fiú utána, kezével előrenyúlva, hátha hamarabb elcsípi játszótársát. Ő sem volt még tinédzser, kb a 11. évében járhatott.

–Gyorsabb vagyok bárkinél! – nevetett fel hangosan a kislány, amikor a fiú már majdnem elkapta, de ebben a pillanatban a lány megbotlott a homokozó szélében és kis híján lehorzsolta volna a térdét, ha a fiú nem nyúl utána, hogy elkapja. 

Hirtelen képváltás, hangos zene, majd a tegnapi jelenet amikor JB úgymond megmentett, szerinte már másodjára. Egy szempillantás alatt kipattant a szemem és hirtelen felülve az ágyon, idegesen a hajamba túrtam. 

–Aishh! Miért kell nekem mindig ilyen furákat álmodnom? Nem volt elég átélnem tegnap azt a szörnyűséget még álmomban is kísért, hát megáll az eszem! –ráztam meg a fejem, hogy elhessegessem ezt a rémálmot, majd az éjjeli szekrényen lévő telefonomra pillantottam, ami hajnali 5:45-öt mutatott. Pislogtam kettőt, hogy most én vagyok még holdkóros, vagy a telefonom hülye, majd mikor megbizonyosodtam az előbbi variációról, egy nem túl szép kifejezés hagyta el a számat.  Másodperces gyorsasággal pattantam ki az ágyból, és amilyen gyorsan csak tudtam magamra ráncigáltam a szekrényből kikapott ruhát majd egy gyors mosdás után, nem törődve a sminkkeléssel, az apróságokat összeszedve rontottam ki a lakásból és még éppen elkaptam a záródni készülő liftet, amiben legnagyobb meglepetésemre Mark ácsorgott. 

–Úgy nézel ki, mint aki a maratonit futotta le! – üdvözölt barátságosan, miközben a térdemre támaszkodva kifújtam magam. 

–Neked is jó reggelt! – köszöntem némi iróniát belévéve hangomba. Nyugtass meg, hogy te is épp elkésel ugye? – néztem rá kérlelően, mire hangosan felnevetett.

 –Épp hozzád indultam, hogy felkeltselek. De, had kérdezzem meg, miért is nem veszed te fel a telefont, ha hívlak? – nézett rám gyanús szemekkel mire a homlokomra csaptam. 

–Te jó ég, tegnap óta nem állítottam vissza a hangot – emlékeztem vissza és gyorsan helyre hoztam a hibát. A reggeli rohanásban észre sem vettem a nem fogadott hívásokat. Anyától kettő….. ebből még baj lesz, Mark-tól öt nem fogadott hívás és Bambam-től (!!!)egy. Markra néztem, majd újra a telefonomra és ezt megismételtem háromszor.

 - Először is, azért ennyire nem hiányozhattam, másodszor, miért van itt Bambam száma? –fürkésztem elkerekedett szemmel a fiút. 

–Elég hosszú sztori! Tegnap este Bambam-re megint rájött az 5 perc. Miközben zuhanyoztam ellopta a telefonomat és beírta a számodat a sajátjába. Pont rajtakaptam mikor kijöttem a fürdőből. Ha láttad volna azt a döbbent fejét…a fiúk 10 percig röhögtek rajta – magyarázta nevetve. 

–Haha, mintha csak Min Ah-t látnám. Ezek ketten nagyon hasonlítanak, mindkettő élvezi, hogy másokkal szórakozhat! – forgattam meg szemeimet. Egy kis szünet után újra megszólaltam. 

–Na de álljon csak meg a menet, nem válaszoltál az első kérdésemre! Mond csak, tényleg ennyire törődsz velem, hogy képes voltál átjönni a cégtől, csak azért, hogy felkelts? – csodálkoztam, mert ilyet még senki nem csinált miattam. 

–Nehogy azt hidd, hogy saját akaratomból jöttem, teljesen kiment a fejemből, hogy ma kezdesz nálunk. Ha a menedzser nem szól, hogy érkezik egy új dolgozó akinek, már lassan itt kéne lennie, nem jöttem volna el! – magyarázta ki magát a helyzetből, bár látszott rajta, hogy ennek a fele se igaz, mindenesetre úgy tettem, mint aki elhiszi.

 – Vagy úgy! Most már minden világos! – bólogattam, majd az épületből kiérve éppen kezdtem volna újra cseverészni a fiúval, mikor megszólalt a telefonom csengőhangja és a kijelzőre pillantva elhúztam a számat! 

–Szia, Anya! – vettem fel már előre félve, hogy megint letol és miközben drága édesanyám megérdeklődte, hogy miért nem vagyok otthon hajnalok hajnalán, elkaptam Mark kíváncsi tekintetét és halkan, hogy ne hallják a vonal másik végén elsuttogtam neki.

 –Hát az úgy történt…..-kezdtem volna kimagyarázni magamat, ahogy szoktam, de anyám közbevágott. 

–Csak azt ne mond, hogy már megint azokkal a hírességekkel vagy! Nem volt elég, hogy botrányba keveredtél ezek után még találkozgatsz is velük? Tegnap megmondtam, hogy egy hétig nem mész sehova! – akadt ki már megint, amiből elegem lett. 

–Légy szíves higgadj le és hallgass végig! Azt gondolod, hogy önszántamból vagyok velük? Kaptam egy lehetőséget, hogy elsimítsam ezt az ügyet, a GOT7-t foglalkoztató cég igazgatója munkát ajánlott. Ha egy teljes hónapig minden hétköznap elintézem a kiszabott munkát, akkor sikerül elhitetni a sajtóval, hogy a cég alkalmazottja vagyok és talán a botrány is elül! – adtam ki magamból, amit már tegnap este meg kellett volna beszélnem anyámmal, hogy azért mégse tűnjek a szemében hazugnak, de annyira lesokkoltak a táncteremben történtek, hogy hazaérve vacsora közben csak végig hallgattam, amit a szüleim a napjukról meséltek és hagytam, hogy nagy vonalakban inkább Min Ah vázolja fel a napunkat. Végig a történteken kattogott az agyam és visszagondolva rá, újra meg újra ugyanaz az érzés öntött el. 

Befejezve a monológomat, szinte láttam magam előtt, ahogy végiggondolva a szavaimat megrendül és egy ’majd este megbeszéljük’ mondattal le is tette. Kifújva a levegőt megkönnyebbülve raktam el a telefont, majd óvatosan Markra néztem, aki csak mosolygott rám. 

–Meg fogja érteni! –tette vállamra a kezét biztatóan, én pedig bólogatva elindultam az épület bejárata felé.

A folyosón sétálva, egy fiatal koordinátor lány termett hirtelen előttünk, majd egy ’sziasztok’-ot kimondva megragadta az idolt, nekem meg csak annyit mondott, hogy sürgős elintézni valójuk van. 

–Menjetek nyugodtan, egyedül is odatalálok az irodához! – mosolyogtam, majd intve nekik az irodához siettem. 5 perces késéssel rontottam be a helyiségbe, ahol két szempár dühösen méregetett. Nem számítottam csak a menedzser társaságára, aki először jól leszidott, amiért elkéstem, majd szóra se méltatva a mellettem álló fiatal lányhoz szólt. 

-Mától fogva együtt fogtok dolgozni egy teljes hónapig. Remélem, jól ki jöttök majd egymással és nem okoztok nekünk csalódást! – beszélt a menedzser a lányhoz, mintha itt se lennék. Láttam, hogy válaszolni akar, de gyorsan megelőztem. 

–Értettem! Uram kérjen, tőlem bármit én a munkaidőm végéig teljesítem önnek! – válaszomon a lány egészen jól szórakozott. Egy velem egykorú lánynak tűnt. Szemüveget viselt és gyönyörű hullámos gesztenyebarna haja lazán omlott a vállára. A menedzser ezzel ellentétben kötözködésemért szikrát szórva szemeivel ismertette a mai munkát! -Először is mind ketten segítetek előkészíteni a sminkeseknek és az öltöztetőknek a kellékeket és a ruhákat a GOT7 holnapi fan metting-jéhez. Majd intézkedtek a srácok ebédjéről és bármit kérnek, teljesítitek azt! Az ebéd után egy órával kezdődik a táncpróbájuk. Gondoskodtok róla, hogy tiszta törölközők kerüljenek az öltözőkbe, a használtakat pedig leadjátok a mosodában. 4 órától énekpróbájuk lesz. Ott is jelen kell lennetek, és ha bármit kér a producer, végrehajtsátok! Megértettétek? 

– Igen is! – hajoltunk meg mélyen, tiszteletünket adva. 

–A hétfői, azaz a mai nap kivételével minden nap 15 óráig tart a munkaidőtök. Ma este 6-ig kell bent lennetek, de mivel Min Ji kisasszony 5 percet késett ezért ő egy fél órával tovább marad! – nézett rám fenyegetően a menedzser, mire elég nyilvánosan fejeztem ki nem tetszésemet, majd elővett a mappájából két lapot, melyen a szerződés állt. Gyorsan alászignóztuk és már mehettünk is a dolgunkra. Mától fogva minden hétköznap augusztus 2-ig ebben a csillagokkal teli épületben kell töltenem a drága szabadidőmet és még csak nem is pénzért! Felháborító!

Mikor elhagytuk az irodát a lány, aki velem fog dolgozni megszólalt: 

-Elég merész voltál, hogy csak így válaszoltál az igazgatónak helyettem! Mindig ilyen bátor vagy? – fényezett, miközben a sminkes szoba felé igyekeztünk az épület belső térképét tanulmányozva. 

–Drága! Ez az élet velejárója! Ami a szívemen az a számon! Engem így kell elviselni! – mutattam meg egy kicsit a bölcsességemet száz wattos mosollyal. 

–De jó, hogy ez neked ilyen könnyen megy! Mostantól te leszel a példaképem! Min Ji ugye? – lelkesedett mondandómon. 

–Igen így hívnak és szóra sem érdemes – de ha már itt tartunk, téged, hogy hívnak? – lettem kíváncsi hirtelen munkatársamra. 

–Se Ri vagyok, Min Se Ri és a JYP nyári munkás pályázatára jelentkeztem ezért vagyok itt….egyrészt! – avatott be elpirulva itt tartózkodásának okára a lány. 

–És másrészt? – kíváncsiskodtam tovább, de választ már nem kaptam, ugyanis megérkeztünk a smink szobához, ahonnan épp Mark lépett ki és integetve egyenesen hozzánk sietett. 

–Ötödjére változtatták meg a megjelenésemet holnapra! – lassan már azt is el felejtem, hogy nézek ki vakolat nélkül! – kezdte mesélni a történéseket, kifejezve nem tetszését! 

–Pedig én szívesen megnézném azt a Mark-t! – öntöttem belé a lelket, majd Se Ri-hez fordultam, aki még mindig egy szót sem szólt és kikerekedett szemekkel bámulta idol barátomat! 

–Hja Se Ri! Jól vagy? – ráztam meg, és szép lassan sikerült visszahoznom Földre. 

–Jól lennék, ha elhinném, amit látok! – bólogatott, és közelebb sétálva Mark-hoz megfogta a karját. 

–Ez él! Nem álmodom! – sóhajtott nagyokat, mire összenéztünk Mark-kal és egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. 

–Te jó ég Se Ri! Mit hittél, hogy Disney Land-be vagyunk és ő Miki egér? – törölgettem szemem a nevetés könnyeitől. 

–Úgy érzem, bírni fogom ezt a csajt! – mutatott like-ot az ujjával Mark a hasát fogva. 

–Ki is vagy te poénos kislány? – kérdezte. 

–Min Se Ri, egy nyári munkás a cégnél és a te első számú rajongód! Valóra vált az álmom. Itt állsz előttem teljes életnagyságban Oppa! Csípjetek meg! – nézett csillogó szemekkel a lány. –

Ha én, megcsíplek az fájni fog! – huncutkodott Mark, mire megforgatva szemeimet belekaroltam Se Ri-be és behúztam az sminkes szoba ajtaján. 

–Halasszátok a csipkelődést máskorra, mielőtt még egy fél órát kapok miattatok! –ezzel ott is hagytuk a magában mosolygó Mark-t. 

A helyiségbe lépve rengeteg lányt láttunk, akik sürögtek forogtak a dolgukat intézve, majd egy idősebb nő a nevünket szólítva kéretett magához. Ő a koordinátorok vezetője és tájékoztatott minket a mai napi teendőkről, ami annyiból állt, hogy a kapott listán szereplő eszközöket készítsük elő a megfelelő módon. 

–Szóval a másik indok, amiért ide jöttél, hogy lásd Mark-t, igazam van? – kérdeztem a púderek pakolgatása közben.  –Eltaláltad okoska! –pirul el – az álmom, hogy énekes legyek a JYP-nél és Mark a férjem legyen!^^ - ábrándozott mire hangosan felnevettem. –Még hogy a GOT7-ből bárki is a férjem legyen? Kizárt! – ráztam a fejem – itt se lennék, ha a legjobb barátnőm kívánságát nem próbáltam volna meg teljesíteni! – szövegeltem, majd látva a lány kíváncsi tekintetét a nagy készülődés közben elmeséltem, miért is kerültem ebbe a szerencsétlen helyzetbe! 

–Hogy neked mekkora mázlid van Min Ji! – csodálkozott – komolyan mondom, felnézek rád! – ámuldozott Se Ri. 

–Ezt nevezed te mázlinak? Elleneztem ezt az egész költözést és a végén egy koreai banda társaságában kötök ki? Mi ez, ha nem a sors fintora? 

–A sors fintora? – kérdezte felháborodva – Te megőrültél, hogy ilyeneket mondasz? Inkább a sors keze, hogy ilyen helyre kerültél! – Se Ri a megdöbbenéstől majdnem leverte az egyik polcon lévő hajlakkot, ami hangos zajt adott ki, mire a főkoordinátor szúrós szemekkel méregetett. 

Csendesebben kezdtem volna érvelni az állítás ellen, mikor valaki őrült trappolással rontott be a szobába. 

–Ahjumma! Farkas éhesek vagyunk! Hol vannak az új dolgozók, akik gondoskodnak az ebédünkről? – nyöszörögte Bambam hasát fogva ezzel jelezve, hogy majd meghal éhen. Ekkor a főkoordinátor magához kéretett minket, hogy elvégezzük a következő feladatot.

-Ők itt Min Ji és Se Ri az új alkalmazottaink, akik gondoskodnak rólatok! – mutatott be minket Bambamnek, mire mélyen meghajoltunk. Felegyenesedve összetalálkozott a tekintetem Bambammel, akinek a szó szoros értelmében elakadt a szava. 

–Min Ji hát te mit keresel itt? Csak nem Min Ah rángatott már el megint, hogy nézzetek meg minket? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva, hogy a főkoordinátor mit magyaráz. 

–Üdv főnök! – kacsintottam rá. Sajnálattal kell közölnöm, hogy tévedtél. Mi vagyunk a ti ’gond viselőtök’ ezentúl egy teljes hónapig, úgyhogy gyorsan nyögd ki, mit akartok enni, hogy minél hamarabb ideérjen a futár és ne haljatok éhen! – mondandómon mindenki elég jól szórakozott, holott én halál komoly voltam

. –Na, várjunk ez nekem sok! Egy teljes hónapig? Jól értettem? – csodálkozott hihetetlenül. –Igen jól értetted, most pedig szépen kérdezzük meg a többieket, mit akarnak enni, ha te nem vagy hajlandó elárulni! – tártam szét a karomat.  

–Jó ezt még később megbeszéljük, mégis mit keresel te itt! Első a kaja! – jelentette ki széles vigyorral és már mutatta is, hogy kövessük. 

A srácokat ismét csak ott találtuk meg ahol tegnap utoljára láttuk őket. Már a folyosóról lehetett hallani, ahogyan valami eszméletlen zene üvölt. 

–Ezt csinálják, ha nagyon éhesek és fáradtak. Max hangerővel hallgatnak mindenfélét! Ilyenkor én inkább a koordináta lányokat szórakoztatom! – nevetett Bambam. 

–Nem is te lennél, ha nem ezt csinálnád! - lőtt el egy poént Se Rin ami most jól jött! 

–Látom, egy újabb fant üdvözölhetünk köreinkben, aki ráadásul a Real GOT7 is nézi!– lelkesedett az idol mire a lány heves szövegelésbe kezdett. Lemaradtak mögöttem és elkezdték kivesézni a témát. Én hamarabb értem a táncterem ajtajához majd óvatosan benyitottam. Érkezésemre mindenki felkapta a fejét és annyira megdöbbentek a látványomon, hogy még a zenét is elfelejtették lehalkítani. 

–Kapcsoljátok ki, mielőtt agykárosodott leszek 17 évesen! – próbáltam túlordítani a zenét, mire sikerült magamra vonni a figyelmet! 

–Na, mindjárt jobb! – dörzsöltem össze kezeimet, mint aki jól végezte dolgát. 

–Mit keresel itt? – jött rögtön az első kérdés JB-től. Komolyan, számítottam erre. 

–Nem téged az biztos – kezdtem a feleselést. Ekkor ért oda Se Ri és Bambam, előbbi kicsit sokkos állapotba a látványtól. 

–Annyeong GOT7! Örülök, hogy láthatlak titeket végre! – integetett Se Ri a srácoknak.

–Bambam azt ne mond, hogy most te hoztál ide egy rajongót! Ebből nem csinálunk rendszert! – oktatta ki a leader a fiatalabbat. 

-JB! Nem erről van szó! – szólt közbe Mark. A lányok egy hónapig a cégnek fognak dolgozni. Jó okuk van rá, szóval kérlek, ne ítélj elhamarkodottan! – a kijelentésre egy másodpercre megállt a levegő a teremben, aztán mindenki egyszerre esett neki Mark-nak. 

–Tudtad, hogy nem bírom a csajt és nem voltál képes erről szólni korábban? – fogta le a leader, de látszott rajta, hogy sosem bántaná csapattársát. 

–Hyung, nem hiszem el, hogy ilyen jó csajokat hoztál ide és nem szóltál korábban, hogy felkészüljek rá lelkileg! – emelte fel erős karjával Jackson a fiút. Erre a kijelentésre összenéztünk Se Ri-vel. Mindketten egyre gondoltunk, aminek meg is lett az eredménye. A többiek is észrevették, hogy ez meglepett minket, majd JB kivételével egyszerre ragadták meg Jacksont és adtak neki egy kis löketet, hogy megtartsa köztünk a tisztes távolságot. 

–Srácok elég a szövegelésből, ezért nem Mark-t kell okolni, hisz ő sem tudta még biztosra a részleteket! – védtem meg a fiút. Már késő volt, hogy visszaszívjam mondandómat. A társaság furcsán kezdett méregetni minket Mark-kal! 

–Héj, ne merészeljetek rosszra gondolni! – mutogattam újjal rájuk. 

–Nem cseverészni jöttünk jó lenne, ha végre a felséges urak felvilágosítanák mélységes szolgálóiakat, mit akarnak ebédelni! – kijelentésemre hangos nevetésben törtek ki, majd összenézve egyszerre kiabálták: Csirkét akarunk! Szárnyakkal együtt! - röhögték el a végét. 

–Istenem, mint az óvodások! – ráztam a fejem. 

–Úgy tudtam, hogy ezt fogjátok kérni, hisz imádjátok! – virult Se Ri. 

–Úgy látszik, többet tudsz rólunk, mint a kollégád, talán jobban is tudsz táncolni! – nézett rám lesajnálóan JB ezzel eszembe juttatva a tegnap történteket.

’Az ijedségtől becsukott szememet lassan kinyitottam. Bár ne tettem volna, mert pont annak a személynek a karjaiba estem, akiébe a legkevésbé szerettem volna. Döbbenten néztünk egymás szemébe, majd hirtelen valami furcsát éreztem a mellkasomban és visszacsukva a szemem azért imádkoztam, hogy ez az érzés ne az legyen, amire gondolok.’ 

Jól vagy? – állított fel lassan táncpartnerem. Hangjának erőssége teljesen más volt, mint eddig; erőtlen és aggódó. A sokk hatásától csak bólogatni volt erőm. JB óvatosan odavezetett a székhez, mire a többieknek is eljutott a tudatáig, hogy mit történt és körénk gyűltek. –Jól van a lábad? – guggolt le Mark, de csak a fejemet ráztam. –Hozok jeget, rögtön jövök – mosolygott rám, majd elhagyta a termet. A többiek tekintetében észrevettem, hogy aggódnak értem, ez egy kicsit megnyugtatott, viszont JB szemében valami egészen másat véltem felfedezni. Aggódott, mint mindenki, de mégis, valami más érzést is tükröztek a szemei. Mintha egy emlék jutott volna eszébe. Ezt a nézés belevéste magát az agyamba és az óta nem vagyok képes kitörölni.

Kijelentésére, kicsit feszültté vált a légkör körülöttünk, de figyelmen kívül hagyva mondatát, még Se Ri előtt reagáltam. 

–Tehát 7 adag csirke szárny a kérés! Értettük! Hamarosan érkezik! Addig is további jó szórakozást vagy akár mit is csináltok! – ezzel megragadva Se Ri-t kisiettem a teremből. Dühösen szedtem a lépéseket vissza a sminkes szobába, hogy a lány alig bírt utánam loholni, de látva arckifejezésemet, inkább nem szólt semmit, amiért hálás vagyok neki! 

A fő koordinátor utasításai szerint leadtuk a rendelést, és amíg megérkezett külön feladatot kaptunk a lánnyal. Neki el kellett mennie a 2PM csapathoz, átadni az üzenetet, hogy készüljenek az új dal felvételéhez. 

Már kezdtem örülni, hogy végre kapok egy kis pihenőt, viszont a gondolatom hamar elszállt. –Eszedbe ne jusson leülni oda, nézd meg gyorsan még a GOT7 táncpróbája előtt, hogy vannak egy tiszta törülközők az öltözőben! – parancsolta, mire sajnos eleget kellett tennem a kérésnek, ha nem akartam bajba kerülni. 

A folyosón araszolva gondoltam csak bele igazán, hogy én most hová is megyek. Ezek után bárhova mentem volna, csak az öltözőbe ne. Egyre közelebb értem a helyszínhez, majd az ajtó előtt megállva halkan bekopogtam, mert azért senkire sem szerettem volna rárontani. Az egyikünknek se lett volna kellemes látvány! Választ azonban nem hallottam, így óvatosan benyitottam. Egy hatalmas kő esett le a szívemről az üres öltöző láttán, tehát beljebb mentem, de törölközőnek nyoma sem volt. Remek, most fordulhatok kétszer! – kezdett elegem lenni a mai napból, pedig még hátra volt a nagyja. 

Ha már itt voltam, körbenéztem a helyiségben. Elég tágas volt, a kis szekrényeken fogasok lógta és volt egy külön polc a cipőknek is. 

Körbeforogva az öltözőben éreztem, hogy az ingem hátul beleakad valamibe, ezzel együtt a melltartóm pántja is, ami sikeresen kikapcsolódott. 

–Mi a franc volt az? –fordultam hátra. A falról egy törött fogas lógott. 

–Hogy nekem, pont ebbe kellett beleakadnom! – fújtattam, majd gyorsan lekaptam magamról a ruhadarabot, elvégre egy öltözőbe vagyok, csak nem nyitnak be kopogás nélkül! – reménykedtem. 

Hátranyúltam, hogy bekapcsoljam a melltartóm, de pont ebben a pillanatban kellett valakinek betörnie az ajtót. 

–Pislogás nélkül meredtem a személyre, bele se gondolva, hogy épp nincs rajtam felülről jóformán semmi takaró dolog. A személy elkerekedett szemekkel döbbenten nézet rám, majd szemeit szép lassan hiányosan fedett testrészemre vezette. 

Ha egy lány ilyen helyzetbe kerül a legnormálisabb dolog, ha sikítva kirohan a helyiségből, sajnos ez az én esetemben másképp történt. Egy hang sem jött ki a torkomon, csak álltam ott, mint egy darab fa. Életemben nem gondoltam, hogy ez valaha meg fog történni velem. Ezeket a váratlan helyzeteket is csak a sors képes előidézni. És tessék, már megint a sorsnál tartunk. Az én sorsom, most valamiért nagyon fintorog rám!